Ugrás a cikkhez
Reklám

Csütörtök reggeli frissítés:

Csaknem négyórányi zavar után biztonságosnak nyilvánították az amerikai törvényhozás épületét, amelyet Donald Trump távozó elnököt támogató tüntetők ostromoltak meg, így helyi idő szerint szerdán este folytatódott az elektori szavazatok hitelesítése.

Paul Irving, a képviselőház illetékes tisztségviselője arról számolt be, hogy a hatóságok kiszorították a tiltakozókat a Capitoliumból, a törvényhozók így elhagyhatták az irodáikat. Ezt követően az épület környékéről is kiszorították a tüntetőket a nemzeti gárda részvételével.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke bejelentette, hogy a kongresszus folytatni fogja az elektori szavazatok hitelesítését, amit félbe kellett szakítani. "Teljesíteni fogjuk célunkat" - fogalmazott.

Eközben a rendőrség szóvivője azt közölte, hogy a nő, akit az erőszakos behatolás közben mellbe lőttek, életét vesztette. Az ügyben vizsgálat indult. Három másik ember is meghalt, haláluk okát egyelőre nem közölték.

A Demokrata Párt és a Republikánus Párt székházánál is csőbombát találtak az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tájékoztatása szerint.

Ötvenkét embert vettek őrizetbe az eseményekkel kapcsolatban, harmincat pedig az elrendelt, este 6 órai kijárási tilalom megsértése miatt.

Donald Trump a legfrissebb Twitter-üzenetében kiváló hazafiaknak nevezte a demonstrálókat.

Mike Pence alelnök később elítélte az erőszakot, amely szerinte soha nem vezethet győzelemre, illetve a munka folytatására szólított fel.
George W. Bush volt republikánus amerikai elnök is elítélte a történteket. "Visszataszító és szívszorító látvány volt. Banánköztársaságokban vonják így kétségbe a választási eredményeket, nem a mi demokratikus országunkban" - írta.

Mitt Romney republikánus szenátor, egykori elnökjelölt pedig úgy vélekedett, hogy az erőszak "egy önző ember sértett büszkeségének, illetve az általa szándékosan félreinformált emberek dühének" következménye.

Barack Obama korábbi demokrata párti elnök hangsúlyozta, hogy "hatalmas gyalázatként és szégyenként fog bevonulni ez a nap az ország történelmébe", az erőszakot pedig a jelenlegi elnök szította a választási eredménnyel kapcsolatos "alaptalan hazugságaival".

Hasonlóan nyilatkozott Bill Clinton volt elnök is, aki szerint Trump "gyújtotta be" a példa nélküli megmozdulás tüzét.

Stephanie Grisham, a first lady, Melania Trump kabinetfőnöke a zavargások miatt bejelentette azonnali hatályú lemondását.

A washingtoni eseményekkel párhuzamosan több más városban is tüntettek Trump hívei szerte az Egyesült Államokban, például Atlantában és Salemben.

A Facebook és a Youtube internetes portálok törölték a Trump által feltöltött videót, amelyben távozásra szólította fel a támogatóit a Capitoliumról, mivel úgy ítélték, hogy abban hamis állítások hangzottak el a választások tisztaságával kapcsolatban.

A Facebbok és az Instagram később egy napra blokkolta az elnök oldalát a szabályok megsértésére hivatkozva. A Twitter pedig 12 órára zárolta Trump fiókját, miután szerdán három bejegyzésének törlését is kezdeményezték amiatt, hogy "erőszakra buzdíthatnak".

As a result of the unprecedented and ongoing violent situation in Washington, D.C., we have required the removal of three @realDonaldTrump Tweets that were posted earlier today for repeated and severe violations of our Civic Integrity policy. https://t.co/k6OkjNG3bM

— Twitter Safety (@TwitterSafety) January 7, 2021

***

Korábban írtuk:

Lezárták a washingtoni Capitoliumot, mert Trump-párti tüntetők ostromolták meg az amerikai törvényhozás épületét szerdán. A képviselőház és a szenátus ülését, amelyen hivatalosan bejegyzik az elektorok Joe Bidenre leadott szavazatát, felfüggesztették. A képviselőket a rendőrség kíséri ki az épületből.

A televíziók értesülése szerint a hatóságok könnygázt vetettek be az erőszakot alkalmazó, az elnököt támogató több száz tüntető ellen, és a rend fenntartása érdekében erősítést kértek.

