Ugrás a cikkhez
Reklám

Egy spliti strandon pánik tört ki, miután két burkiniben fürdőző nőhöz férjeik is csatlakoztak, akik nagy fekete táskákkal érkeztek a tengerpartra, és törölközők helyett sporthorgászatra alkalmas szigonypuskákat vettek elő – írja a Slobodna Dalmacija című horvát napilap.




A két férfi a szigonypuskákkal a tenger felé indult, amikor többen is úgy döntöttek, hogy összepakolnak, és elhagyják a strandot, sokan gyermekeikkel a karjukban siettek el a helyszínről.

Szemtanúk szerint eluralkodott a pánik a fürdőzök között, és tapintható volt a feszültség – olvasható a lapban.

Az eset vasárnap késő délután történt, egy szállodalánc strandfürdőjén. Az eseményről a hotel személyzetét is értesítették a vendégek, akik közölték az arab származású turistákkal, hogy Horvátországban május 1-jétől október 1-ig tilos a halászat a rendezett strandok és a kikötők közelében.

A férfiak ezután kijöttek a vízből, törölközőbe csomagolták puskáikat, majd visszamentek a szállodába.

A lap úgy véli, hogy a Horvátországot is érintő migránsválságnak és a terrortámadásoknak Európában hatása van a horvát állampolgárokra is. Az újság arról is ír, hogy a burkini nagy vitát váltott ki Franciaországban, ahol be akarják tiltani a teljes testet elfedő fürdőruha viselését a nyilvános helyeken. Az intézkedést a franciák azzal magyarázzák, hogy a burkini az egyre szaporodó terrorista támadások miatt az emberekben kényelmetlen érzést kelt, amely a muszlimokhoz köthető – tette hozzá a lap.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából