Ugrás a cikkhez
Reklám

Több százan gyűltek össze szerdán Szanaában, Jemen fővárosában, hogy végignézzék három, gyerekek elleni bűncselekmények miatt elítélt férfi nyilvános kivégzését.



Fotók: EPA

Két férfit egy nyolcéves kisfiú megerőszakolása és meggyilkolása vádjával ítéltek golyó általi halálra, egy harmadikat pedig három lányának megölése miatt.



Ali al-Naami három lányát fojtotta meg



Abdullah Al-Makhali, az egyik gyerekgyilkos "LMBTQP-ember"



Mohammed Arman, a másik véreskezű buzi



Viszik a gyerekgyilkos apát

A húszi lázadók által ellenőrzött fővárosban három éve első alkalommal rendeztek újra nyilvános kivégzést. 2018 augusztusában is három elítéltet lőttek agyon, akiket egy gyerek megerőszakolásával és meggyilkolásával vádoltak meg. A holttesteket akkor egy darura lógatták fel.



Al-Naami beismerte, hogy miután felesége elhagyta a házat, megfojtotta, majd vízbe dobta lányait - mindezt azért, mert összeveszett az asszonnyal



Megkapja, amit érdemel







Az Arab-félsziget délnyugati peremén fekvő országban 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi lázadók és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű koalíció támogat.



Aki megerőszakolt és megölt egy kisfiút



Amiről a tüntikézők nem beszélnek: a pedofilok elsöprő többsége kisfiút gyaláz meg, tehát ők is a saját nemükhöz vonzódnak



A másik szivárványos gyilkos






Tisztul a levegő







A húszi lázadók szigorú törvények alapján irányítják a fővárost, illetve a kezükön lévő más észak-jemeni térségeket. A szerdaihoz hasonló nyilvános kivégzésekkel igyekeznek jelezni elszántságukat arra, hogy felszámolják a bűnözést az ellenőrzésük alatt álló területeken.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából