Ugrás a cikkhez
Reklám

Hivatalosan megkezdte csapatai kivonását Szíriából a Washington vezette terrorellenes koalíció – jelentette be Sean Ryan, a katonai szövetség szóvivője pénteken. A szóvivő hozzátette, hogy biztonsági okokból többet nem árulhat el. Korábban egy amerikai védelmi minisztériumi körökből származó forrás beszámolt arról, hogy az Egyesült Államok megkezdte felszereléseinek kivonását a közel-keleti országból.




Donald Trump amerikai elnök alig egy hónappal korábban bejelentette, hogy kivonja a Szíriában harcoló mintegy kétezer amerikai katonát, mert szerinte sikerült legyőzni az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet. Váratlan döntése mindenkit meglepett, köztük szövetségeseit – Franciaországot és Nagy-Britanniát (sőt, a Háárec egyenesen "Izrael arculköpésének" nevezte - a szerk.) –, akik akkor bejelentették, hogy nem hagyják magára a polgárháborús országot.

Az Inherent Resolve névre keresztelt műveletet 2014-ben, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet robbanásszerű térnyerését követően indították el az Egyesült Államok és szövetségesei. Heves harcok és évek munkája árán sikerült kiűzni a szélsőségeseket a lakott területekről, akik a Szíria keleti részén található sivatagba szorultak vissza.

„Trump elnök úr döntött a csapatkivonásról, amit végrehajtunk” – szögezte le Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön. Annak menetrendjéről ő sem mondott többet.

A terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központját (OSDH) vezető Rámi Abder-Rahmán úgy értesült, hogy csütörtök este az amerikai erők járműveikkel és felszereléseikkel együtt kivonultak a Haszake tartományban található rmeláni támaszpontról.

A 2011-ben kezdődött Szíriai konfliktus több mint 360 ezer ember életét követelte, és milliókat tett földönfutóvá.

(MTI)

Korábban írtuk: Pompeo megerősítette, hogy kivonulnak Szíriából - csak azt nem árulta el, mikor

Kapcsolódó:

- Vicces feltételhez kötötte a szíriai kivonulást Trump tanácsadója Jeruzsálemben

- Újabb "apró" változás Trump szíriai kivonulásában: nincs menetrend, nincs határidő, és nem is sietnek

- Amerikai kivonulás Szíriából: a zsidók teljes kiakadása világosan mutatja, kinek volt érdeke ez a háború (is)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából