Zijád Ábu 'Ájs palesztin miniszter tegnap történt meggyilkolása után az izraeliek és a palesztinok között továbbra is nézeteltérés van a halál közvetlen okáról. A ma éjszaka elvégzett boncolás után a palesztinok szerint a miniszter halálát közvetlenül a könnygáz okozta fulladás, míg egy izraeli szakértő szerint a halált közvetetten a politikus fojtogatása idézte elő. Közben a legaktívabb fojtogató izraeli katona fényképét a cenzúra utasítására Izraelben ki kell takarni.



A fojtogató gyilkos

Rámalláhban az elmúlt éjszaka izraeli és jordániai szakemberek jelenlétében fölboncolták az izraeli hadsereg által tegnap meggyilkolt Zijád Ábu 'Ájn palesztin miniszter holttestét. Amint arról hírt adtunk, tegnap, az emberi jogok világnapján, a ciszjordániai Turmusz'ájjá falu határában palesztinok békés tüntetésen tiltakoztak (volna) földjeik kisajátítása, egy zsidó előtelepülés létrehozása és a megélhetésüket biztosító földjeiket a falvaiktól elválasztó fal ellen, majd végül szerettek volna olajfacsemetét elültetni a határban. A megszálló izraeli hadsereg azonban ezúttal sem tűrte a tiltakozást, a palesztinokra könnyfakasztó- és sokkológránátot lőtt, illetve ütlegelte, fojtogatta őket, köztük a palesztin minisztert.



Egyszerre kér harcos is fojtogatja a palesztinokat

Amint az várható volt, a palesztin miniszter halálának okáról a két fél véleménye a boncolás után továbbra is megoszlik. A palesztinok azt hangoztatják, hogy a boncoláson jelen volt jordániai patológusok szerint a miniszter fulladásos halálát az izraeli hadsereg által a tiltakozókra kilőtt igen erős könnyfakasztógáz idézte elő. A jordán szakemberek véleményét a Reuters Hírügynökségnek megerősítette Huszejn es-Sejh, a Palesztin Nemzeti Hatóság polgári ügyek minisztere. Hén Kugel, a boncoláson résztvevő izraeli szakember viszont azt állítja, hogy a miniszter halálát szívroham okozta, ám hozzátette: "Elképzelhető, hogy a halálát előidéző szívrohamot azért kapta, mert az egyik katona nyakon ragadta és fojtogatta. Halálát az idézhette elő, hogy a koszorúerek elzáródtak nyomás hatására. Fönnáll a lehetősége annak, hogy a nyomás azért keletkezett, mert a minisztert nyakon ragadták", nyilatkozta az izraeli szakértő, amihez nem kell különösebb kommentár.



A gyilkos arca itt már ki van takarva

A palesztin minisztert nyakon ragadó, majd láthatóan fojtogató izraeli katona fényképe tegnap már bejárta a világsajtót. Időközben az izraeli katonai cenzúra is fölébredt, s az izraeli hírközlőknek elrendelte a harcos arcának kitakarását. A palesztin minisztert fojtogató pribék fényképét elsőként a helyszínről élőben tudósító Sky News tette közzé, majd mások is átvették. Közben kikerültek a hírportálokra további fényképek is, amelyeken látható, hogy más katonák is fojtogatták a tiltakozó palesztinokat. Úgy látszik, ha a megfojtáshoz nem elég a gáz, a megszállók kicsit fizikailag is rásegítenek.

El-Kudszi - Kuruc.info

Frissítés: Rámalláhban állami tiszteletadással és pompával végső nyugalomra helyezték az izraeli megszállók által tegnap meggyilkolt Zijád Ábu 'Ájs palesztin minisztert.



Gyászmenet Rámalláh utcáin (Fotók: Jotám Ronén)

A gyászolók között a Palesztin Nemzeti Hatóság vezető politikusain kívül ott láthattuk például Áhmád Tíbi izraeli palesztin képviselőt is.



Palesztin biztonságiak a temetésen

A palesztin politikus nemzeti zászlóval letakart koporsóját vivő gyászmenetben és az utcákon több tízezer ember vett részt.



A miniszter koporsója

Szá'eb 'Aríkát palesztin főtárgyaló már tegnap bejelentette, hogy a palesztin miniszter meggyilkolásával Izrael átlépte azt a bizonyos vörös vonalat (nem először - J. K.), s ezért a Palesztin Nemzeti Hatóság megszünteti a zsidó állammal az úgynevezett biztonsági együttműködést.



Mahmúd Abbász a temetésen (jobbról a második - Fotó: Kudsz Hírháló)

J. K. - Kuruc.info