Ugrás a cikkhez
Reklám

Megállapodott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Iránnal a Teherán atomprogramjának ellenőrzéséhez szükséges kamerák karbantartásáról - jelentette be az atomsorompó-egyezmény betartásán őrködő szakosított ENSZ-szervezet, amelynek a főigazgatója, Rafael Grossi Teheránban tárgyalt.

A megállapodást néhány nappal azután jelentették be, hogy a NAÜ az együttműködés hiányát bírálta.

A NAÜ ellenőrei engedélyt kaptak, hogy karbantartsák a felszerelést és cserélhessék a memóriakártyákat - jelentette be az ENSZ-szervezet az Iráni Atomenergia-ügynökséggel együttesen kiadott közös közleményben.

Mohammad Eszlámi, az Iráni Atomenergia-ügynökség (AEOI) vezetője megerősítette, hogy megegyeztek a NAÜ kamerái memóriakártyáinak cseréjéről.

A NAÜ azonban továbbra sem férhet hozzá az atomlétesítményeket felügyelő kamerák adataihoz, bár Teherán februárban vállalta, hogy idővel átadja az adatokat, amennyiben sikerrel járnak a 2015-ös atomalku megmentéséről folytatott tárgyalások.

"A NAÜ ellenőrei engedélyt kaptak a meghatározott felszerelés karbantartására és az adathordozók cseréjére, utóbbiakat az NAÜ és az AEOI által lepecsétel helyen őrzik az Iráni Iszlám Köztársaságban" - áll a közleményben.

Rafael Grossi, aki idén második alkalommal látogatott Iránba, ezzel a kompromisszumos megállapodással biztosítja az iráni atomprogram ellenőrzésének folyamatosságát. A NAÜ attól tartott, hogy elvesznek az adatok, ha megtelnek a merevlemezek - jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.

Grossi, aki a feszültség enyhítésére utazott az iráni fővárosba, a közeljövőben visszatér Teheránba magas szintű konzultációkra - olvasható a közös közleményben, amelyben méltatják "a két fél közötti kölcsönös együttműködést és bizalmat".

Az IRNA hivatalos iráni hírügynökség jelentése szerint Eszlámi üdvözölte a Rafael Grossival folytatott "jó és építő jellegű tárgyalásokat". Közölte, hogy hétfőn részt vesz a NAÜ kormányzótanácsának ülésén "a tárgyalások folytatása érdekében".

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kedden előterjesztett szokásos negyedéves jelentésében az együttműködés hiányával vádolta meg Iránt. Válaszul Ebrahim Raiszi iráni elnök szerdán határozottan visszautasította a bírálatot, és kijelentette, hogy országa "átláthatóságról" tett tanúbizonyságot. "Természetesen ha a NAÜ nem konstruktív módon közelít, nincs értelme, hogy Irán konstruktívan reagáljon" - mondta.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából