Péntek este lövöldözés történt Oroszország fővárosában a Crocus City Hall nevű koncertteremnél. Az eddigi nem hivatalos jelentések szerint legalább 40 halálos áldozata lehet a merényletnek, amit három fegyveres követett el.



Az orosz mentőszolgálat járművei a lángoló Crocus City Hall koncerthelyszín közelében parkolnak (fotó: Maxim Shemetov / Reuters)

Az orosz állami RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint pénteken több fegyveres is lövéseket adott le egy moszkvai koncertteremben, több ember megsérült – szemlézte az AP hírügynökség. Egyes jelentések szerint már legalább 40 halálos áldozat lehet, de hivatalos forrás még nem támasztotta alá. A mentés már zajlik, az első bejelentések nagyjából egy órával ezelőtt voltak.

A RIA Novosztyi szerint legalább három-négy harci öltözékben lévő ember lövöldözött.

– Álruhás emberek, legalább hárman, berontottak és automata fegyverekkel tüzet nyitottak. Biztosan vannak sebesültek – mondta a hírügynökség tudósítója, akinek elmondása szerint ezután a bűnözők gránátot, gyújtóbombát vagy Molotov-koktélt is használtak, emiatt gyulladhatott ki a tetőszerkezet.

„Az emberek, akik a csarnokban voltak, a földre feküdtek, hogy elkerüljék a lövöldözést, körülbelül 15-20 percig feküdtek, majd kúszva kezdtek kijutni. Sokaknak sikerült kijutniuk. Az épületben tűz ütött ki” – jelentette a tudósító.

#BREAKING❗️

Mass shooting at concert venue near Moscow, casualties reported

At least three people in camouflage opened fire at the Crocus City Hall concert venue near #Moscow on Friday, a Sputnik correspondent said, APA reports. #russia pic.twitter.com/CiLNK2l2cp

— APA News Agency (@APA_English) March 22, 2024

Az állami TASZSZ hírügynökség is beszámolt a lövöldözésről a Crocus City Hallban, az orosz főváros nyugati szélén lévő hatalmas bevásárlóközpontban, koncertteremben történt.

Több más orosz médium azt közölte, hogy a koncertterem lángokban állt. Az orosz üzenetküldő alkalmazások csatornáin közzétett videókon hatalmas fekete füstfelhők emelkedtek az épület fölé.

Az amerikai nagykövetség már korábban jelezte a moszkvai terrortámadások lehetőségét

Március elején az Egyesült Államok oroszországi nagykövetsége felszólította honfitársait, hogy a következő 48 órában kerüljék a nagyobb összejöveteleket az orosz fővárost célzó, szélsőségesek által elkövetett terrortámadások veszélye miatt.

A nagykövetség figyelemmel kíséri azokat a jelentéseket, amelyek szerint a szélsőségesek a közeljövőben nagyszabású moszkvai összejöveteleket, köztük koncerteket terveznek, és az amerikai állampolgároknak azt tanácsolják, hogy a következő 48 órában kerüljék a nagyszabású összejöveteleket – írják az oldalukon. Az amerikai állampolgároktól azt kérik, hogy kerüljék a tömegeket, és figyeljék a helyi médiát a friss hírekért. A közleményben egyéb részleteket nem közöltek a lehetséges moszkvai terrortámadásokról.

Arról szintén beszámoltunk, hogy külföldi hírszerzési szolgálatok beloruszokat próbálnak toborozni az interneten oroszországi terrorakciókra.

„Idegen államok hírszerző szolgálatai – Ukrajna, Lengyelország hírszerzései – a mi állampolgárainkat használják bűncselekmények elkövetésére a Belorusz Köztársaság és jórészt az Oroszországi Föderáció területén is. Azokat a személyeket, akiket sikerül rávenniük bűncselekmények elkövetésére, az internet segítségével találják meg” – mondta egy belügyi tisztségviselő. Mint mondta, a toborzást végzők meghatározott feladatokkal látják el ezeket az embereket, ami többnyire a létfontosságú infrastruktúra – így például vállalatok és vasútvonalak – elleni támadásokat jelenti.

⚡️ At least three men wearing camouflage opened fire at Crocus City Hall, a popular concert venue in Moscow’s suburbs, the state-run RIA Novosti news agency has reported.