Washington polgármestere helyi idő szerint délután 6 órától kijárási tilalmat rendelt el.

Today, I'm ordering a citywide curfew for the District of Columbia from 6:00 p.m. on Wednesday, January 6, until 6:00 a.m. on Thursday, January 7. pic.twitter.com/lp6Pt3DcYC

— Mayor Muriel Bowser (@MayorBowser) January 6, 2021

Donald Trump arra szólította fel híveit a Twitteren, hogy békésen tüntessenek.

Please support our Capitol Police and Law Enforcement. They are truly on the side of our Country. Stay peaceful!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) January 6, 2021

BREAKING: Trump supporters have breached the Capitol building, tearing down 4 layers of security fencing and are attempting to occupy the building — fighting federal police who are overrun

This is the craziest thing I’ve ever seen in my life. Thousands, police can’t stop them pic.twitter.com/VVdTUwV5YN

— ELIJAH SCHAFFER (@ElijahSchaffer) January 6, 2021

BREAKING: 2 buildings at the U.S. Capitol complex evacuated as Trump supporters clash with police pic.twitter.com/MjDddVl3dc

— BNO News (@BNONews) January 6, 2021

Storming the Capitol #StopTheSteal https://t.co/7DVLW3u6rA

— Daniel Bostic (@debostic) January 6, 2021

Protesters have breached the Capitol. They’re outside the Senate chamber pic.twitter.com/I021tKliUD

— Igor Bobic (@igorbobic) January 6, 2021

Video of Capitol breakin. Trump protesters are demanding to see senators pic.twitter.com/w7jTNYAedd

— Steven Nelson (@stevennelson10) January 6, 2021

Protesters have breached the Capitol. They’re outside the Senate chamber pic.twitter.com/I021tKliUD

— Igor Bobic (@igorbobic) January 6, 2021

... https://t.co/O7SWq1vzdA

— James Buchanan จิมมี่ (@JBuchananBKK) January 6, 2021

🚨 Aumenta la tensión en la capital del país. Simpatizantes de #Trump desafían la seguridad del Capitolio e intentan ingresar violentamente. #MarchForTrump pic.twitter.com/BK63HaMI60

— Univision Washington (@UnivisionDC) January 6, 2021

They breached the Capitol pic.twitter.com/tWKxojW2Hr

— Matt Laslo (@MattLaslo) January 6, 2021

Trump protesters just discharged a fire extinguisher outside Senate chamber. Many protesters are inside building, and most people are hiding from them pic.twitter.com/0y2sk8LHWd

— Steven Nelson (@stevennelson10) January 6, 2021

CLIP: House goes into recess.

Protesters have entered the U.S. Capitol. pic.twitter.com/jcBs3zrGWW

— CSPAN (@cspan) January 6, 2021

Rebecca Kaplan, a CBS News tudósítója közzétette a Twitteren, hogy milyen biztonsági utasításokat kaptak a Capitoliumban tartózkodók.

Röviden: mindenki vonuljon be az irodájába (vagy a legközelebbi irodába), maradjon csöndben, ne álljon az ajtók és ablakok közelébe és várjon a további utasításra.

Instructions to staffers in the Capitol right now --> pic.twitter.com/bmOx98Eyoq

— Rebecca Kaplan (@RebeccaRKaplan) January 6, 2021

A képviselőházban az őrség már fegyvert szegezett a betörni készülő tüntetőkre.

BREAKING: AP Photo shows armed standoff underway on House floor after Trump supporters storm Capitol. @7News pic.twitter.com/CA5wyPzDG6

— Alex DiPrato (@AlexDiPrato) January 6, 2021

.@NorahODonnell: "This is the nightmare scenario...Protest is protected and allowed, but violence is not. And there are concerns among a number of officials about how these images will be used by our foreign adversaries" https://t.co/wTKxzqAo9U pic.twitter.com/Wyh4FtwyHa

— CBS News (@CBSNews) January 6, 2021

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke felszólította a Nemzeti Gárdát, hogy tisztítsák meg a Capitoliumot.

Eközben az alábbi képek tanúsága szerint a tüntetők bejutottak a képviselőház üléstermébe, egyikőjük pedig az kiabálta a pódiumról, hogy „ezt a választást Trump nyerte!"

They’re in the chamber. One is up on the dais yelling “Trump won that election!” This is insane pic.twitter.com/p6CXhBDSFT

— Igor Bobic (@igorbobic) January 6, 2021

A CNN azt írja, hogy Pence-t kimenekítették az épületből, Kamala Harris leendő alelnökről pedig azt közölték, biztonságban van. A képviselőknek gázmaszkokat adtak a helyszíni jelentések szerint.



Fotók: Drew Angerer/Getty IMages




The Senate pic.twitter.com/ooJZ6qNATe

— Steven Nelson (@stevennelson10) January 6, 2021

Az amerikai nemzeti gárda mozgósítását kérte a Capitoliumot ostromló Trump-párti tüntetőkkel szemben Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke és Muriel Bowser, a főváros demokrata párti polgármestere - közölte az MSNBC amerikai hírtelevízió.

Közben a szenátus üléstermét sikerült "visszafoglalni".

Lövések dördültek

Az amerikai Capitoliumnál zajló tüntetés "Amerikától idegen", "azonnal véget kell neki vetni" - jelentette ki a Fox News konzervatív hírtelevíziónak adott interjújában Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus frakciójának vezetője.

McCarthy elmondta, hogy a Capitolium rendőrségének tagjaival van, és hallotta a rádiójukon, hogy 10-15 perccel korábban lövések dördültek.

Hozzátette a Fox News nyilvánossága előtt, hogy beszélt Trumppal, és sürgette őt, adjon ki nyilatkozatot a tüntetők lecsillapítása érdekében. Trump ezt követően adott ki egy Twitter-üzenetet, amelyben békés tüntetésre szólította őket.

További videók:

Donald Trump supporters fighting officers in Washington capital pic.twitter.com/ojjo3rCkU4

— BlackCultureEntertainment🗣 (@4TheCulture____) January 6, 2021

Protesters have now entered the House Chamber in the U.S. Capitol building. A protester is reportedly yelling “Trump won the election” on the dais. #America pic.twitter.com/79k1DxcBvG

— The African Voice (@teddyeugene) January 6, 2021

"Hitlernek igaza volt"

... abban az egy dologban, hogy akié az ifjúság, azé a jövő - hangzott el a tüntetésen. Hát persze hogy igaza volt.

Not a great look for a freshmen Congresswoman to be caught on tape at a rally in the Nation’s Capitol saying “Hitler was right.” @Miller_Congress

And for those who want to nitpick what she said, let me just stop you right there—Hitler was right on literally nothing. pic.twitter.com/KXbVT8jTr3

— Margot McGowan Staebler (@always_margot) January 5, 2021

Trump ismét nyugalomra intette a tüntetőket, és felszólította őket, hogy tartózkodjanak az erőszaktól.

I am asking for everyone at the U.S. Capitol to remain peaceful. No violence! Remember, WE are the Party of Law & Order – respect the Law and our great men and women in Blue. Thank you!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) January 6, 2021

Trump utasította a Nemzeti Gárdát és más szövetségi biztonsági erőket, hogy segítsenek a helyzet rendezésében – tweetelte a Fehér Ház sajtósa.

At President @realDonaldTrump’s direction, the National Guard is on the way along with other federal protective services.

We reiterate President Trump’s call against violence and to remain peaceful.

— Kayleigh McEnany (@PressSec) January 6, 2021

A nemzeti gárda teljes washingtoni állományát bevetik, rohamrendőrök is érkeztek a helyszínre.

A CNN tudósítója szerint a Szenátus épületszárnyából már kiszorították a tüntetőket, akiket igyekeznek a Rotunda felé terelni.

Az egyik fegyveresről közben felkerült egy videó, amin épp egy rendbontóval szelfizik.

Cops are taking selfies with the terrorists. pic.twitter.com/EjkQ83h1p2

— Timothy Burke (@bubbaprog) January 6, 2021

Egy nőt mellbe lőttek

Meglőttek egy nőt a washingtoni Capitolium épületében szerdán a Donald Trump elnököt támogató tüntetők behatolása közben - jelentette az AP amerikai hírügynökség.

Egyelőre nem világos, hogy a nőt milyen körülmények között érte lövés, és hogy milyen állapotban van.

A CNN hírtelevízió azt jelentette, hogy a nőt mellbe lőtték. A beszámoló szerint a parlamenti épület ostroma közben több rendőr is megsebesült, s közülük legalább egyet kórházba kellett szállítani.

A helyzet a hírtévé szerint teljesen kaotikus a Capitoliumban.

Biden tévébeszédet követel Trumptól

Több rendfenntartó tisztviselő közlése szerint egy rögtönzött robbanószerkezetet találtak a Capitolium területén.

