Kanada terrorszervezetnek minősítette az iráni Forradalmi Gárdát, és vizsgálatot is indíthat az észak-amerikai ország területén tartózkodó iráni magas rangú tisztségviselőkkel szemben - közölte szerdán a kanadai közbiztonsági miniszter.

"Kormányunk arról döntött, hogy felveszi az iráni Forradalmi Gárdát a terrorszervezet-lajstromára, összhangban az ország büntetőtörvénykönyvével" - ismertette Dominic LeBlanc.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Ottawa ilyen módon "világos jelzést küld, hogy minden rendelkezésre álló eszközt felhasznál az iráni Forradalmi Gárda terrorista cselekményeivel szembeni küzdelemben". Kiemelte azt is, hogy a mostani döntést "nagyon erős és meggyőző bizonyítékok" alapján hozták meg, összhangban a kanadai törvényekkel és a helyi biztonsági szolgálatok javaslatára, de "semmiképpen sem politikai nyomásra".

LeBlanc beszélt arról is, hogy a Kanadában tartózkodó, hivatalban lévő, illetve volt iráni tisztségviselőkkel szemben eljárást indíthatnak, illetve ki is toloncolhatják őket. A miniszter ugyanakkor nem közölt arra vonatkozó részleteket, hogy ez pontosan kiket, illetve hány embert érinthet.

A kanadai törvények szerint amint egy csoport a terrorista szervezetek listájára kerül, a hatóságok befagyaszthatják az érintett szervezetek vagyonát, illetve eljárást indíthatnak támogatóikkal szemben.

Kanada már korábban terrorszervezetnek nyilvánította az iráni Forradalmi Gárda külföldi különleges műveletekkel megbízott Kudsz alakulatát.

Ottawa 2012-ben szakította meg diplomáciai viszonyát Teheránnal, 2022 októberében pedig bejelentette, hogy megtiltja az iráni Forradalmi Gárda vezetőinek a belépést az ország területére, s célzott szankciókat is ígért.

Az Egyesült Államok már 2019-ben terrorszervezetnek minősítette az iráni elitalakulatot.

(MTI)