Ugrás a cikkhez
Reklám

A kormány ellenáll az üzemanyag adóemelése elleni megmozdulásoknak, amelyeknek csak az előremutató párbeszéd és a magyarázat vethet véget – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő a belgiumi Louvain la Neuve-ben kedden.

A francia elnök belgiumi látogatásának második, befejező napján mintegy nyolcszáz diák előtt tartott beszédében a sárga láthatósági mellényről elnevezett sárga mellényesek mozgalmát név szerint nem említve aláhúzta, „teljesen normális, hogy vannak tiltakozások, hogy az emberek kifejezik nemtetszésüket”. „A környezetvédelmi változások a szokások megváltoztatását követelik. Ez soha sem könnyű, azonban közösen, felelősségteljesen kell cselekednünk” – fogalmazott.

Macron hétfőn Brüsszelben azt mondta, hogy „ha eljön az idő”, válaszolni fog a tiltakozóknak. A tiltakozó autósok által néhány hete indított, a gépkocsikban kötelezően tartandó, sárga láthatósági mellényről elnevezett sárga mellényesek mozgalmához tartozók négy napja folytatják forgalomlassító és útlezáró akcióikat az üzemanyag környezetvédelmi adójának január 1-től tervezett emelése ellen. A megmozdulások elsősorban Bretagne-ban, a keleti országrészben és a dél-franciaországi Provence-Alpes-Côte d'Azur régióban vannak, ahol több autópályán is jelentősek a fennakadások.

A pártoktól és szakszervezeti támogatásoktól mentes, spontán módon, a közösségi oldalakon szervezett, a franciák háromnegyede által támogatott megmozdulás szombaton kezdődött, aznap csaknem 290 ezren tiltakoztak országszerte, vasárnap 46 ezren, hétfőn 26 ezren vettek részt az útblokádokban.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából