Mintegy 10-15 ezren vettek részt szombat délután Prágában a ferde hajlamúak felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló "szexuális kisebbségek" hetének - a Prague Pride 2012-nek - a "csúcspontja" volt.

Az aberráltak délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, onnan a Lövész-szigetre (Strelecky ostrov) vonultak, ahol vasárnap reggelig zenei koncertek lesznek.

Rendőrségi becslés szerint a felvonuláson mintegy 10 ezren vettek részt, míg a szervezők azt állítják, hogy a résztvevők legalább 15 ezren voltak. Prága belvárosában a felvonulás miatt több mint három órán át korlátozták a közlekedést.

A felvonulás kezdete előtt a Vencel téren néhány tucatnyi fiatal kereszténydemokrata és konzervatív tüntetett a beteg rendezvény ellen. Köztük volt Petr Hájek, a cseh államfő egyik főtanácsadója is, aki Václav Klaus üdvözletét is tolmácsolta a tüntetőknek. Hájek utálatos cirkusznak és homoszexuális toborzónak minősítette a Prague Pride akciót. Maga Klaus is korábban bírálta a rendezvényt.

A köcsögök menetében viszont több cseh politikus és közéleti személyiség, valamint néhány nyugati diplomata is megjelent, például Jirí Paroubek volt miniszterelnök, illetve Jirí Dientsbier, a Cseh Szociáldemokrata Párt köztársasági elnökjelöltje. Dientsbier újságíróknak azt mondta, "a homoszexuálisok jogainak a védelmét az emberi jogok védelmének tekinti", s kiáll mellettük.

Több kereszténydemokrata és konzervatív fiatal megpróbálta megzavarni a menetet, de a rendőrség sajnos közbelépett, és majdnem egytucatnyi tüntetőt előállított, nagyobb rendzavarás azonban nem volt.

A Prague Pride fesztivált az idén második alkalommal tartották meg a cseh fővárosban.

(MTI korrigálva)