Szerbia és Törökország közötti kapcsolatok "aranykorát" éljük, de mindig tovább lehet építeni a kapcsolatokat - hangsúlyozta Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Belgrádban, miután megbeszélést folytatott szerb hivatali kollégájával, Aleksandar Vuciccsal.
Rámutatott, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolatok folyamatosan bővülnek, az utóbbi két évben a kétoldalú kereskedelmi áruforgalom elérte a kétmilliárd dollárt, a török befektetések értéke Szerbiában meghaladja a 400 millió dollárt, a török cégek pedig körülbelül 96 ezer embert foglalkoztatnak a nyugat-balkáni országban.
A török elnök elmondta, hogy a szerb elnökkel a balkáni béke és az együttműködés fontosságáról egyeztetett, és külön kitértek a koszovói és a boszniai feszültségekre. Ukrajnáról is szót ejtettek, és kiemelték, hogy mindkét ország támogatja Ukrajna területi egységét és szuverenitását, illetve mindent megtesznek a béke elérése érdekében. Egyeztettek a közel-keleti helyzetről is. A török elnök a probléma gyökerének Palesztina izraeli elfoglalását tartja, és sajtótájékoztatóján arra biztatta a többi országot, hogy ismerje el a palesztin államot, a nemzetközi közösséget pedig arra sarkallta, hogy ismerje el a gázai mészárlást.
Vucic szerb elnök a közös sajtótájékoztatón kiemelte: a török elnökkel mindig a térség békéjének és stabilitásának megőrzéséről beszél, mert a gazdasági együttműködés csak akkor lehetséges, ha stabilitás van. "Minden, amiről beszélünk - a kétoldalú kereskedelmi forgalom, a gazdasági fejlődés - csak akkor lehetséges, ha béke és stabilitás van a térségben" - húzta alá. Rámutatott, hogy Törökország az egyik legbefolyásosabb "játékos" a Balkánon, és köszönetet mondott Recep Tayyip Erdogannak azért, hogy mindig készen áll mindegyik féllel tárgyalni.
A szerb köztársasági elnök szerint az is fontos, hogy Szerbia és Törökország szorosabb együttműködést építsen ki a hadászat területén.
A két ország képviselői számos megállapodást írtak alá, egyebek mellett a katasztrófavédelem, a szociális és munkaügy, a gazdaság, az energetika és a sport területén, ezen felül pedig szerb-török üzleti fórumot is tartottak.
(MTI)