Joe Biden beszédet mondott, amelyben azt állította, hogy a tüntetők nem Amerikát képviselik. A megválasztott elnök szerint radikálisok egy kis csoportja tört be a Capitoliumba, akik „a törvénytelenségnek szentelték magukat".

Ez már nem polgári engedetlenség, hanem a törvényes rend megsértése, káosz, már-már egy lázadás. Ennek most véget kell érnie – mondta, hozzátéve: "precedens nélküli az a támadás, amely most az amerikai demokráciát érte".

Biden emellett azt követelte Trumptól, hogy televíziós adásban szólítsa fel híveit arra, hogy hagyják abba a rendbontást.

Így menekítették a képviselőket:

I am safe. We have been evacuated.

Let me be clear: we will not be stopped by this lawless intimidation. pic.twitter.com/WWDJst4V1B

— Rep. David Trone (@RepDavidTrone) January 6, 2021

Trump videót tett közzé a Twitteren

"Tudom, milyen fájdalmat éltek át. Volt egy választásunk, amelyet nagy különbséggel megnyertünk, de ellopták tőlünk" - és most menjetek haza.

"Békére van szükségünk. Menjetek haza, imádunk titeket, nagyon különlegesek vagytok [...], de most menjetek haza békével" – mondta az elnök.

pic.twitter.com/Pm2PKV0Fp3

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) January 6, 2021

Néhány órával korábban még ő kérte, hogy rakják ki a gyengéket

Az elnök előzőleg a nap folyamán nagygyűlést tartott Washingtonban, amelyen elismételte azokat a vádjait, melyek szerint Joe Biden megválasztott elnök választási csalással nyerte meg a november 3-i elnökválasztást. Ugyanott felszólította híveit, hogy vonuljanak a Capitoliumhoz, és "szabaduljanak meg a gyenge kongresszusi emberektől".

"Rakjátok ki a gyengéket, eljött az erő ideje!" - hangoztatta.

Boris Johnson is elítélte a történteket: "szégyenletes események zajlanak az Egyesült Államok kongresszusában":

Disgraceful scenes in U.S. Congress. The United States stands for democracy around the world and it is now vital that there should be a peaceful and orderly transfer of power.

— Boris Johnson (@BorisJohnson) January 6, 2021

A CNN egy szövetségi tisztségviselőre hivatkozva azt írja, hogy legalább két robbanószerkezetet kellett hatástalanítani, az egyiket a Capitoliumon, a másikat a Republikánus Párt csúcsszerve, a Republikánus Nemzeti Bizottság irodáinak otthont adó épületben.

A zavargók közül valakinek sikerült betörnie Nancy Pelosi irodájába is – írja a CNN.



Fotók: Saul Loeb / AFP



Üzenetet is hagytak a vén boszorkánynak: "Nem fogunk meghátrálni"

"A Capitoliumot megtisztították"

"A Capitoliumot megtisztították. Ha biztonságos az épület, visszamegyünk befejezni alkotmányos kötelességünket. Ez az Egyesült Államok. Nem fogjuk hagyni, hogy a csőcselék aláássa a jogállamunkat” – nyilatkozta újságíróknak Hakeem Jeffries republikánus képviselő. A CNN arról ír, egyelőre nem ismert, hogy mikor folytathatják a kongresszusi képviselők az ülést, amelyen ratifikálják Joe Biden megválasztott demokrata elnök győzelmét.

Muriel Browser washingtoni polgármester szerint a rendőrség utasítani fogja a zavargókat a Capitolium elhagyására. Chris Miller ügyvivő védelmi miniszter eközben bejelentette, hogy a Nemzeti Gárda washingtoni alakulatait teljes egészében mozgósították, és erősítés is érkezhet, ha kell. Az épületkomplexumba behatoló Trump-párti tüntetőket szövetségi szintű vádakkal állítják bíróság elé.

A Capitoliumon mostanra már csak néhány száz tüntető maradt.

Akasztófát is vittek:



Fotó: Andrew Caballero-Reynolds

Megérkezett az FBI különleges egysége:

FBI SWAT team in Capitol complex pic.twitter.com/SCLDTlQ0g0

— Leigh Ann Caldwell (@LACaldwellDC) January 6, 2021

(MTI - Index - 24 nyomán)

Korábban írtuk: Trump: "soha nem ismerjük el a vereséget"; alelnökét tenné meg egyik bűnbaknak





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából