Habár Nagy-Britannia az elsők között írta alá a hadifoglyok kíméletes bánásmódjáról szóló 1929-es genfi egyezményt, s évtizedeken át az emberi jogok fő tiszteletben tartójának szerepében tetszelgett, az 1940-es évekből feltárt, német foglyokon végrehajtott szörnyű vallatási módszerek alaposan rácáfolnak erre.




"Fritz Knöchlein nem hazudott 1946-ban, amikor azt állította, hogy londoni fogsága idején megkínozták és vallomást kényszerítettek ki belőle a brit katonák" – olvasható Ian Cobain brit történész kutatásában, amelyből kiderül, hogy Knöchlein esete korántsem volt elszigetelt jelenség a negyvenes években.

Nagy-Britannia mindig is a becsület, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának hármas eszméjét hirdette. A szigetország például az elsők között írta alá a hadifoglyok kíméletes bánásmódjáról szóló 1929-es genfi egyezményt, amely az 1899-es és 1907-es hágai egyezmények által lefektetett nemzetközi humanitárius jogi rendszert egészítette ki.

Az 1940-es években a brit hadsereg London legelőkelőbb, viktoriánus negyedeiben ugyanakkor kínzóközpontokat működtetett, ahol több tízezer német fogoly fordult meg. A London Cage néven elhíresült börtönegységben a hadifoglyokra verés, alváshiány, órákon át, a végkimerülésig tartó futás, hajkitépés, az arc eltorzulásig történő ütlegelése, áramütéses vallatás és egyéb megalázó, lelkileg megtörő kényszerhelyzet várt – fejtette ki Ian Cobain a kutatásait, amelyet a brit Külügyi Iroda (Foreign Office) aktáiból derített ki.




Egyes túlélők elmondása szerint néhányuk belehalt a kínzásokba, s holttesteiket a legnagyobb titokban vitték ki az intézményekből. Másokat pedig azzal fenyegettek, hogy szükségtelen műtéteket fognak végezni rajtuk orvosi végzettséggel egyáltalán nem rendelkező tisztek. A brit vezetőség azzal dicsekedett, hogy ők az „angol Gestapo” – olvasható a Daily Mail online oldalán a történész kutatása.

A Nagy-Britannia-szerte kilenc börtönt magában foglaló London Cage a Prisoner of War Interrogation Section (PWIS) által működtetett intézményi hálózat volt, amely a katonai hírszerzés joghatósága alá tartozott. A PWIS vezetője az az Alexander Scotland volt, aki a század elején még a német gyarmati rendszerbe tartozó Délnyugat-Afrikában harcolt az őslakosok ellen a németek oldalán.

A legnagyobb megdöbbenést az utókornak azonban az okozta, hogy kiderült, a második világháború lezárulása után folytatódtak a központokban a kínzások. Az intézmény feje, a kihallgatási technikák mestere, Alexander Scotland ezredes munkájához való hozzáállását jól jellemzi a reggelente a vallatóközpontba érkezőknek mondott „köszöntő”: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.”

(Múlt-kor nyomán)