Ugrás a cikkhez
Reklám

Már be is jelentették a magzatgyilkosság követelői: beperelik Mississippit, hogy megakadályozzák a törvény életbelépését.

Csütörtökön aláírta Mississippi republikánus kormányzója, Phil Bryant azt a törvényjavaslatot, ami megtiltja az abortuszt onnantól kezdve, hogy az orvosok képesek észlelni ultrahanggal a magzat szívhangját – írja a New York Times. A szívhang már a várandósság hatodik hetétől észlelhető.




Mississippi nem az első állam, amely életpárti (a liberális azonnali szóhasználatában: szigorú - a szerk.) rendelkezést vezetne be, például hasonlóan cselekedett nemrég Kentucky, illetve tavaly Iowa is. Ugyanakkor mindkét állam esetén blokkolták a törvényt az állami bíróságok.

A halálpártiak pedig már kijelentették: Mississippit is beperelik, hogy ezzel megakadályozzák a törvény júliusi életbelépését.

Például a perelési szándékát jelző Reproduktív Jogokért Központ azzal kritizálta a módosítást Twitteren: olyan korán lehetetleníti el az abortuszt, hogy sok nő ebben a szakaszban még tudatában sincs a "terhességének". Erre Phil Bryant úgy reagált a közösségi oldalon: egy nap mindannyian Istennek kell felelni, ő például azt fogja mondani neki, hogy ártatlan babák életééért harcolt, még úgyis, hogy ezt jogi fenyegetés árnyékában kellett tennie.

Magyarországon a mi hazánkos Dúró Dóra adott be egy törvényjavaslatot a témában tavaly, amely kötelezővé tette volna a magzatgyilkosságra vetemedő álló nők számára, hogy hallgassák meg gyermekük szívverését. Ám a javaslat végül az Országgyűlés elé sem került, ugyanis már az illetékes, természetesen Fidesz-KDNP-többségű népjóléti bizottság sem szavazta meg, hogy tárgysorozatba vegyék az életvédő kezdeményezést.

(Azonnali nyomán)

Kapcsolódó:

- "99,9%-ban" egyetértett a Fidesz Dúró szívhang-javaslatával, mégsem szavazták meg

- Életpárti vélemény a lelkiismeret védelmében - olvasónk írása

- Gyilkosok: az abortusz jog, annak megtagadása pedig nőkkel szembeni erőszak a Jobbik-cimbik szerint

- Orbán és szájhős csicskái tanulhatnának: Iowában az életellenes ellenszéllel szemben is küzdenek a magzati életekért

- Magyar életvédő szervezetek tiltakoznak a felfoghatatlan kegyetlenségű amerikai magzatgyilkoság-szabályozás ellen

- Szívhangos javaslatáról vitázott Dúró Dóra egy liberálissal

- Dúró Dóra benyújtotta határozati javaslatát: abortusz előtt hallgassák meg az anyák magzatuk szívhangját!





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából