Olvasónk beszámolója:

Munkából utaztam hazafelé hétfőn este, az Árpád hídtól a stadionig, nagy nyári harmincnyolc fokos hőségben.

A villamos középső kocsijában ültem teljesen középen - háttal a menetiránynak -, de féloldalt fordulva, így előre és hátra is jól láttam. Talán a Thököly útnál szállt fel a fiatal cigány pár, a kocsi középső ajtaján, kb. húsz év körüliek lehettek.

A férfi félmeztelen volt - sportos fekete rövidnadrágban, sportcipőben - és rögtön leült egy ajtó melletti üres ülésre. Közvetlen körülötte nem volt másik üres hely.

A nő - elhaladva mellettem - hátrament a kocsi végébe, oda, ahol az ajtó mellett két ülés háttal van a menetirányba, vele szemben pedig csak egy ülés. A páros ülés egyikén már ült egy fiatalember, azonban a mellete lévő ülés is, és a vele szemben lévő - egyedüli - ülés is üres volt.

A nő odalépett a húsz év körüli fiatalemberhez, és bár kicsit affektálva, elnyújtott hangon, de tulajdonképpen udvariasan megkérte, hogy: "ne haraguggyá mán átűné e ide e" - mutatott az egyedül álló üres ülésre. (Merthogy azt akarta - mint kiderült -, hogy a páros ülés felszabaduljon.) A fiatalember azt mondta, hogy persze, majd rögtön felállt, és átült az egyedülálló ülésre. Így vele szemben két egymás melletti ülés szabaddá vált, amelyek háttal voltak a menetiránynak. A nő leült az ablak mellé, a páros ülés egyikére, teljesen szemben a fiatalemberrel, majd félig hátrafordulva - a kocsi eleje felé - ordított egyet a párjának artikulálatlanul, és számomra érthetetlenül. A férfi visszaüvöltött neki - ülő helyzetéből félig felemelkedve - "Na mi a vammáa ..." A nő integetett neki, és ismét érthetetlen durva hangot hallatott.

A férfi hátrakacsázott az utasok között, és leült a nő mellé.

Elkezdtek csókolózni.

Csak utólag tűnik fel, hogy a pár férfi tagja az első pillanattól úgy ült, hogy a jobb lába kicsit hátra húzva, kinyújtott terpeszben állt, így lábfeje a kocsi közepe táján az ülések között helyezkedett el. A fiatalember - aki az imént átadta a helyet a nő kérésére -, velük szemben, közömbös arccal, elgondolkozva nézett kifelé az ablakon, kissé elfordított fejjel, de majdnem egyenesen előre, a menetirány felé bámulva. Láthatóan nem ismerte a párt, és ők sem ismerték a fiatalembert.

Nem volt semmilyen kontaktus a fiatalember és a pár között, sem verbális, sem pedig szemkontaktus. Azért tudom ezt határozottan állítani, mert mindvégig a fiatalembert figyeltem, mert azon gondolkodtam, hogy így első szóra vajon én átülnék-e egy másik ülésre, ha megkérnének, nem értetlenkednék vagy kérdeznék valamit, hogy miért üljek át vagy ilyesmi.

Így utaztunk, épp az Egressy úti megálló felé közeledtünk.

Ekkor minden előzmény nélkül a pár férfi tagja - úgy, hogy közben ülve maradt - teljes erőből fejbe rúgta a velük szemben ülő fiatalembert, majd rákiáltott: "fejezémácsináljadddá"! Továbbra is ülve maradva, karjaival még pár karate mozdulatot tett, és még mondott valami érthetetlent.

A fiatalember azonnal felugrott, és az ajtóhoz menekült. A nő átölelte párja derekát, majd lábát, és irtózatos hangon rikácsolva üvöltötte neki: "na azonna fejezzébe hallo fejezzéé bee" A villamos még mindig a Egressy úti megálló felé haladt néhány percig, és a nő egész addig üvöltött, a párja pedig ülő helyzetben erőszakosan, fenyegetően vonaglott.

A fejbe rúgott fiatalember az ajtó előtt állt, tőlük alig két méterre, és időnként a fejét tapogatta. Semmilyen módon nem reagált. Őszintén szólva rendkívül csodálkoztam, hogy egy ekkora rúgás után nem esett holtan össze, bár a pár férfi tagja inkább mozgékony, inas, talán kissé vékonyabb testalkatú volt, semmint erős vagy túl izmos, de azért nem volt rossz erőben.

Amikor a villamos megállt, a fiatalember a fejéhez tapogatva leszállt, és vissza-vissza figyelve - nem jönnek-e utána - nagyon sietve begyalogolt az Egressy útra.

Leszálltam, és utána indultam, de mivel azonnal átment a Hungária körúton, és a forgalom épp megindult, így nem értem utol. De láttam, amint nagyon sietős léptekkel halad.

Hosszan álltam a kereszteződésben, figyeltem, nem esik-e össze, de nyílegyenesen, határozott léptekkel gyalogolt, és így tűnt el a szemem elől, a vasúti felüljáró alatti enyhe útkanyarban.

Nem hittem volna, hogy valaha látni fogok olyasmit, hogy léteznek emberek ("emberek"), akik ilyesmire képesek. Akik nyilvánvalóan olyanok, akikkel nem lehet értelmesen beszélni, szót érteni, értelemmel hatni - hisz a látottak alapján ezek nyilvánvalóan ilyenek voltak. Létezik az emberi közösségben olyan példány, amelyikre semmilyen emberi vonás nem jellemző.

Ez a megnyilvánulás ugyanis közelebb áll egy krokodil természetéhez és "civilizációjához", mint az ember szóval leírt élőlényéhez.

A krokodilokat pedig nem kell szeretnem, és nem kell emberi jogokat biztosítanom számukra, nem kell otthont biztosítanom nekik, és nem kell barátkoznom velük.

És legitim jogom védekezni velük szemben, ha támadnak.

Holnap vásárolnom kell egy önvédelmi fegyvert.