Ugrás a cikkhez
Reklám

Felháborodását hangoztatta az ukrán miniszterelnök egy tévéinterjúban amiatt, hogy Kelet-Ukrajnában a héten antiszemita szórólapokat osztogattak, amelyek a zsidók összeírására szólítottak fel.

A kormányfő követelte, hogy kerüljenek bíróság elé "ezek a gazemberek". Az oroszbarát felkelők által ellenőrzött Donyeck zsidó közösségének tagjai pénteken döbbenten reagáltak a röplap tartalmára, miszerint a zsidók regisztráltassák magukat zsidóként a keleti régió önjelölt szeparatista hatóságainál, deportálás vagy vagyonelkobzás terhe mellett.

Az NBC amerikai tévétársaságnak adott, vasárnap adásba kerülő interjújában az ukrán kormányfő kijelentette: sürgetni fogja "az ukrán katonai és biztonsági erőket, valamint a belbiztonsági szolgálatot, hogy nagyon hamar találják meg ezeket a gazembereket, és adják át őket az igazságszolgáltatásnak". Az incidens kedden történt a donyecki zsinagógánál, amikor mintegy húsz hívő jött ki onnan a pészah, a zsidó húsvét második napjának megtartása után. Teljesen véletlenül ott osztogatta három álarcos ember a szórólapokat, amelyeken a donyecki köztársaság címere és az orosz zászló volt látható.

"Ez nemcsak tűrhetetlen, hanem groteszk is. Túlmegy minden elfogadható mértéken" - fakadt ki csütörtöki genfi sajtóértekezletén John Kerry amerikai külügyminiszter. Barack Obama amerikai elnök az "undorát" hangoztatta. Jacenyuk az interjúban arról is beszélt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "álma a Szovjetunió helyreállítása, s minden nap messzebbre megy". "Úgy vélem, e század legnagyobb katasztrófája a Szovjetunió helyreállítása lenne Putyin elnök védőszárnyai alatt" - tette hozzá.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: A régi csel: "holokausztra készülődés" vádjával uszítanák a világot a donyecki oroszbarát erőkre



Friss hírek az elmúlt 24 órából