At least 12 people have reportedly been killed and 35 injured, the Baza Telegram channel said, without… pic.twitter.com/YvfouAA7U5

— The Moscow Times (@MoscowTimes) March 22, 2024

🇷🇺Terrorist attack in Moscow, dead everywhere

Unknown people opened fire at Crocus City Hall near Moscow, the building is on fire, people are killed and injured

▪️An unknown person (according to other sources there were 3 of them) opened fire from a machine gun before the… https://t.co/C69cEvMJi0 pic.twitter.com/3TXwe1Qdrf

— Megatron (@Megatron_ron) March 22, 2024

Frissítés: legfeljebb öten vettek részt a támadásban

Szergej Szobjanin moszkvai polgármester nagy tragédiának nevezte a támadást. Legalább 50 mentőautót küldtek a támadás helyszínére.

„A támadók feltehetően egy koncert közben, automata fegyverekkel tüzet nyitottak az épület bejáratára, majd tűz keletkezett az épületben” – közölte a katasztrófavédelem.



Fotó: Sergei Vedyashkin / AFP

A hatóságok szerint legfeljebb öten vettek részt a támadásban. A polgármester egyúttal minden sport-, kulturális és egyéb tömegrendezvényt lemondott Moszkvában a hétvégére.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a történteket terrortámadásnak minősítette. Mint fogalmazott, a támadást az egész nemzetközi közösségnek el kell ítélnie.



Fotó: Reuters

Az orosz külügyminisztérium folyamatosan kapja a világ különböző országaiból érkező egyszerű állampolgárok hívásait, akik részvétüket fejezik ki a Crocus City Hallban történt szörnyű tragédiával kapcsolatban, és határozottan elítélik ezt a véres terrortámadást, amely az egész emberiség szeme láttára történik – fogalmazott Marija Zaharova.

2. frissítés: FSZB: 40 halálos és több mint száz sebesült áldozat van

Negyven halálos és több mint száz sebesült áldozata van a lőfegyveres és robbantásos merényletnek, amelyet péntek este a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Crocus City Hallban követtek el ismeretlnek - jelentette a TASZSZ hírügynökség a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közlése alapján.

Az orosz hatóságok terrortámadásként kezelik a támadást, amely a legtöbb halálos áldozatot követelte az utóbbi években Oroszorszgban.

BREAKING:

Russian special forces launch an attack on the Crocus City Hall near Moscow after a terror attack that killed at least 60 people. pic.twitter.com/o7UZNObiN2

— Visegrád 24 (@visegrad24) March 22, 2024

Leomlott a rendezvényközpont teteje

Leomlott a megtámadott és lángokban álló oroszországi rendezvényközpont teteje - jelentette a RIA orosz hírügynökség.

Korábbi közlés szerint a krasznogorszki épület egyharmada égett a támadás következtében. Szemtanúk szerint az automata fegyverrel felszerelkezett támadók gránátot vagy gyújtóbombát dobtak a nézőtérre, ahol nagy robbanás hallatszott majd, tűz keletkezett.

3. frissítés: Kirby szóba hozta Ukrajnát, Zaharova lecsapott rá

A Fehér Ház együttérez a rettenetes oroszországi koncerttermi támadás áldozataival - közölte az amerikai nemzetbiztonsági szóvivő pénteken. "Egyelőre nem tudok több részletet közölni" - mondta John Kirby, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok további információkhoz kíván jutni.

Kirby hozzátette: a Fehér Háznak nem áll rendelkezésére olyan értesülés, amely szerint Ukrajnának vagy ukránoknak közük lenne a lövöldözéshez. "Nem tanácsolnám, hogy ilyen korai stádiumban Ukrajnával való kapcsolatról beszéljünk" - hangsúlyozta a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.

Kirby megjegyzésére reagálva Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője felszólította az Egyesült Államokat, ossza meg Moszkvával az információit, amelyek alapján biztos, hogy Ukrajna nem érintett a támadásban.

"A Fehér Ház azt mondta, nem látja jelét annak, hogy Ukrajna vagy ukránok részesei lettek volna a moszkvai terrorakciónak. Milyen alapon vonnak le washingtoni hivatalnokok bármilyen következtetést valakinek az ártatlanságáról egy tragédia közepette?" - tette fel a kérdést. "Ha Washingtonnak vannak információi, ossza meg őket, ha nincsenek, ne nyilatkozzon így!" - mondta Zaharova.

John Kirby a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok nem bátorítja és nem segíti Ukrajnát Oroszországon belüli csapások végrehajtására.

Kirby nem volt hajlandó kommentálni a The Financial Times brit napilap értesülését, amely szerint az Egyesült Államok felszólította Ukrajnát, hogy állítsa le az orosz energetikai létesítmények elleni dróntámadásokat, illetve figyelmeztette Kijevet, hogy azokkal megtorlást, valamint a nemzetközi olajárak emelkedését provokálhatja ki. A szóvivő annyit közölt, Washington hosszú távú politikája, hogy ne bátorítsa az ukránokat Oroszországon belüli csapások végrehajtására.

4. frissítés: szökésben az elkövetők

MTI-összefoglaló az eddigiekről:

Súlyos merényletet követtek el ismeretlen támadók a Moszkvához közeli Krasznogorszk koncertterme ellen péntek este, az akcióban legalább negyven ember meghalt, több mint száz megsebesült. A Crocus City Hallban a Piknik nevű zenekar adott koncertet hatezer néző előtt, amikor - a legfőbb orosz nyomozóhatóság, a Nyomozó Bizottság közlése szerint - 2-5 ember rájuk támadt automata lőfegyverekkel.

Szemtanúk szerint a terepszínű ruhát viselő támadók gránátot vagy gyújtóbombát dobtak a nézőtérre, ahol nagy robbanás hallatszott, majd tűz keletkezett. A lángok miatt később beomlott a Crocus City Hall tetőszerkezete. A tüzet azóta sikerült eloltani, a nemzeti gárda pedig keresi az elkövetőket.

Az orosz hatóságok terrorcselekménynek minősítették a támadást.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője közölte: az illetékes szervek folyamatosan informálják Vlagyimir Putyin orosz elnököt a fejleményekről.

Az orosz parlament felsőházának elnöke megtorlással fenyegette meg az elkövetőket. "Mindazok, akik e rettenetes bűncselekmény mögött állnak, megkapják méltó és elkerülhetetlen büntetésüket" - mondta Valentyina Matvijenko.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a Telegramon azt írta, Oroszország elpusztítja az ukrán vezetőket, ha kiderül, hogy ők felelősek a merényletért.

5. frissítés: állítólag sikerült elfogni az egyik terroristát

Confirmed. One person was detained. pic.twitter.com/WfnvWS8V6u

— NOELREPORTS 🇪🇺 🇺🇦 (@NOELreports) March 22, 2024

6. frissítés: várható volt: Kijev szerint Putyin áll a támadás mögött

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója a Telegramon reagált a moszkvai terrortámadás hírére. Bejegyzésében leszögezte, hogy Ukrajnának semmi köze a Crocus City Hall bevásárlóközpontban lezajlott fegyveres merénylethez.

Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága az eseményekkel kapcsolatban az Ukrajinszka Pravda cikke szerint azt közölte: a Moszkva külvárosában végrehajtott támadás „a Vlagyimir Putyin vezette rezsim szándékos provokációja”, amelyre a nemzetközi közösség már korábban figyelmeztetett.

7. frissítés: az Iszlám Állam vállalta magára a merényletet

Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett péntek este egy Telegram-üzenetben a Moszkva melletti Krasznogorszkban végrehajtott, legkevesebb negyven ember halálát okozó támadás elkövetőjeként.

A dzsihadista csoport Amak nevű hírszolgálata azt állította, hogy kommandósai "keresztények nagy létszámú összejövetelét" támadták meg az orosz főváros közelében, ahol százakat megöltek, illetve megsebesítettek, "hatalmas pusztítást vittek véghez, majd teljes biztonságban visszatértek bázisukra".

Az Iszlám Állam üzenetének hitelességét független források még nem erősítették meg.

Az orosz hatóságok még nem adtak tájékoztatást arról, hogy mi lett a támadók sorsa. Orosz sajtóértesülések szerint lehetséges, hogy a lövöldözők elmenekültek, mielőtt a különleges egységek a helyszínre érkeztek. Szintén a helyi médiában jelent meg az, hogy a koncertet biztosító őröknek nem volt fegyverük, és az első áldozatok feltehetően közülük kerültek ki.

A Crocus City Hall koncerttermében elkövetett lövöldözésnek 145 sebesültje van a legfrissebb hivatalos tájékoztatás szerint - jelentette a TASZSZ hírügynökség. Az egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy 60 ember állapota súlyos. A sebesültek között van nyolc kiskorú.

Az Európai Unió sokkolónak és megdöbbentőnek nevezte a merényletet. "Az EU-t sokkolják és megdöbbentik a moszkvai Crocus City Hallban elkövetett terrortámadásról szóló jelentések. Az unió elítél minden olyan támadást, amely civilek ellen irányul. Részvéttel gondolunk minden érintett orosz állampolgárra" - közölte Peter Stano uniós szóvivő az X-en.

A moszkvai amerikai nagykövetség óva intette az amerikai állampolgárokat attól, hogy a péntek esti támadás helyszínének környékére menjenek. Az Egyesült Államok diplomáciai képviselete "őszinte részvétét" nyilvánította "az orosz népnek", és megdöbbenését fejezte ki a támadás miatt.

Emmanuel Macron francia elnök a lövöldözést követően kiadott közleményében elítélte a terrortámadást, és szolidaritását fejezte ki az áldozatokkal és az orosz néppel.

Giorgia Meloni olasz kormányfő elfogadhatatlannak nevezte az ártatlan moszkvai civilek elleni vérengzést.

António Guterres ENSZ-főtitkár a leghatározottabban elítélte a terrortámadást, és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, az orosz népnek és Oroszország kormányának.

8. frissítés: Szijjártó Péter részvétét fejezte ki az orosz külügyminiszternek

Részvétét fejezte ki levélben Szijjártó Péter külügyminiszter Szergej Lavrovnak, Oroszország külügyminiszterének a péntek esti moszkvai terrortámadás miatt.

Az MTI-hez szombaton eljuttatott levélben Szijjártó Péter úgy fogalmazott "kérem, engedje meg, hogy ezúton fejezzem ki őszinte részvétemet önnek és Oroszország valamennyi polgárának a tegnapi moszkvai terrortámadás miatt".

"Ez a bestiális támadás újfent bizonyítja, hogy a terrorizmus egy olyan súlyos globális kihívás, melynek leküzdéséhez széleskörű nemzetközi összefogásra van szükség. Magyarország készen áll arra, hogy a jövőben is hozzájáruljon a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelem fokozásához" - fogalmazott Szijjártó Péter.

"Az áldozatokat gyászoljuk, családjaiknak lelki erőt, a sebesülteknek pedig gyors felépülést kívánunk" - tette hozzá.

9. frissítés: Kreml: elfogták a terroristákat

Tizenegy ember őrizetbe vételéről tett jelentést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, köztük mind a négy terroristáéról, aki részt vett a Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadásban - közölte szombaton a Kreml.

Az orosz elnöki hivatala szerint folyik a terroristák bűntársainak azonosítása. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) tájékoztatása értelmében a terrortámadás négy résztvevőjét az orosz szakszolgálatok a brajnszki régióban, az ukrán határhoz közelében fogták el.

Az SZK szerint több mint 60 ember vesztette életét a Crocus City Hall ellen péntek este végrehajtott terrortámadásban, és nem kizárt, hogy ez a szám növekedni fog. A moszkvai régió egészségügyi minisztériuma szerint a halálos áldozatok között három gyermek is van.

Mihail Murasko egészégügyi miniszter közölte, hogy 115 sebesültet, köztük öt gyereket kezelnek kórházban, 60 felnőtt és egy fiatalkorú állapota súlyos. A rendkívüli helyzetek minisztériuma szombat reggelre 107-re bővítette a kórházban ápolt és azonosított személyek nyilvánosságra hozott névsorát.

A Crocus City Hall koncerttermében okozott tűz oltásán és a romeltakarításon szombat reggel 477 ember dolgozott 183 műszaki eszközzel.

10. frissítés: Toroczkai László együttérzését fejezte ki a moszkvai terrortámadás áldozatai iránt

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke az X-en nyilvánult meg a péntek esti moszkvai terrortámadás kapcsán.

“Undorító, gyáva tett a terrorizmus, amelynek egyetlen és elsődleges célja, hogy minél több ártatlan, fegyvertelen civilt gyilkoljon halomra. Együttérzésemet szeretném kifejezni.”– mondta a pártelnök.

“Egyúttal felteszem a kérdést, hogyan lehetséges, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia előre tudott a terrortámadásról? Ha tudtak róla, miért nem osztottak meg több információt, miért csak a saját állampolgáraikat figyelmeztették, hogy ne menjenek tömegrendezvényre?” – tette hozzá Toroczkai.

A bejegyzés az X-en:

🇷🇺 Undorító, gyáva tett a terrorizmus, amelynek egyetlen és elsődleges célja, hogy minél több ártatlan, fegyvertelen civilt gyilkoljon halomra. Együttérzésemet szeretném kifejezni. Egyúttal felteszem a kérdést, hogyan lehetséges, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia előre… pic.twitter.com/JssIQB0euC

— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) March 23, 2024

11. frissítés: az elfogás részletei és további történések

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) és az FSZB tájékoztatása értelmében a terrortámadás négy résztvevőjét az orosz szakszolgálatok a brajnszki régióban, az ukrán határ közelében fogták el, és most visszaszállítják Moszkvába. Az orosz elnöki hivatala szerint folyik a terroristák bűntársainak azonosítása.

Az FSZB szerint a terroristák át akarták lépni az orosz-ukrán határt, és ehhez megvoltak a szükséges kapcsolataik az ukrán oldalon. A hatóság megállapította, hogy a terrorcselekményt gondosan kitervelték, a fegyvert egy előre kialakított rejtekhelyen készítették elő.

Alekszandr Hinstejn kormánypárti képviselő kijelentette, hogy a gyanúsítottak Renault gépkocsiját éjjel a Brjanszk megyei Hacuny falu közelében próbálták meg a rendőrök feltartóztatni, ám az autó nem állt meg a felszólításra, ezért tüzet nyitottak rá. A politikus szerint egy terroristát a helyszínen őrizetbe vettek, a többiek az erdőbe menekültek. A második gyanúsítottat moszkvai idő szerint 3 óra 50 perc körül találták meg és vették őrizetbe. Az SZK később arról számolt be, hogy négy gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Margarita Szimonjan, a Rosszija Szegodnya orosz állami médiacsoport vezetője és az RT televízió főszerkesztője a Telegram-csatornáján közölte, hogy a gyanúsítottaknak már csak száz kilométer hiányzott a határ eléréséhez.

Az SZK szerint 115 ember vesztette életét a Crocus City Hall ellen péntek este végrehajtott terrortámadásban, és nem kizárt, hogy ez a szám növekedni fog. A moszkvai régió egészségügyi minisztériuma közölte, hogy 126 embert ápolnak kórházban. Korábbi tájékoztatás szerint a halálos áldozatok között három gyermek is van. Hatvan felnőtt és egy fiatalkorú állapota súlyos.

A terrortámadás helyszínére szombaton tömegesen vittek virágot az emberek, a véradó helyeken sorok alakultak ki. Moszkva elektronikus reklámkivetítőin péntek óta egy égő gyertya látható, "Gyászolunk 22.03.2024" felirattal. A főváros és a moszkvai régió templomaiban liturgián emlékeztek meg az áldozatokról. A tévétornyokat a nemzeti trikolór színeivel világítják meg Oroszországban.

A moszkvai városvezetés közölte, hogy 3 millió rubeles (mintegy 12 millió forintos) fájdalomdíjat fog fizetni a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

Az orosz fővárosban és a régiókban a történtek miatt nem tartják meg a tömegrendezvényeket, az orosz kulturális minisztérium bejelentette, hogy a szövetségi intézményekben elmaradnak az előadások. A történtek miatt egyebek között törölték a hétfőre tervezett Oroszország-Paraguay barátságos labdarúgó mérkőzést is.

(MTI - Index nyomán)