A Magyar Nemzet mai, Németh György által írt cikke következik (saját szkennelés, mivel online hivatalosan még nem érhető el), amely a cigánygyilkosságok indítékaival foglalkozik.

Aki nem tette volna meg, olvassa el a Függelékben szereplő első, márciusban megjelent részt is. Bár már idejétmúlt (azóta két gyilkosság – Tiszalök, Kisléta – is történt), a megállapításai, a lehetséges elkövetői kör kijelölése 100%-ban telitalálat, és a balliberális sajtó által még mindig cigányellenes támadásként aposztrofált tarnabodi rajtaütéseket is bőven (és normálisan) tárgyalja.

Van némi hiányérzetünk is az új cikk kapcsán. Tiszalökön és Kislétán ugyanis két normális, beilleszkedett romát gyilkoltak meg – amit a fősodratú nemzeti radikális média és értelmiség is teljes szívéből elítél (szemben mondjuk azzal, ha egy maffiózócigányt puffantottak volna le, a magyar társadalom 90%-ának helyeslésével). Egy ma kelt, a gyilkosság(ok) indítékait tárgyaló cikkben erre mindenképp építeni kell, ha valaki a rasszista verzió ellen akar érvelni. Sajnos ezt a szerző elmulasztotta. Cikksorozatának első részében gyakorlatilag már kizárta, hogy a támadás rasszista alapú lett volna; itt mindenesetre megemlíthette volna, hogy ezen két gyilkosság ezt a verziót még hihetetlenebbé, valószínűtlenebbé teszi. Ettől függetlenül érvelése helyes. Ezen felül pár infómorzsát elhint pl. arról, hogy mit beszélnek a helyiek a tatárszentgyörgyi támadásról.

Cigányt ölni Magyarországon 2

Fiat iustitia, perdat mundus! (Legyen igazság, még ha belepusztul is a világ!)

„Ha tényleg kiderül az igazság, akkor nagy megdöbbenés lesz, az biztos." Hankó Vidor, Roma Egységpárt

Augusztus 3-ra virradó éjszaka a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán megöltek egy 45 éves cigány nőt, és kevés híján megölték 13 éves lányát. Csak annyit tudunk, hogy a történtek a 2008. július 21-én, Galgagyörkön indult támadássorozat újabb - immár a hatodik halálos áldozatot követelő - eseménye volt. Minden más csak találgatás, leszámítva azt, hogy a Kislétán használt két fegyver egyikét két másik helyen is használták (hogy hol, a rendőrség nem hozta nyilvánosságra), és azt, hogy a tettesek száma legalább négy. Sem indítékaikról, sem céljaikról semmi biztos nem tudható. Bizonyíték híján csak találgatás, hogy az indíték cigányellenes rasszizmus. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a megtámadottak cigány volta esetleges. Cigányokat akartak megtámadni és támadtak is meg.

