A Sziriza szerint Berlin mintegy 162 milliárd euróval, a 315 milliárd eurós görög államadósság nagyjából felét kitevő összeggel tartozik Athénnak a második világháború óta. A hivatalos dogmatika szerint a nemzetiszocialista Németország Görögországban is "rémtetteket" hajtott végre. Egy német SPD-s politikus szerint "kínos, hogy a gazdag Németország adósságai visszafizetését követeli a szegény Görögországtól, de még csak tárgyalni sem hajlandó a náci Németország által kikényszerített hadikölcsön megtérítéséről".

A második világháborús német jóvátétel ügye az új athéni kormány hivatalba lépése óta központi témája lett a görög adósságról folyó tárgyalásoknak - olvasható az AP amerikai hírügynökség friss összeállításában.

Az Alekszisz Ciprasz vezette, januárban hatalomra jutott Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) szerint Berlin mintegy 162 milliárd euróval, a 315 milliárd eurós görög államadósság nagyjából felét kitevő összeggel tartozik Athénnak. A német kártérítés ügye már korábban is szerepelt a görög kormányok napirendjén, a Sziriza azonban az adósságtárgyalások központi elemévé tette azt.

A német kormány jogilag lezártnak tekinti a második világháborús "jóvátétellel" összefüggő kérdéseket, álláspontja szerint a két Németország és a négy megszálló hatalom (Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió) 1990-ben kötött megállapodásával megszületett egy olyan hivatalos dokumentum, melyben szerepel, hogy a jóvátétel kérdését lezárták.

A görögök viszont azzal érvelnek, hogy a második világháború után nem sokkal Németország kapta a történelem egyik legnagyobb pénzügyi mentőcsomagját, és Görögország azon huszonkét állam között volt, amely 1953-ban elengedte a német adósságállomány felét.

Görögország, illetve bizonyos görög állampolgárok adott esetben a következő követeléseket támaszthatják Németországgal szemben:
 

A berlini kormány ragaszkodik azon álláspontjához, hogy a kikényszerített hadikölcsön ügye is része a háborús jóvátételnek, amelyet lezártnak tekint. Steffen Seibert, Angela Merkel német kancellár szóvivője szerint a kérdést "átfogóan és bizonyíthatóan rendezték".

Hans Günter Hockerts müncheni történész elmondta, hogy közel sem vehető biztosra, hogy ezen követelések bármelyikét is teljesíteni fogják, a kereset azonban pont az 1942-es kölcsönszerződés ügyében lehet a legmegalapozottabb. A szerződés kötelmeit a nemzetiszocialista vezetés elismerte, és a megszállás vége előtt két részletet is visszafizetett Athénnak. A megtérítetlen 476 millió birodalmi márka mai árakon számolva legalább hatmilliárd eurót ér.

Gesine Schwan, a kormánykoalícióban résztvevő német szociáldemokrata párt (SPD) politikusa szerint a kárpótlásokról alkotott kormányzati álláspont sokat ront az ország megítélésén Európában. "Kínos, hogy a gazdag Németország adósságai visszafizetését követeli a szegény Görögországtól, de még csak tárgyalni sem hajlandó a náci Németország által kikényszerített hadikölcsön megtérítéséről" - közölte az SPD kétszeres államfőjelöltje.

Kapcsolódó:

- A "német" balosok szerint az ország még nem fizetett elég kárpótlást - most a görögöknek akarnak tejelni

- Az újabb jóvátétellel megzsarolt németek többsége már nem ellenezné a "Grexitet"

- Nem kártérítést követelnek a németektől a görögök, azt már kaptak eleget: egy világháborús adósság a legújabb szalmaszál

- Tanultak a holoiparosoktól: Athén újabb "háborús kártérítést" kér Berlintől