Ugrás a cikkhez
Reklám

Az a svájci iskola, amely nem engedélyezte két muzulmán diáklány felmentését a fiúkkal közös úszásoktatás alól, nem sértette meg a vallásszabadsághoz fűződő jogot – mondta ki ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden.

A strassburgi székhelyű testület indoklása szerint a svájci hatóságok helyesen jártak el azzal, hogy a gyerekek kötelezettségeit és az iskolai tanterv betartásának elsőbbségét hangsúlyozták a szülők által kezdeményezett vizsgálat során.

Az ügy azzal indult, hogy egy svájci-török kettős állampolgár házaspár nem engedte el 1999-ben és 2001-ben született leánygyermekeit az iskolájuk fiúkkal közösen tartott úszásoktatására vallási előírásokra hivatkozva.

A jogi útra terelődött ügyben illetékes svájci hatóságok gyermekenként 1000 svájci frank (mintegy 287 500 forint) büntetést helyeztek kilátásba arra hivatkozva, hogy a lányok még nem érték el a pubertáskort, amely a jogszabályok alapján mentességet biztosíthatna számukra az ilyen jellegű sporttevékenységek gyakorlása alól.

Mivel a szülők továbbra sem engedték uszodába lányaikat, a hatóságok szülőnként és gyerekenként 350 svájci frank büntetést róttak ki a szülői feladat gyakorlásának megsértése miatt. A döntés ellen a házaspár panasszal élt.

A strassburgi bíróság véleménye szerint az iskola különleges szerepet játszik a társadalmi integrációs folyamatban. Az eltérő hátterű gyermekek fejlődéséhez és beilleszkedéséhez meghatározó jelentőségű a kötelező oktatásban való részvétel.

Mentesség az ítélet szerint csak nagyon kivételes és megalapozott körülmények között, valamint meghatározott feltételek mellett tehető lehetővé az illetékes intézmény vagy hatóságok által.

A bíróság az eljárás során arányosnak találta a svájci hatóságok által kiszabott pénzbüntetést, amellyel a szülőket “gyermekeik sikeres szocializációjának és integrációjának fontosságára kívánták figyelmeztetni”.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából