Ugrás a cikkhez
Reklám

Ismét felgyújtottak egy palesztin mecsetet szerdára virradó éjjel Ciszjordániában, az ismeretlen támadók előzőleg héber nyelvű feliratokat festettek a mecset falaira – jelentette szerdán az izraeli közszolgálati rádió.

A palesztinok a zsidó telepeseket vádolják a Betlehem melletti Dzsibát nevű faluban történt vandál akció végrehajtásával, a mecset belső falán és bútorzatában keletkezett károk okozásával. A falakra "Cion megváltását akarjuk" és "Bosszú" szövegű feliratokat fújtak. Az ügyben a hadsereg nemzetiségi indíttatásból elkövetett bűnügyekkel foglalkozó csoportja kezdett nyomozást (ami "természetesen" nem fog eredményre vezetni).

2011 óta tíz mecset ellen hajtottak végre vandál támadást, de vádirat egyik esetben sem született a tettesek ellen - jegyezte meg honlapján a Háárec című izraeli lap.

A kneszet egyik arab képviselője szerda reggel azt mondta, hogy "elítélendő rasszista terrorról van szó, a telepesek keze munkájáról. Ez a bűn az izraeli jobboldal által életre keltett arabellenes hangulatból fakad."

Február elején vádiratot nyújtott be az ügyészég három Havat Gilád-i izraeli fiatal ellen, mert egy palesztin településen autókat rongáltak meg. Ez volt az első alkalom, amikor a Sin Bét belbiztonsági szolgálat sikeresen tárt fel egy palesztinok ellen, "ez az ára" jelszóval elkövetett gyűlöletbűncselekményt.

A zsidó szélsőségesek ilyen - főleg mecsetek, templomok, palesztin gépjárművek, izraeli békeaktivista csoportok és nem egyszer izraeli katonai bázisok ellen irányuló - támadásokkal tiltakoznak az izraeli hadseregnek a "telepesek tevékenységét korlátozó" intézkedései ellen.

Legutóbb múlt hónapban fordult elő hasonló vandál támadás, amikor ismeretlenek tizenegy gépjármű kerekeit gyújtották fel Jeruzsálem arabok lakta Béjt Cafafa nevű lakónegyedében.

(MTI nyomán)



Friss hírek az elmúlt 24 órából