Ugrás a cikkhez
Reklám

Törökország kérésére a cseh hatóságok őrizetbe vették Prágában Szaleh Muszlimot, a legjelentősebb szíriai kurd párt egykori vezetőjét - jelentette vasárnap az Anadolu török hírügynökség, a hírt kurd illetékesek is megerősítették.

A Demokratikus Egység Pártjának (PYD) politikusa egy konferencián vett részt a cseh fővárosban. A tanácskozás egy török résztvevője lefényképezte őt, ez után a cseh rendőrség Törökország kérésére őrizetbe vette a szíriai kurd vezetőt – mondta el egy Muszlimhoz közelálló forrás.

A cseh hatóságok eddig nem erősítették meg a törökországi és bejrúti közléseket.

A Demokratikus Egység Pártját (PYD) Törökországban terrorista csoportként tartják számon, amelynek katonai szárnya, a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia jelentős területeket tart ellenőrzése alatt Szíria északi, török határ menti körzeteiben.

A szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta a kurd milícia és szövetségesei önhatalmúlag autonóm kantonokat alakítottak ki a térségben. Ankara, amely a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tartja az YPG-t, január 20-án hadműveletet indított ellene Észak-Szíriában, Afrin térségében.

Törökországban 2016 novembere óta letartóztatási parancs van érvényben Muszlim ellen egy ankarai merénylettel kapcsolatban. A szíriai állampolgárságú férfi fejére egymillió dollár jutalmat tűztek ki a török hatóságok annak ellenére, hogy tavaly távozott a párt vezetéséből.

Muszlim a közel-keleti helyzetről rendszeresen Prágában megrendezett tanácskozáson vett részt meghívott vendégként.

Az Anadolu hírügynökség közölte, hogy Törökország kérni fogja a politikus kiadatását.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából