Ugrás a cikkhez
Reklám

Az Air Europa társaság ezt közölte Twitteren:

Téves riasztás történt a gépen, véletlenül aktiválódott a jelzés, ami a gépeltérítésekkor szokásos protokollt indítja be a repülőtéren. Semmi sem történt, minden utas biztonságban van, és várja, hogy folytathassa útját.

Hozzátették, nagyon sajnálják, és elnézést kérnek mindenkitől a téves jelzés miatt.

Korábban írtuk: Gépeltérítést kísérelhettek meg Amszterdamban

Rendőrök özönlötték el az amszterdami Schiphol repülőteret, miután - meg nem erősített lapértesülések szerint - három, késsel felfegyverzett ember megkísérelte eltéríteni az Air Europa Madridba tartó esti, UX1094-es számú járatát.

A biztonsági lezárást a reptér hivatalos twitter-oldala is megerősítette, de óvatosan csak „egy repülő fedélzetén kialakult szituáció“-t említ. Azaz érdemes szem előtt tartani, hogy

A gépeltérítési kísérlet résztvevőiről, eszközeiről, az akció eredményéről egyelőre semmit nem tudni.

Holland források is csak annyit írnak, hogy az incidens a madridi járatra való beszállás közben történt. A pilóta megnyomta a fülke vészjelző gombját, mire azonnal leállították a beszállást.

Az incidens miatt kiadták az úgynevezett GRIP-3 riadófokozatot, amit olyan incidens vagy esemény esetére tartogatnak, mely „a helyi lakosságra nézve komoly következményekkel járhat“. A repülőtér beszállókapuinak egy részét is lezárták; brit lapértesülések szerint a repülőtéren biztonsági kordonok mögé terelik a várakozókat, a légiirányítók az összes felszállásra váró gépet a földön tartják, de a repülőtér egyes leszállópályán továbbra is landolhatnak gépek.

Az incidens jelentőségét növeli, hogy a Schiphol évi 70 milliós utasforgalmával Európa harmadik legforgalmasabb repülőtere a londoni Heathrow és a párizsi Charles de Gaulle mögött.

(Index)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából