Teherán bosszút fog állni Szajjád Hodaji ezredes, az iráni Forradalmi Gárda meggyilkolásáért - jelentette ki hétfőn az iráni elnök az iráni állami televízióban.

Ebrahim Raíszi "a nemzetközi arrogancia" képviselőit tette felelőssé az ezredes haláláért, elemzők pedig felhívják a figyelmet arra, hogy az iráni médiában ezt a kifejezést rendszerint az Egyesült Államokra és szövetségeseire használják.

Ramazan Saríf, a Gárda szóvivője a Mehr félhivatalos iráni hírügynökségnek azt mondta: Hodaji halála csak növeli elszántságukat abban, hogy szembeszálljanak az iráni nép ellenségeivel.

Hodajit vasárnap, teheráni otthona előtt lőtték agyon. Az első sajtóértesülések "a szentély védelmezőjeként" hivatkoztak az ezredesre, ami utalás azon iráni katonákra, akik Szíriában és Irakban harcoltak az Iszlám Állam szélsőségesei ellen a Forradalmi Gárda külföldi műveletekért felelős al-Kudsz nevű elitalakulatának soraiban.

Hodaji 2020 óta az első ismert személy, akinek meggyilkolásáról a síita állam vezetése hírt ad: Teherán utoljára 2020 novemberében Mohszen Farizade iráni atomtudós ellen elkövetett gyilkosságát jelentette be. Farizadét a nyugati országok az iráni nukleáris fegyver kifejlesztését célzó titkos program egyik vezetőjeként tartottak számon. Haszan Róháni akkori iráni elnök azt mondta, a tudós meggyilkolását Izrael szervezte meg, hogy destabilizálja a régiót és háborút provokáljon ki. Farizade meggyilkolását Izrael nem kommentálta, jóllehet, a Moszad (az izraeli hírszerzés) volt vezetője, Joszi Cohen tavaly azt állította, hogy a tudós "éveken keresztül (a Moszad) célkeresztjében volt".

A Forradalmi Gárda közleménye szerint Hodaji temetése kedden lesz Teheránban.

(MTI)