Ugrás a cikkhez
Reklám

Elfogása óta először szólal meg a "rendőr", aki bozótvágóval szabdalt össze egy embert egy gödöllői szórakozóhelyen. Az igazmondó rendőrbűnöző állítja: barátja torkának kést szegeztek, és őt is leszúrással fenyegették.

Egy ártatlan tréfa robbantotta ki a verekedést szeptember 18-án a gödöllői szórakozóhelyen – legalábbis ezt állítja az életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsított Farkas István. A készenléti rendőrségnél szolgáló férfi mosdatása a bulvármocsok melegágyában, a ma esti Frizbiben kezdődik, ahol részletes „vallomást” tesz Hajdú Péternek. Farkas pontról pontra felidézi az ominózus este pillanatait.

– Egy gyermekkori barátommal szórakoztam, tréfából elsétáltam egy nő és egy férfi között, majd visszafordultam és azt mondtam nekik, hogy ne bántsatok. A férfi nem értette a tréfát, ordenáré hangnemben üvöltözött velem. A szórakozóhely előtt megbeszéltük a dolgot, de közben észrevettem, hogy a barátomat egy másik férfi, a későbbi sértett zaklatja. Amikor kérdőre vontam a férfit, hallottam, hogy valaki azt mondja neki: „Szúrd már le!” Végül nem lett verekedés a dologból, ám amikor a barátommal már hazafelé tartottunk és elmondta nekem, hogy egy kést szorítottak a torkához, nagyon ideges lettem. Amikor hazaértem, magamhoz vettem egy bozótvágót, majd visszatértem a bárba. Négy-öt felest megittam azon az estén és mivel nem szoktam hozzá az alkoholhoz, kissé megártott. Amikor megláttam a férfit, éreztem, hogy növekszik bennem a düh, teljesen beszűkült tudatállapotba kerültem. A bozótvágó lapjával hátba vágtam, majd amikor ő is nekem esett, még többször megütöttem. Ügyeltem rá, hogy komoly sérülést ne okozzak. Utána hazamentem, összepakoltam, és Hollandiába utaztam. Nem akartam menekülni, csak időre volt szükségem, hogy megnyugodjak. Végül feladtam magam – magyarázta vadállati cselekedetét a "rendőr".



Nyolc napon belül gyógyuló sérülések

Ügyvédje, dr. Mester Csaba szerint a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A jogász ezért nem érti, hogy a nyomozó ügyészség miért gyanúsítja életveszélyt okozó bűncselekménnyel védencét.

(Borsonline nyomán)

Frissítés: Ölni akart a machetés rendőr

Miért küldték kényszerszabadságra a machetés rendőrt? A kábítószer-fogyasztást az ügyészség sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. A Valóságsokk a bűncselekmény hátterére és az eddig elhallgatott tényekre derített fényt.

2. frissítés: A szóban forgó Frizbi: Hajdúval heherészik a bozótvágós:

Előzmények:

- Beismerte a gödöllői brutális támadást a viperás rendőrállat

- Elkapták a Gödöllőn késelő rendőrállatot

- Tanulnak rendőreink a cigóktól: egy gödöllői példány bozótvágóval ment késelni a kocsmába



Friss hírek az elmúlt 24 órából