Kézigránátot dobott egy férfi az emberek közé egy szupermarketnél a közép-ukrajnai poltavai régióban lévő Lubni városában, hárman megsebesültek, maga a támadó életét vesztette - közölte hétfőn honlapján a Poltava megyei rendőrség.
A közlés szerint a rendőrséget vasárnap éjjel orvosok riasztották a helyszínről. Egy 42, egy 41 és egy 31 éves helyi lakost sebesülésekkel szállítottak a mentők a helyi kórház intenzív osztályára.
A támadó elmenekült a helyszínről. Ezt követően egy második robbanás is hallatszott. A rendőrök átkutatták a környéket, majd holtan találták az elkövetőt, aki vélhetően a robbanástól vesztette életét. A halál okának megállapítására a holttestet igazságügyi orvosszakértői vizsgálatra küldték.
A hatóságok megindították a nyomozást az eset okának és körülményeinek kiderítésére.
(MTI)