Ugrás a cikkhez
Reklám

Dr. Rádá Manszúr, Izrael drúz vallású panamai nagykövete a nejével és két kislányával együtt a szülőföldön eltöltött szabadság után visszatérőben volt a panamavárosi diplomáciai állomáshelyére, amikor a Lodi Ben Gurion Nemzetközi Légikikötő előtt autóját biztonsági vizsgálatra megállították. A vizsgálatot megejtő biztosító lány az arab kinézet láttán félreállította az autójukat, s miután a diplomata kérdésre válaszolva azt is közölte, hogy egy ’Uszefijá nevű faluból jöttek, agresszív és megalázó módon viselkedett velük – olvasható Rádá Manszúr Fb-oldalán.



Dr. Rádá Manszúr nagykövet (fotó: miedeast.haifa.act.il)

Izraelben a Lod város (nem Tel-Aviv, amint ezt tévesen terjesztik – H. J.) melletti Ben Gurion Nemzetközi Légikikötőbe magánautóval vagy autóbusszal igyekvőket az oda vezető úton, úgy 150 méterrel a célpont előtt megállítják, hogy a terebélyes pálmafák alatt átessenek az első biztonsági vizsgálaton. Az elsőt követi még több is, mielőtt az utas elfoglalhatja helyét a repülőgép fedélzetén. Már itt, az első ellenőrzésen félreállítják a bizonyos országok útlevelével rendelkező vagy éppen arab kinézetű izraeli és más állampolgárokat.

Izraeli állampolgárok esetében az arab kinézetre vonatkozó félreértéseket a személyazonossági igazolvány megtekintésével gyorsan el lehet oszlatni, hiszen a „nemzeti hovatartozás” (leom - לאום) rovatba be van írva, hogy annak tulajdonosa „zsidó”, „muszlim”, „keresztény” vagy „drúz”. Megjegyezzük, hogy ez a zsidó fajvédelmi őrület egyben nevetséges ostobaság is, hiszen a fölsorolt hovatartozások közül a „nemzet” (leom – לאום) kritériumának csak a „zsidó” (jehudi – יהודי) meghatározás felel meg, mert a többi, tehát a „muszlim”, a „keresztény” és a „drúz” kizárólag vallási behatárolás.



Rádá Manszúr holokauszt-emléklángot gyújt Panamavárosban (fotó: shilfa.com)

Rádá Manszúr, a neje és két kislánya esetében a repülőtér előtti első vizsgálatot megejtő biztosító lány valószínűleg nem a személyazonossági igazolvány ellenőrzésével, hanem az autóban ülők arcélének szemügyre vételével kezdte feladata ellátását. Rádá Manszúr ugyanis a cionistákkal Palesztinában közel egy évszázaddal ezelőtt szövetségre lépett (a többségi szunnita muszlim és keresztény vallású palesztinai arabok ellen – H. J.) drúz vallású arab közösség fia, s egyben Izrael Panamavárosba akkreditált nagykövete. Az Izraelben (is) élő őshonos drúzok nyelvüket és nemzeti hovatartozásukat tekintve minden tekintetben arabok – vagy ha úgy tetszik, palesztinok. Izraeli állampolgárként a drúz férfiak katonai szolgálatot teljesítenek, s ezzel teljesen elkülönítették saját magukat az Izraelben élő palesztinai arabok közösségétől.



Biztonsági ellenőrzőpont a Lodi Ben Gurion Légikikötő bejárata előtt (fotó: Mose Sáj)

Rádá Manszúr nagykövet tegnap a nejével és két kislányával megérkezett tehát a lodi repülőtér biztonsági vizsgálatának első stációjához, ahol a szolgálatot teljesítő biztosító lány az arab arcokat látván rákérdezett, hogy melyik településről jöttek. ’Uszefijá faluból – hangzott a válasz. (A Kármel-hegyre épült ’Iszfijá vagy másképpen ’Uszefijá – عسفيا- a második legnagyobb drúz falu Izraelben – H. J.) A biztosító lány az arabos hangzású településnév hallatán valószínűleg nem tudta, hogy ’Uszefijában az izraeli hadseregben is szolgáló, kollaboráns drúzok laknak, s ezért -Manszúr nagykövet Fb-bejegyzése szerint – „azonnal agresszív és megalázó módon kezdett viselkedni”. Miután Manszúr közölte vele, hogy ő Izrael panamai nagykövete, s a családjával szabadságáról visszatérőben van a diplomáciai állomáshelyére, Panamavárosba, az éber héber biztonsági lány vizslató tekintettel újra és egyenként szemügyre vette a diplomatát, a nejét és két kislányát, majd végül nagy kegyesen azt mondta: „Jó, mehetnek tovább”.



Rádá Manszúr nagykövet (balról) és Rolando Mirones panamai védelmi miniszter (középen) Panamavárosban (fotó: Fb)

Manszúr nagykövet a megalázó incidens után a többi között ezt írta a Fb-oldalán: „Harminc év megalázás után még mindig nem hagyjátok abba. Korábban a biztonsági ellenőrzésekkor szinte darabokra szedtetek bennünket a repülőtér termináljában, de mostanra odáig fejlődtünk, hogy már csak a repülőtér előtti útelzáró-ellenőrzésnél vagyunk gyanúsak.” A nagykövet ezután a zsidó fajvédők tudtára adja - mintha azok nem tudnák - a következőt: „Amúgy, ’Uszefijá nem egy falu a területeken (a megszállt területek finomkodó megnevezése héberül – H. J.), hanem az izraeli hadsereg soraiban elesett drúz katonák központi temetőjének a helye is. Azt ajánlom, hogy az önök biztonsági osztályának igazgatói keressék föl ezt a temetőt, s tanulják meg ott, mi az áldozathozás, az államiság és az illő viselkedés. De addig is valamit el kell mondanom önöknek: hánynom kell!”



Drúz harcosok sírjai Uszefijá katonatemetőjében

A Haifai Egyetem Közel-Kelet Tanszékének honlapjáról megtudjuk: a drúz diplomata a Haifai Egyetem Közel-Kelet Történelme tanszékén diplomázott, doktorált, tudományos kutatásai középpontjában Szíria újkori történelme állt, majd az Egyesült Államokbeli Harvard Egyetemen belül működő Kennedy School hallgatója volt, öt nyelven beszél, ír és olvas.

Nem tudjuk mikor tette ki, de Rádá Manszúr profilképe alatt mottóként ez olvasható:

„A félelem rasszizmust szül, a rasszizmus gyűlöletet, a gyűlölet háborúhoz vezet, majd a háború lerombol mindent. Ezért ne féljetek a békétől!”

Hering J. – Kuruc.info





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából