Ugrás a cikkhez
Reklám

A fordító megjegyzése:

A Svéd Demokraták (Sverigedemokraterna, SD) elnevezés megtévesztő lehet az átlagolvasónak, mert inkább a németországi AfD-hez hasonló, nacionalista-populista pártról van szó.

A tömeges bevándorlást és multikulturalizmust pártoló Lena Mellin mostani üres szavai nem érdekelnek, hanem sokkal inkább azt akarom tudni, hogy ezután milyen gyakorlati lépéseket fog tenni azért, hogy helyrehozza a hibáját, vagyis eltakarítsa az általa is odalapátolt trágyahalmot. Vagy úgy gondolja, hogy tett egy félig-meddig bűnbánó kijelentést, és akkor minden meg van bocsátva? Frászkarikát!

Ő 1954-ben született. Figyelembe véve a várható élettartamot, nagy valószínűséggel egy-két évtized múlva meg fog halni, tehát nem kell majd abban a korszakban élnie és szenvednie, amikor Svédország már teljes mértékben iszlám kalifátusként fog működni. Azzal a problémával majd a következő generációknak kell vérrel-verejtékkel megbirkózniuk.

Utána az özönvíz… És ezért nem hatnak meg Lena Mellin krokodilkönnyei.

Most pedig jöjjön a fordítás!

Baloldali újságírónő Svédország migráns-külvárosairól: „Mindenki tudta, hogy katasztrófával fog végződni”

Azonban mégis támogatta a tömeges bevándorlást.

Svédországban egy baloldali újságírónő, aki vehemensen támogatta a tömeges bevándorlást, új hangot ütött meg, beismerve azt, hogy ami Svédország bűnözéssel sújtott no-go területeit illeti, arról „mindenki tudta, hogy katasztrófával fog végződni”.

Az Aftonbladetnek dolgozó Lena Mellin most elismeri, hogy Svédország azon kísérlete, hogy Afrikából és a Közel-Keletről való migránsok hatalmas létszámát integrálja, kudarcot vallott.

„Az összes pártnak - a Balpárt és a Svéd Demokraták (SD) lehetséges kivételével -, melynek ezen a ponton alig van köze a valósághoz, szégyellnie kellene magát”, írja a 64 éves Mellin.

Azzal vádolja a politikusokat, hogy „külvárosaink némelyikében a fejlesztést nagymértékben elhanyagolták” azon tény ellenére, hogy „mindenki tudta, hogy az katasztrófával fog végződni”.

Számos ember kiemelte Mellin képmutatását azzal kapcsolatban, hogy beismerte, tudott az integráció kudarcba fulladásáról, és mégis elutasította, hogy a tömeges bevándorlás iránti támogatását elvesse.

„Hihetetlen! Lena Mellin, az összes újságíró közül a tömeges bevándorlás és a multikulturalizmus éllovas szószólóinak egyike, az SD-t leginkább gyűlölők egyike azt állítja, hogy ’az ember évek óta tudta’, hogy az a pokolba fog vezetni”, csiripelte Ted Ekeroth [a Twitteren].

„Több mint egy évtizedig Svédország uralkodó osztálya – beleértve a politikai vezetőket és a médiát – tagadta, hogy bármi probléma lenne az ország külvárosaiban, melyet a harmadik világbeli bevándorlók tömeges behozatala okozott. Kivéve természetesen azokat a problémákat, melyeket azok a RÁSZISTA svédek okoztak”, írja a Gates of Vienna blog.

„Most úgy tűnik, hogy a kultúragazdagítással kapcsolatos igazság olyannyira szembetűnővé vált, hogy azt többé már nem lehet letagadni. A svéd média fősodratának válasza? ’Végig tudtuk, hogy a dolgok rosszul fognak végződni, csak elfelejtettünk szólni nektek’. És ők a politikusokat okolják”.

Svédország továbbra is hatalmas problémákat tapasztal az erőszakos bűncselekmények, lövöldözések, robbantások és gránáttámadások terén, többnyire a rivális migránsbandák közötti területi háborúskodás eredményeként.

Malmőben a hatóságok azzal reagáltak, hogy helyi bandavezéreket pizzára hívtak meg, miközben a svéd kormány nemrég bejelentette, hogy 175 000 dollárt fog elkülöníteni nőimitátorok mesedélutánjának pénzelésére, ahol nőnek öltözött férfiak felolvasnak, valamint műsort adnak elő gyerekek részére.

(Hidra - Kuruc.info)

Kapcsolódó: A "svéd" feministák úgy jártak, mint a zsidók: korábban simogatták a Mohamedeket, most menekülnek előlük





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából