„Meseórák” óvodások és kisiskolások részére
A fenti képen XochiMochi (ejtsd: CsocsiMocsi), „leánykori” nevén Jorge Alcantara látható, amint a Michelle Obamáról elnevezett Long Beach-i közkönyvtárban óvodásoknak mesél Todd Parr Normális, ha mások vagyunk című 2001-es sikerkönyvéről, amely a sokféleség és a tolerancia oktatásának népszerű pedagógusi segédeszköze. Hogy miért öltözött a „művésznő” 3-4 éves gyerkőcök előtt Slaneeshnek, a gyönyör, a fájdalom, a romlottság, a gőg és a hanyatlás istenének a Warhammer 40K nevű futurisztikus-fantasztikus-disztópikus játékuniverzumból, azt az olvasók képzeletére bízom...
Nem lehet elég korán kezdeni… a kiskorúak agymosását sem – ismerték fel a transznacionális buzilobbi pedocentrista („gyermekközpontú”, vagyis pedofil) tagozatának kulcsemberei, akik valóban rajta tartják vazelines mancsukat a modern kor ütőaranyerén. Az új célcsoport a 3-11 éves óvodás és kisiskolás gyermekek sokasága, különösképp azok, akiknek a szüleit már sikerült a korszellemnek megfelelő gondolkodásra és cselekvésre szoktatni. Vagyis beidomítani.
Az érzékenyítő (valójában átnevelő) tréningeket eufemisztikusan „eseményeknek” nevezik. Az elsőt 2015-ben tartották San Franciscóban, ahol a lakosság 6,5%-a vallotta magát ugyanebben az évben leszbikusnak, melegnek, biszexuálisnak vagy transzneműnek (LMBT) – vagyis ferde hajlamúnak. A céljuk az, hogy „az olvasás szeretetét népszerűsítsék, miközben mélyebb leckéket adnak a sokféleségről, saját magunk szeretetéről és mások megbecsüléséről”. Ez a politikailag korrekt LMBT-halandzsa magyarra fordítva azt jelenti, hogy
- már óvodás korban el kell kezdeni a devianciával kapcsolatos szak-, szép- és meseirodalom tanulmányozását;
- a szexuális életre való felkészítést;
- korán fel kell ismer(tet)ni, hogy a (ma még) többségi heteroszexualitás a legalacsonyabb rendű és már régóta meghaladott szexuális irányultság és magatartás;
- de ha kisszerű életünk már így alakult, akkor is fel kell néznünk a szivárványosan sokszínű szexuális és nemi kisebbségekre, mert a jövő egyértelműen az övék.
Sok-sok évvel ezelőtt nagy kő esett le az emberiség szívéről, amikor a manhattani központi állatkertben (vagy a bronxiban, már nem emlékszem) végre sikerült egy buzi(nak tűnő) pingvint felkutatni. „Tessék, még a pingvinek is!” – ujjongott mindenki, s azóta komoly szakirodalmuk kerekedett a buzuló madaraknak. Hasonló örömmel kürtölte világgá idén februárban a progresszív 444 még progresszívebb qbit.hu nevű tudományos-technológiai ismeretterjesztő aloldala, hogy a Leuveni Katolikus (!) Egyetem kutatói végre „bebizonyították”, amiről már évtizedek óta suttogott az egész világ: vagyis hogy „az azonos nemű párok által nevelt gyerekek jobban teljesítenek az iskolában, mint a különböző nemű párok gyerekei”. Tehát felsőbbrendűek.
Szóval, az említett „eseményeket”angolul Drag Queen Story Hournak (DQSH) nevezik. A story hourt meseórának vagy mesedélutánnak fordíthatnám, ha be akarnám mocskolni Benedek Elek örökségét vagy Berecz András szellemiségét, ezért csak idézőjelben fogom használni. A Drag Queen tényleg lefordíthatatlan. Női ruhába bújt „férfiakról”, tehát nőimitátorokról van szó, akik „előadóművészként”„(buzi)királynőnek” (vagy újabban Aliennek) képzelve kelletik magukat egymásnak, az „érzékenyítéssel” már elmemódosított heteróhelótáknak, és újabban az ovisoknak – meg a debil szüleiknek.
Mivel „felolvasásokról” van szó, a „meseórákat” általában könyvtáraktól bérelt helyiségekben tarják meg.
Athena Kills és Scalene Onixxx „királynő” érkezik a kaliforniai Riverside könyvtárában június 22-én megtartott „mesedélutánra”
Sajnos vannak olyan maradi önkormányzatok (pl. Leander, Texas), amelyek e korparancsot megtagadva eléggé elítélhető módon betiltották a közkönyvtári „meseórákat”, arra hivatkozva, hogy a „királynéni” bácsik főállásban éjszakai felnőtt bárokban keresik meg a parókáravalót. Mint például az első képen látható Csocsi Mocsi „tanár néni”:
A „meseórák” megálmodója Michelle Tea (született Tomasik) író, költő, irodalmi események szervezője és motorja. 2012 és 2015 között queer (vagyis nem heteroszexuális vagy cisznemű) körökben azzal szerzett magának hírnevet, hogy egy online magazinban dokumentálta mesterséges megtermékenyítésének lépcsőfokait, az ezzel járó stresszt és szenvedést, ugyanis az egész rendszer – egyelőre még – az alacsonyabb endű heteroszexuális párokra van kitalálva. Michelle-nek valaki szólhatott volna, ha már a „férje” ezt elmulasztotta, hogy a petesejt megtermékenyítése külső segítség nélkül, úgynevezett közösüléssel is megvalósítható. (Mazochista olvasóink ki ne hagyják a Wikipédia „queer” címszó alatti rizsáját!)
„Férj” és feleség. Dashiell Lippmann és Michelle Tea (a Dashiell férfinév, de ez esetben természetesen nem kell komolyan venni. A The New York Times is Lippmann kisasszonynak hívta az esküvő előtt
Végül is a kölcsönsperma segített, és megszületett Atticus (sic!), a kis személy (így hívják a szülők), aki egyébként fiú, de ez még változhat. „Apuci” és anyuci elkezdtek vele szülői klubokba járni, ahol – megtévesztésül – nagyon barátságosan fogadta őket a többi, egyébként jellemzően heteronormatív szülő. Nekik még az a tévképzetük, hogy az emberek két eltérő, de egymást kiegészítő szereppel rendelkező nemre, férfiakra és nőkre oszthatók, akik a heteroszexuális kapcsolatot tekintik az egyetlen elfogadható szexuális irányultságnak. Nos, ettől a tévhitüktől kell megszabadítani őket és gyermekeiket – gondolta Michelle Tea –, és olyan programokat kell kidolgozni, „amelyek a gyermekkori genderfluiditással (»a nemek dinamikus váltakozására utaló identitás«) kapcsolatos játékos képzelgéseket igyekeznek megerősíteni, valamint elbűvölő, pozitív és pimasz queer szerepmintákat bemutatni”.
„Elbűvölő, pozitív és pimasz queer szerepminták” - nevezzük inkább ratyiparádénak
A gyermekek szerepeket játszanak, maszkokat viselnek, mert a buta szüleik beskatulyázzák őket – véli Nina West, a „Csodálatos dolog női ruhába bújni” című elmebeteg gyermeklemez szerzője és előadója. Megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánlom:
Szerinte az átöltözősdi egyfajta művészi önkifejezés-forma, amely segíti a gyermeki kreativitás felszabadulását. Nagy baj az is, hogy a gyerekeket elárasztják a médiából érkező sztereotip képek arról, hogy mi a „fiú” és mi a „lány” – szörnyülködik a „művésznő”. Megváltozott a szülői nevelés is – idézi lelkendezve a The New York Times Dr. Laura Edwards-Leepert, queer és transz gyermekekkel foglalkozó oregoni klinikai szakpszichológust. Véleménye szerint alapvetően bármilyen korban normális, ha a fiúk hercegnőnek, a lányok pedig Batmannek öltöznek.
Sajnos ezt Ed Wood, a „világ legrosszabb filmrendezője” még nem tudta, ezért a II. világháborúban harcolva a bevetések előtt azon imádkozott, nehogy megsebesüljön, mert akkor kiderül, hogy az egyenruha alatt női alsóneműt hord. Édesanyja szeszélyes asszony volt, aki Edwardot mindig lányruhába öltöztette, ami miatt nemi identitászavar lépett fel a gyereknél. A Glen or Glenda című filmjében megpróbálta bemutatni a betegségét és a transzvesztiták problémáit. Korszakalkotó film megalkotását tervezte, de szándéka balul sült el. A rajongók szerint viszont a G or G alapmű.
Cukiságcunami: Nina West és…. Nina West
Magától értetődő volt tehát, hogy az „események” „háziasszonyainak” ún. Drag Queeneket kérjenek fel, akiknek a homoszexuális „közösséghez” való kötődése nyilvánvaló, bár ezt minden fórumon tagadni próbálják. A buzipropaganda terjesztése felnőttek részére bevett dolog, elég, ha csak a hollywoodi filmiparra gondolunk. Szó szerint alig találunk már olyan filmet vagy sorozatot, ahol egy fő- vagy mellékszereplő ne lenne homokos vagy leszbikus. Többé vagy kevésbé burkoltan már a gyermekeknek is üzennek a „művészek”.
Néhány példa a közelmúltból:
A Toy Story 4-ben a gyártó Disney apró, de fontos gesztust tett a meleg „közösség” felé, amikor az egyik jelenetben egy gyereket a két anyja viszi az óvodába. Milyen figyelmesek!
Bennfentesek azt is rebesgetik, hogy a rajongók „kikényszerítették”, hogy a Disney 2013-as nagysikerű Jégvarázsának folytatásában a főszereplő Elsa egy barátnő személyében találja meg a boldogságot. (Bemutató november 20-tól az amerikai mozikban, akkor kiderül, hogy igaz-e a hír.)
Egy másik friss bejelentés szerint a Sony égisze alatt készülő Hamupipőke-filmben „közkívánatra” a leggusztustalanabb New York-i überratyi, Billy Porter fogja játszani a jó tündért, akinek a segítségével a címszereplő el tud menni a bálba.
Adam Smith és „felesége”, Billy Porter
A legkisebb korúak irányába direkt buzipropagandát (egyelőre) nem lehet folytatni. Nem véletlenül állt a „mesedélután”-projekt mellé a nemzetközi meleglobbi. El kell ismerni, hogy ötletes fedőtevékenységet karoltak fel. Az álcázás szinte tökéletes, és a politikailag korrekt agyhalottaknak ez nem tűnik fel. Drag Queen Story Hour (DQSH) New York-i alapszervezete már nonprofit alapítvánnyá alakult, támogatói között tarthatja számon a város két nagy közkönyvtárát is. A földkerekség leghaladóbb kormánya, a svéd 50 millió forinttal támogatja a „mesedélutánokat”.
A „mozgalom” másik csapásiránya a pedoszexualitás („nemzedékek közötti intimitás”, vagyis gyermekek irányába folytatott szexuális tevékenység) legitimációjára tett kísérletsorozat folytatása. Ez a lobbi is nagyon befolyásos. Testvéri Szeretet, Szabadság és Sokféleség Pártja néven Hollandiában pártot alapítottak; megakadályozták a pedofilok kémiai kasztrációját lehetővé tevő törvények bevezetését Ukrajnában (ami választási ígéret volt); évtizedeken keresztül eltussolták a katolikus egyház pedofil abúzusait. A pedofília filozófiai igényű elméleti megalapozását hazánkban is elvégezte a szabadelvű HVG magazinban a Népszabadság egykori publicistája.
Drag Queen „mesedélutánok” - a pedofilok paradicsoma
Ahogy az várható volt, a liberális média zászlóshajóival és a felvilágosult (vagyis tudatmódosított) polgárok szerető odafigyelésével megtámogatott Drag Queen szörnyetegek vérszemet kaptak, és „meseóráikon” már elkezdték a kisgyermekek „érzékenyítését”, vagyis a pedoszexre való felkészítésüket. A színfalak mögött zajló „játékos kísérletekről” számol be a Facebook, Twitter, Youtube, Google stb. által cenzúrázott Infowars összeállítása:
Az összeállításból (4:16-tól) azt is megtudhatjuk, hogy „ártalmatlan pedofilok” (unoffending paedophiles) is vannak ám a világon. Egyikőjük, Todd Nickerson „szívszorító vallomásával”, a Bepillantás egy „erényes” pedofil életébe (Inside The Life Of A 'Virtuous' Paedophile) című mini-dokumentumfilmmel búcsúzom a „király bácsik és nénik” perverz világától.
Verőcei Tibor
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:
- A sterilitás kultusza - egy látlelet a hanyatlásról (18+)
- Tort ül a fertő: adalékok a hanyatlás parádéjához
- A ferde hajlam térnyerése (I. rész) - Az aknamunka évtizedei; zsidók, pedofilok és hedonisták
- A ferde hajlam térnyerése (II. rész) - Perverz propagandisták és a médiatúlsúly
- Transzneműség, genderelmélet - napjainkban újult erővel zülleszt az évszázados zsidó szexológia
