Ugrás a cikkhez
Reklám

Az Egyesült Államok közép-nyugati tagállamában, Missouriban pénteken a képviselőház is megszavazta a szigorított abortusztörvényt.

A republikánus többségű képviselőház 109:46 arányban voksolt a törvényjavaslat mellett, és miután azt csütörtökön a – szintén republikánus többségű – szenátus is elfogadta, életbelépéséhez már csak a kormányzó aláírására van szükség. Mike Parson republikánus kormányzó a magzatgyilkosságok betiltásának rendíthetetlen híve, és már a szenátusi szavazás előtt jelezte, hogy támogatja a jogszabályt.

A Missouriban megszavazott életvédő törvény értelmében a magzat első szívdobbanásától – az áldott állapot hatodik vagy nyolcadik hetétől – megtiltanak minden művi magzatelhajtást. A törvény nem tesz kivételt a nemi erőszak és vérfertőzés után bekövetkező terhességgel sem, csakis akkor engedélyezi majd a magzat legyilkolását, ha az anya élete veszélyben van.

Az abortuszt végző orvosokat 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják majd. Az abortuszt elszenvedő nőt azonban nem terheli büntetőjogi felelősség.

Elemzők arra számítanak, hogy a törvényt "civil" szervezetek bíróságokon támadják meg. Amerikai sajtóinformációk szerint azonban az abortusz szigorítását szorgalmazók valószínűleg éppen erre várnak: így ugyanis az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elé kerülhet az ügy, és reményeik szerint a konzervatív többségűvé vált alkotmánybíróság törvényen kívül helyezi a Roe/Wade-döntést. Ez az 1973-ban született legfelsőbb bírósági döntés biztosította a nők jogát az abortuszhoz.

Az abortuszt korlátozó, hasonlóan életvédő törvényt az elmúlt hónapokban több, elsősorban közép-nyugati és déli amerikai tagállamban is elfogadtak. Így például Arkansas államban, Georgiában, Kentuckyban, Ohióban, Louisianában, Alabamában. Alabamában e hét elején írta alá az eddigi legszigorúbb – a "terhességmegszakítást" már a fogantatás pillanatától tiltó – törvényt Kay Ivey republikánus kormányzó. Egyes államokban, például Kentuckyban vagy Georgiában azonban a magzat legyilkolására női szabadságjogként tekintő civil szervezetek már megtámadták a törvényt, amelynek végrehajtását átmeneti időre fel is függesztették.

Donald Trump elnök eddig egyetlen állam törvényhozásának döntését sem kommentálta.

(MTI javítva)

Kapcsolódó:

- Alabama kormányzója aláírta Amerika legszigorúbb abortusztörvényét

- Kína már bánja a több százmillió magzat- és csecsemőgyilkosságot, de nincs visszaút

- Dúró Dórát anyák napja alkalmából Emese Érdeméremmel tüntették ki az életvédők

- Újabb életpárti győzelem: az első szívdobbanás után tilos lesz kiirtani a magzatokat Georgiában

- Életpárti vélemény a lelkiismeret védelmében - olvasónk írása

- Magyar életvédő szervezetek tiltakoznak a felfoghatatlan kegyetlenségű amerikai magzatgyilkoság-szabályozás ellen

- Gyilkosok: az abortusz jog, annak megtagadása pedig nőkkel szembeni erőszak a Jobbik-cimbik szerint





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából