Felhívás

Az osztrák érdekeltségű Négy Mancs Alapítvány hadat üzent a magyar libatartóknak, több száz család megélhetését sodorva veszélybe. Az állatok kínzását minden egészséges lelkivilággal bíró ember csak elítélni tudja, de ameddig a kényszerhízlalás csak a magyar termelők esetében jelent gondot, máshol nem, addig arra kell gyanakodnunk, hogy a - magyar parasztságnál jóval erősebb érdekérvényesítési képességgel rendelkező - konkurencia áll a kampány mögött (ugyanis még az EU-ban is mindenki - minket leszámítva - igyekszik védeni a saját piacát, termelőit).

Megalapozottnak tűnik tehát a gyanú, hogy nem állatvédelmi, annál inkább piacvédelmi akcióról van szó, amely mögött valószínűleg a magyar libamájat a piacokról kiszorítani igyekvő érdekcsoportok állhatnak. Elég csak a magyar libamáj kilencvenes években történt franciaországi kiborogatására utalnunk, ameivel jelen kampány - az állatvédelem álcájába csomagolva - teljes összhangban van. Az EU-ban ugyanis - hivatalosan - nem zárható ki egyik tagország piacáról sem a bármely más tagországban előállított, vagy termett élelmiszer, csakis akkor, ha az nem felel meg a vonatkozó uniós előírásoknak. E kampány ezt a látszatot igyekszik kelteni, noha tudomásunk szerint az EU nem tiltja a kényszertömést, csupán annak gyakorlatát szabályozza (ti. "kíméletesnek kell lennie", ahogy más haszonállatok tartásával kapcsolatban is léteznek a tartás körülményeit szabályozó uniós előírások).

Tehát ameddig az EU területén, illetve a világon bárhol, ahonnan az EU területére élelmiszert (libamájat) szállítanak nem tiltja törvény (vagy alacsonyabb szintű jogforrás) a kényszerhízlalást, addig ennek számonkérése a magyar parasztoktól képmutatás és szándékos versenyhátrány okozás. Mindezek alpján kénytelenek vagyunk azt gondolni, hogy az alapítvány külföldi üzleti érdekcsoportok szolgálatában áll, s e mellett aktivistáik az emberiesség legminimálisabb jelét sem képesek kipréselni magukból (ti. a libák "jólétét" az emberek, magyar családok megélhetése elé helyezik), a termelők képviselőinek arrogáns hangnemben, magas lórol diktálják ultimátumukat, szemlátomást élvezve azt, hogy emberek sorsa fölött dönthetnek, kényük-kedvük szerint.

Fentiekre tekintettel a Pax Hungarica Mozgalom a paraszt testvérek mellé áll, s erre kér minden, a nemzetre, mint szerves közösségre tekintő magyart is. Felhívunk tehát mindenkit, hogy a Négy Mancs Alapítványt sem anyagi, sem erkölcsi támogatásban ne részesítse, propaganda-anyagait - amennyiben ilyennel találkozik - távolítsa el a közterületről, minden rendezvényét, akcióját bojkottálja. Felhívunk minden magyar termelőt, kereskedőt és szolgáltatót, hogy az alapítvány aktivistái számára semmilyen terméket vagy szolgáltatást ne nyújtsanak (nem ideértve a pszichiátereket, pszichológusokat, akiket ha a fent említettek végre felkeresnek, kérjük, hogy a lehető leggondosabban viseljék gondjukat).
Aki megtagadja a közösséget a nemzettel, attól a nemzet is tagadja meg azt!
Úgy legyen!

Pax Hungarica Mozgalom