Ugrás a cikkhez
Reklám

A megfeneklett palesztin-izraeli "béketárgyalások" újraélesztésének lehetőségeiről tárgyalt szerdán Kairóban John Kerry amerikai külügyminiszter és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök.




Kerry "nagyra becsüli az (egyiptomi) elnök minap tett állásfoglalását, amely szerint határozottan támogatja az arab-izraeli béke előrehaladását" - mondta Mark Toner amerikai külügyi szóvivő.

Kerry rövid kairói látogatását megelőzően Szíszi támogatásáról biztosította azt a francia kezdeményezést, amely egy nemzetközi konferenciát irányoz elő az izraeli-palesztin viszály rendezésére, a kétállami megoldás elősegítése érdekében.

Egyiptom első arab államként 1979-ben békeszerződést írt alá Izraellel. Szíszi még kedden azt mondta, hogy a két ország továbbra is távolságtartó kapcsolata csak akkor lehet "melegebb", ha az izraelieknek sikerül békét kötniük a palesztinokkal. Leszögezte: Egyiptom minden erőfeszítést megtesz ennek érdekében.

Szíszi a francia diplomácia kezdeményezésén túl támogatja a közel-keleti kvartettet és a 2002-ben született arab békekezdeményezést is, amely az arab országok és Izrael közötti kapcsolatok teljes normalizálását célozza, cserébe az 1967-ben megszállt területekről, köztük Kelet-Jeruzsálemből való izraeli kivonulásért, a palesztin állam létrehozásáért, valamint a palesztin menekültek helyzetének igazságos rendezéséért.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő közleményben üdvözölte az egyiptomi államfő készségét a béketárgyalások előremozdítására, korábban viszont elutasította a párizsi javaslatot, mondván, hogy "csak a két fél közti közvetlen tárgyalások vezethetnek célra" (azaz vég nélküli időhúzással lehetetlenítenék el a kétállami megoldást).

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából