Ugrás a cikkhez
Reklám

Nagy-Britannia teljes civil lakosságának fel kell készülnie arra, hogy háborúba kerülhet Oroszországgal, nem elég csupán a reguláris erőket modernizálni, mert a katonai konfliktusokat a polgári hadseregek nyerik meg – jelentette ki Patrick Sanders, a brit hadsereg vezérkari főnöke egy nyilvános eseményen. Beszédében háború előtti generációnak nevezte a jelenlegi brit lakosságot, írja a Politico nyomán a Portfólió.



Fotó: Matt Cardy/Getty Images

Patrick Sanders tábornok egy páncélozottharcjármű-kiállítás megnyitóján beszélt: elmondta, hogy szerinte a teljes Nagy-Britanniát fel kell készíteni arra, hogy háború lesz Oroszországgal.

Hozzátette: nem támogatja a sorkatonaságot, de szerinte "változásra van szükség a polgári mentalitásban", hiszen bármikor kirobbanhat egy brit-orosz szárazföldi háború.

Arra buzdította az ország vezetőit, hogy képezzenek egyfajta "polgári hadsereget", mivel szerinte a brit reguláris haderő kicsi, illetve a háborúkat szerinte ezek nyerik meg.

– Nem ússzuk meg, háború előtti generációként nekünk is készülnünk kell, ehhez pedig az egész ország együttes erőfeszítése szükséges. Ukrajna brutálisan illusztrálja, hogy a reguláris erők kezdik el a háborúkat, de polgári hadseregek nyerik meg őket – jelentette ki.

Rishi Sunak brit miniszterelnök szóvivője elutasítóan reagált Sanders kijelentéseire: a Downing Street szerint "nem túl segítőkész dolog esetleges jövőbeli konfliktusokkal riogatni" a brit lakosságot.

Sanders mellett egyébként nemrég Boris Pistorius német védelmi miniszter, Rob Bauer tengernagy, a NATO katonai tanácsának elnöke és a még nem NATO-tag Svédország polgárvédelmi minisztere is beszélt az Oroszországgal vívott, egyre kevésbé elkerülhető háború lehetőségéről.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából