Ugrás a cikkhez

Beiktatták hivatalába a demokrata párti Kamala Harrist, az Egyesült Államok első színesbőrű női alelnökét szerdán Washingtonban.




Kamala Harris - a hagyományoktól eltérően - Sonia Sotomayort, a legfelső bíróság első latino származású bíróját kérte fel az esketésre.

Joe Biden megválasztott elnök beiktatása néhány perccel követi Harris eskütételét. Az amerikai alkotmány 20. kiegészítése értelmében az elnökök mandátuma január 20-án helyi idő szerint délben fejeződik be, illetve kezdődik el.

Az ideiglenes elnök is letette az esküt

Letette hivatali esküjét Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke szerdán Washingtonban.




Biden beiktatásán Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama volt elnökök is megjelentek, viszont nem jött el a leköszönő Donald Trump. Ő az első amerikai elnök 1869 óta, aki nem vesz részt utódja beiktatásán. Trump alelnöke, Mike Pence jelen volt a ceremónián.

A Capitolium két héttel korábbi ostroma, valamint a koronavírus-járvány miatt hozott példátlan biztonsági óvintézkedések következményeként az ilyenkor megszokott százezres tömeg helyett alig néhányan voltak Washington szívében.

A hiányzó tömeget mintegy 200 ezer amerikai zászló jelképezte.

A választás elcsalása "a demokrácia ügyének győzelme"

"Ma nem egy jelölt, hanem egy ügy, a demokrácia ügyének győzelmét ünnepeljük" - mondta beiktatási beszédében Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke szerdán Washingtonban.

"Ez a demokrácia napja, a remény, a megújulás és az eltökéltség napja" - hangsúlyozta. Újra megtanultuk, hogy a demokrácia értékes és törékeny - húzta alá a 78 éves, demokrata párti vezető az elmúlt időszak eseményeire utalva. A kihívások legyőzéséhez nem elég a szó, egységre van szükség - jegyezte meg. "Minden erőmmel azon leszek, hogy egyesítsem népünket, egyesítsem nemzetünket" - nyomatékosította Biden.

Megígérte, hogy minden amerikai elnöke lesz, és ugyanolyan elszántsággal küzd azokért, akik nem támogatják, mint azokért, akik igen.

"Egységre van szükség, hogy felvegyük a harcot az ellenségeinkkel: a dühvel, a keserűséggel, a gyűlölettel, a szélsőségességgel, a törvénytelenséggel, az erőszakkal, a betegséggel, a munkanélküliséggel és a reménytelenséggel" - hangoztatta.

Beszédében Biden kitért a koronavírus-járvány okozta nehézségekre is, és arra kérte a jelenlévőket, hogy mondjanak egy néma imát azért 400 ezer emberért, akik életüket vesztették a vírus okozta Covid-19 betegségben.

A nemzetközi közösségnek az elnök azt üzente: véget vet elődje - a republikánus párti Donald Trump - elszigetelődésre törekvő politikájának, és vezetése alatt Amerika újra azon lesz, hogy partnereivel együttműködve kivegye a részét a globális problémák megoldásából. Helyreállítjuk szövetségeinket, hogy készen álljuk a jelen és a jövő kihívásaira - ígérte. Amerika nem puszta erővel fogja vezetni a világot, hanem a példa erejével - tette hozzá. "Erős, megbízható partner leszünk a békében, a fejlődésben és a biztonságban" - mondta.

Orbán gratulált

Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki gratulációját és jókívánságait Joe Bidennek az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történt beiktatása alkalmából - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda este.

A kormányfő azt írta, az elmúlt négy év bebizonyította, hogy az Egyesült Államok és Magyarország közötti barátságos és kölcsönösen előnyös együttműködés számos területen nagy lehetőségeket rejt magában. Orbán Viktor örömmel állapította meg, hogy ez az időszak új távlatokat nyitott a kétoldalú kapcsolatokban a biztonság, az energiapolitika és a gazdaság területén egyaránt.

A miniszterelnök biztosította Joe Bident arról, hogy a magyar kormány továbbra is teljes mértékben elkötelezett marad a magyar-amerikai kapcsolatok erősítése mellett a kölcsönös tisztelet és jóakarat alapján, "építve NATO-n belüli szövetségünkre, a terrorizmus elleni küzdelem iránti elkötelezettségünkre és Közép-Európa alternatív energiaforrásainak biztosítására irányuló közös törekvésünkre. Sok sikert és jó egészséget kívánok felelősségteljes feladatainak ellátásához" - zárta az új amerikai elnöknek írt levelét Orbán Viktor.

(MTI)

Korábban írtuk: Trump elítélte az ostromot, a legjobb kívánságait küldte Bidenéknek, és elrepült

Kapcsolódó: Ez a rusnya, nőnek öltöző, körülmetélt buzeráns lesz a Biden-kormány helyettes egészségügyi titkára





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából