Az izraeli kormány előzőleg befagyasztotta a vámbevételek átutalását Rámalláhnak - értesült kedden a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

Mahmúd Abbász palesztin elnök Fatah pártjának aktivistái februárban akciót indítottak a hat legnagyobb izraeli élelmiszergyártó cég termékeinek bojkottálására, s ennek nyomán közlésük szerint a ciszjordániai boltok nyolcvan százalékában már nem lehet kapni a nevezett árucikkeket.

Az izraeli kormány a palesztinoknak a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tagjai közé való január eleji felvételi kérelme - majd április 1-jére kitűzött csatlakozása - miatt döntött a Rámalláh számára beszedett vámjövedelmek visszatartásáról, amire válaszul Ciszjordániában az izraeli termékek forgalmazásának beszüntetését határozták el.

A Fatah párt emberei alig néhány napot adtak a palesztin boltosoknak az izraeli termékek eltávolítására a polcokról. Az akciót vezető Abdalláh Kmail vasárnap úgy nyilatkozott, hogy az üzletek ötödében még mindig előfordulnak tiltott izraeli áruk, de "hamarosan megszabadulnak tőlük". Szerinte az adók újbóli utalása után felhagynak a bojkottal a jelenlegi formájában, de a vevők továbbra is kerülni fogják az Izraelben előállított termékeket, a Tnuva cég tejtermékeit, a Strausz vállalat édességeit meg az Oszem száraztésztáit.

Az izraeli média értesülései szerint a palesztin aktivisták olykor erőszakkal veszik rá a bojkott miatt anyagi veszteségeket elkönyvelő kereskedőket, hogy leszedjék a polcokról az izraeli árukat. Az akció hátulütője, hogy várhatóan fellendíti a Ciszjordániában is működő Rami Levy nevű, olcsó tömegárut forgalmazó izraeli üzletlánc forgalmát, ahol egyaránt megtalálhatóak a telepesek és az ott élő arabok mint dolgozók és vevők.

(MTI)