Észak-Korea tesztsorozatot végzett hétfő reggel ballisztikus rakétákkal, amelyek mind a Keleti-(Japán-)tengerbe csapódtak be - közölte a dél-koreai hadsereg.

Phenjan az idén már legalább tízszer végzett rakétatesztet egy vagy több rakétával egy-egy alkalommal. Legutóbb október 3-án egy közepes hatótávolságú, hiperszonikus fegyverrendszerhez tartozó stratégiai rakétával. A KCNA észak-koreai hírügynökség jelentése szerint a kísérlet célja a hiperszonikus stratégiai fegyverrendszert kezelő rakétacsapatok kiképzése, valamint az ország elrettentő képességének megbízhatóságára, hatékonyságára és mozgékonyságára vonatkozó vizsgálat volt.

A dél-koreai vezérkar szerint Észak a hétfői sorozatot különböző típusokkal hajtotta végre, és közülük az egyik több mint 900 kilométert tett meg, mielőtt a tengerbe csapódott. A rakétákat mind Phenjan közeléből indították el.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának több határozata is tiltja Phenjan számára a ballisztikus rakéták indítását.

Dél-Korea pedig a múlt héten végrehajtotta az első saját gyártású hiperszonikus siklójárművének (HGV) tesztrepülését. Szöul szerint "ez a fegyver egy stratégiai jelentőségű ütőkártya, amely képes megváltoztatni egy csata kimenetelét", ugyanis "kiszámíthatatlan röppályája és villámgyors sebessége miatt képes fontos stratégiai célpontokat eltalálni".

(MTI)