Ugrás a cikkhez
Reklám

Gazdasági korlátozásokat kell bevezetni azon országok ellen, amelyek az Egyesült Államokhoz hasonlóan Jeruzsálemet ismerik el Izrael fővárosának és oda helyezik át izraeli nagykövetségüket – határozták el az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) tagországai pénteken Isztambulban rendkívüli ülésük zárónyilatkozatában.

Az 57 muzulmán országot tömörítő OIC a dokumentumban egyúttal nemzetközi védelmet kért a palesztin nép számára a térségben, szükség esetén akár békefenntartó erők bevonásával. A muzulmán országok arra szólították fel a nemzetközi közösséget és az ENSZ-t, hogy teljesítse kötelességét, és állítson fel nemzetközi vizsgálóbizottságot a Gázánál alkalmazott izraeli erőszakkal kapcsolatban.



A muzulmán országokat tömörítő isztambuli OIC-tanácskozás (EPA/PRESIDENTIAL PRESS OFFICE)

Izrael-bojkott

Törökország álláspontja szerint az izraeli-palesztin válság rendezésekor ki kell kiáltani egy független és szuverén palesztin államot az 1967-es határokon belül, fővárosa Kelet-Jeruzsálem lenne. Recep Tayyip Erdogan török államfő a csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az iszlám szent böjti hónap, a ramadán során az OIC összes tagországában adományozó kampányt fognak folytatni a palesztinok számára. Hozzátette: nemcsak az OIC-tagországoknak, de a nemzetközi közösségnek is meg kell akadályoznia, hogy az Izrael által előállított termékek belépjenek piacaikra.

Binali Yildirim török kormányfő már kedden arra kérte a muzulmán országokat, hogy feltétlenül vizsgálják felül kapcsolataikat Izraellel. Az OIC legutóbbi decemberi rendkívüli ülésén Isztambulban a szervezet Kelet-Jeruzsálemet nyilvánította Palesztina fővárosává, valamint arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy szintén Kelet-Jeruzsálemet ismerje el Palesztina fővárosaként, és egyes országok költöztessék oda helyi külképviseletüket. Palesztina közigazgatási központja jelenleg a ciszjordániai Rámalláh.

Az Egyesült Államok hétfőn helyezte át Jeruzsálembe izraeli nagykövetségét és a Gázai övezet határkerítésénél ezt követően zajló tömegtüntetések során az izraeli erők 60 palesztint megöltek és több mint 2700-at megsebesítettek. A történtek ellen tiltakozva az OIC rendkívüli ülését a szervezet soros elnökeként Törökország hívta össze.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- Erdogan még mindig nem unja az izraeli terrorállam nácizásának képzavarát

- Török külügyér: a legkeményebb választ kell adni Izrael emberiesség elleni bűntettére





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából