Ugrás a cikkhez
Reklám

Legkésőbb a tél beálltáig véget kell vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának, a legerősebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoportnak pedig minden lehetséges segítséget meg kell adnia ehhez az orosz agresszió ellen védekező országnak - jelentette ki Volodomir Zelenszkij ukrajnai államfő hétfőn a G7 csoport németországi csúcstalálkozóján diplomáciai források szerint.

A Bajorország tartományi Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau) keddig tartó találkozó második napjának megbeszéléseibe videón bekapcsolódó elnök kifejtette, hogy a tél beálltával a front is "befagyna", vagyis még inkább elhúzódna a háború, amit feltétlenül meg kell előzni.

Mindent meg kell tenni, hogy még a tél előtt befejeződjenek a harcok - húzta alá Zelenszkij a Süddeutsche Zeitung című német lap európai diplomatákra hivatkozó beszámolója szerint.

Az elnök mindenekelőtt légvédelmi rendszerek szállítására kérte a csúcstalálkozó résztvevőit, rámutatva, hogy Oroszország egyre inkább rakétákkal és repülőgépekkel támad országára. Arról is szólt, hogy a Heteknek tovább kell (!) szigorítaniuk az Oroszország elleni gazdasági szankcióikat.

A soros elnök - a tanácskozás házigazdája - Németország mellett az Egyesült Államokat, Franciaországot, Japánt, Kanadát, Nagy-Britanniát és Olaszországot, valamint nemzetek feletti intézményként az Európai Uniót összefogó csoport a megbeszélés után külön közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy tovább folytatják Ukrajna pénzügyi, humanitárius, diplomáciai és katonai támogatását, méghozzá "amíg csak szükséges", vagyis korlátlan ideig.

Mint írták, a Hetek elkötelezettek amellett, hogy támogassák Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának védelmét, és amellett is, hogy az ország önállóan dönthessen a jövőjéről.

Azt is hangsúlyozták, hogy egyedül az ukrán államháztartás stabilizálására és az alapvető állami szolgáltatások fenntartására az idén már 29,5 milliárd dollár támogatást biztosítottak, illetve ajánlottak fel. Folytatják és összehangolják a védelmi, katonai támogatást is, fegyverek és egyéb felszerelések szállítása mellett képzési, logisztikai és hírszerzési segítséggel is közreműködnek Ukrajna védelmi képességeinek fejlesztésében.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából