A republikánus és a demokrata elnökjelölt is részt vett a tavaly október 7-i mészárlásra emlékező gyűléseken. Emellett Trump felkereste a lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi New York-i sírját is – írja a szélsőségesen zsidó Neokohn.

Donald Trump a Hamász Izrael elleni támadásának egyéves évfordulója alkalmából tartott rendezvényen felszólalva kijelentette, hogy a közelgő amerikai elnökválasztás „Izrael történetének legfontosabb napja” lesz – idézi a Politicót az Israel Hayom.



A republikánus holokausztbohóc Schneerson rabbi sírja körül is kampányolt (fotó: AP)

A volt elnök a Miamiban található golfklubjában beszélt, őt támogató zsidó vezetők előtt. Trump szerint Kamala Harris alelnök esetleges győzelme a választáson Izraelre nézve egzisztenciális fenyegetést jelent. „Ha az igazságra kíváncsiak, én hiszek ebben. Szerintem önök is ezt hiszik” – mondta Trump tapsvihar közepette.

Ha nem nyerjük meg ezt a választást, annak súlyos következménye lesz mindenre nézve.

Trump a demokrata kormányt tette felelőssé az egy évvel ezelőtti atrocitásokért, és bizonyítékok nélkül kijelentette: „Az október 7-i támadás soha nem történt volna meg, ha én vagyok az elnök. Az elmúlt két év bebizonyította, hogy a gyengeség csak erőszakot és háborút szül”.

Trump beszédében október 7-ét „az egész emberi történelem egyik legsötétebb órájának” nevezte. Azt állította, hogy „a zsidóellenes gyűlölet még itt, Amerikában is visszatért”, és „különösen a Demokrata Párt soraiban”.

Nem fogom hagyni, hogy a zsidó államot pusztulással fenyegessék. Nem fogom megengedni a zsidó nép újabb holokausztját

– jelentette ki Trump.

Mind Trump, mind Harris megszakította a kampánykörútját, hogy részt vegyen a tavaly október 7-i támadás évfordulója alkalmából tartott megemlékezéseken.

Harris a Haditengerészeti Megfigyelőközpontban tartott beszédében „tiszta gonoszságnak” nevezte a mészárlást, és követelte, hogy „a világ soha ne felejtse el” a történteket. Ő és férje, Doug Emhoff a megemlékezésen elültetett egy gránátalmafát, „hogy emlékeztesse a jövő alelnökeit”, hogy „ne mondjanak le a béke, a méltóság és a mindenki számára biztosított biztonság céljáról”.

Harris megismételte: elkötelezett amellett, hogy „biztosítja Izrael számára mindazt, amire szüksége van önmaga megvédéséhez”, és követelte a Hamász által még mindig fogva tartott túszok szabadon bocsátását. Harris felszólította a harcoló feleket, hogy „enyhítsék az ártatlan gázai palesztinok mérhetetlen szenvedését, akik annyi fájdalmat és veszteséget éltek át az elmúlt év során”.

Korábban Trump ellátogatott a lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi (1902-1994) New York-i sírjához. Kipát viselve elhelyezett egy üzenetet a sírnál, amelyben a Gázában fogva tartott túszok szabadon bocsátásáért imádkozott – a sírhoz elkísérték Idan Alexander amerikai-izraeli túsz szülei és Ben Shapiro, konzervatív médiaszemélyiség is (aki természetesen országosan nagy zsidó – a szerk.).

A republikánus alelnökjelölt, JD Vance szenátor Washingtonban tartott megemlékezésen szólalt fel, és „szégyenletesnek” minősítette amit a Biden-kormányzat a túszok ügyében tesz.. Felszólította Harrist, hogy „hozza őket haza”, és használja tekintélyét a helyzet megoldásának érdekében.