Ugrás a cikkhez
Reklám

Iszlamista felkelők rohamozták meg szerdán az iraki Moszul városában található török konzulátust, és foglyul ejtettek negyvennyolc embert, köztük a török konzult, a gyermekeit, valamint a diplomáciai képviseleten dolgozó különleges erők tagjait – jelentette be egy török tisztségviselő.

Az iraki rendőrség egyik illetékese közölte, hogy a konzulátus az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szélsőséges iszlamista csoport ellenőrzése alá került.

A név nélkül nyilatkozó rendőrezredes hozzátette: a hatóságok kapcsolatba léptek a támadókkal, akik azt mondták, hogy a konzult, helyetteseit és testőrségét "kihallgatták", a török diplomatát "biztonságos helyre szállították". A török tisztségviselő megerősítette: a konzult moszuli főhadiszállásukra vitték.

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő válságtanácskozást tart szerdán az ügyben Besir Atalay miniszterelnök-helyettessel és Hakan Fidannal, a hírszerzés főnökével.

Eközben az Iraki és Levantei Iszlám Állam harcosai folytatják előrenyomulásukat Irakban. Szerdán több száz iszlamista felkelő rohamozta meg az észak-iraki Szaláheddín tartomány fővárosát, Tikrítet, ahol összecsaptak az iraki kormányerőkkel.

A Reuters hírügynökség információi szerint a szélsőséges szunnita lázadók ellenőrzésük alá vonták a város egyes részeit, míg a Hszinhua kínai hírügynökségnek egy helyi rendőrségi forrás már arról számolt be, hogy az egész város az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű iszlamista csoport kezére került.

(MTI)

Kapcsolódó: Erdogan hamis zászlós műveletet tervezett, hogy megtámadhassa Aszadot



Friss hírek az elmúlt 24 órából