Galgagyörkön három házra sörétes puskából és pisztolyból 10-15 lövést adtak le, és nem okvetlenül ölni akartak. Augusztus 8-án Piricsén Molotov-koktél repült, és golyós fegyverrel lábon lőttek egy házából éppen akkor kijövő asszonyt. Szeptember 5-én Nyíradony-Tamásipusztán golyós fegyverből kétszer lőttek egy házra, és ekkor sem okvetlenül ülni akartak. A helyszínen megjelent Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, annak a félelmének adott hangot, hogy „a következő támadás már emberéletet is követelhet". És november 3-án követelt. Molotov-koktél és közvetlenül az ablak előtt sörétes puskából leadott lövések megöltek egy 43 éves cigány férfit és egy 40 éves cigány nőt. A támadók ölni akartak, de áldozataik nagyon nagy szerencsével túlélhették volna. December 15-én már sötétedett, amikor több száz méterről rálőttek a családi házba belepni készülő 19 éves cigány férfira. A két lövésből az egyik ágyékon találta. Életét a mentők gyorsasága, a kórházi orvosok felkészültsége és szerencséje mentette meg. 2009. február 22-én Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélt dobtak egy házra, és sörétes puskával megölték az égő házból kimenekülő 27 éves cigány férfit és ötéves kisfiát, és könnyebben megsebesítették kislányát. Április 22-én este egyetlen pisztolylövéssel megöltek egy házából kilépő, éjszakai műszakba induló 54 éves cigány (Kuruc.info: helyesebben: Varró Szilvia szerint is "csak" félcigány, roma vonások nélkül) férfit. A támadássorozatnak nem része viszont a 2008. november 18-án késő este Pécsett elkövetett kézigránátos támadás, amelyben egy cigány házaspár, egy 37 éves férfi és egy 31 éves nő halt meg. A rendőrkézre került elkövetők egy cigány testvérpár, egyikük  volt rendőr. Vádemelés még nincs, az ok minden bizonnyal bosszú. És nem része a 2008. szeptember 29-re virradó éjszaka Tarnabodon végrehajtott Molotov-koktélos, több lőfegyverből leadott golyózáporos támadás, amelynek sértettjei magyarok (cigány szóhasználattal “parasztok"). Az ijedségen és némi anyagi káron kívül baj nem esett. A rendőrség másnap elfogott három, az elkövetéssel gyanúsított cigány fiatalembert; a rendőrség bemutatott bizonyítékait (amiről tudni lehet: lőpornyom a kézen) a bíróság elegendőnek találta az előzetes letartóztatás elrendeléséhez. Annál többet, hogy ma is ott vannak, tudni nem lehet.

Piricsén és Nyíradony-Tamásipusztán felvetődött, hogy az uzsoramaffia figyelmeztetéséről lehet szó. A piricsei sértettek ma már egy mezőőrt és/vagy egy mezőgazdasági vállalkozót gyanúsítanak, de a rendőrség ezt a gyanút nem osztja. (Kuruc.info: gyk. cigányaink hazudnak.) Az alsózsolcai lövés szólhatott a fatolvajoknak, közvetlenül vagy közvetve. (Kuruc.info: ahogy azt – akárcsak Nyíradony-Tamásipuszta kapcsán – ITT mi is elmondtuk.) A legfelkavaróbb, tatárszentgyörgyi támadás három tettesét az ottaniak meggyőződése szerint elfogta a rendőrség (amit az cáfol): egy örkényi, egy (volt) tatárszentgyörgyi és egy pesti volt. A történtek köré a család hallgatása von falat. Az áldozat apjának meggyőződése, hogy fia felismerte a támadóit. A család mintha többet tudna annál, amennyit elmond, de vannak dolgok, amit cigány szokás szerint egymás közt, a külső világ bevonása nélkül szokás elintézni. A történet aznap éjszaka és kora reggel még így folyt. Aztán megjelent Mohácsi Viktória EP-képviselő, félrevonta az apát, és húsz perc alatt meggyőzte, hogy családi tragédiáját a “romaügy" rendelkezésére kell bocsátania. Ebből kerekedett a hanyag tűzoltók, a késlekedő mentők, a figyelmetlen és szakszerűtlen rendőrök elmarasztalása, akik nemcsak rosszul végezték dolgukat, de még örültek is, hogy cigányt holtan látnak.

A kislétai támadás a Galgagyörk-Nagycsécs-Tiszalök-sorozatba tartozik. A megtámadottakat ez esetben nem lehet összefüggésbe hozni olyasmivel, ami - cigányságán kívül - az áldozat szerepére „jogositotta" volna. A tettesek ölni akartak, ezért olyat tettek, amit eddig soha: betörtek a házba. Meg talán azért is, hogy több idejük legyen a helyszín elhagyására. Számításuk bevált: a halott anyát és életveszélyesen sebesült lányát csak kora reggel találták meg. Ha Molotov-koktélt dobnak, legfeljebb néhány tíz percük marad. Sejthették, hogy a rendőrség frissítette az ilyen esetekben alkalmazandó útblokádterveket. Új elem volt, hogy főútvonaltól - és a kameráktól - az eddigieknél távolabb támadtak.

De kik Ők, és mi a céljuk?

A kormány és a kormánypártok egyes tagjai, valamint a balliberális tábor szinte egésze szerint szélsőjobboldali rasszisták gyilkolnak, cigányellenességüknek vonva le végső és gyakorlati konzekvenciáját, amit annál is inkább könnyen megtehetnek, mert a jobboldal (értsd: Fidesz) nem csupán nem határolódik el tőlük, hanem, legalábbis közvetve, még támogatást is ad számukra. A Kislétán történtek után a kormány részéről először megszólaló Molnár Csaba kancelláriaminiszter ezt a meglehetősen bejáratott szöveget mondta, ahogy az MSZP frakciója nevében megszólaló Szanyi Tibor is. E kormány(pártok)nak szélsőjobbos elkövetőkre van keresletük, amit aztán rávetítenek az egész jobboldalra. De felelős a baloldal is - legalábbis a Gyurcsány Ferenc bábáskodásával létrehozott Magyar Demokratikus Charta szövivőinek közlemény szerint -, mert az elkövetők többek között az Út a munkához című kormányprogram tanulmányozása során tettek szert a gyilkoláshoz szükséges szellemi munícióra.

Ha megérzésem helyes, és nem csupán a nyári szabadságolások miatti közszereplőhiány téveszt meg, erre már nincs komoly igény. Mintha Kisléta megéreztette volna: nagyon nagy baj van. És végre el kellene jutni oda, hogy az egyik párt a remélt politikai előnyök miatt ne minősítse gyilkosok tettestársának a másik pártot, hogy az - részben kényszerűségből, részben szintén politika hasznot remélve - ne a kormányt okolja a történtekért. A vidéken sok helyütt dívó, az életet megkeserítő minden-mi-mozdítható ellopása, az erőszak durvábbá és hétköznapibbá válása stb. közbiztonsági probléma. A szóban forgó támadássorozat viszont nem az. Hanem nemzetbiztonsági problémáról van szó. Szűkebb és tágabb értelemben egyaránt. Nem lehet kétségünk, hogy az eddigi története során a legnagyobb erőcsoportosítást az ügyre ráállító (köztük szinte az összes cigány származású nyomozót mozgósító) rendőrség meg akarja találni az elkövetőket, és a kormányzat, a nagypolitika akkor sem tudná kimenteni a számára “nem tetsző" tettest, ha éppen akarná.

Sokak szerint szélsőjobboldaliak rasszista, ideológiai motivációjú sorozatgyilkosságairól van szó. Ez vadonatúj, először nálunk felbukkanó kriminalisztikai kategória lenne, amelyhez egyedül Timothy McVeigh az 1995. évi oklahomai irodaház-robbantása hasonlítható, amit a bosszú motiválta egyéni terrorizmusként tartanak számon. Ha a bosszú beteljesedik, a történetnek vége, legfeljebb újabb sérelmek adnak okot újabb bosszúra. A sorozatgyilkost viszont megállítják, nincs beteljesedés. A sorozatgyilkos szinte kizárólag magányos, vagy legfeljebb egyetlen, gyenge akaratú, alárendelt, érzelmi függőségben lévő, és semmiképpen nem egyenrangú társa van. Négy főből álló sorozatgyilkos-csapat nincs. Elképzelhetetlen.

Terrorista sejt, „felszabadító mozgalom" viszont elképzelhető. Azonban egy ilyen szervezetet csak ideológiai célok azonossága tarthat öszsze, amelynek előzménye van, ami fogódzót adhat felderítésükhöz. Ha van ideológiai cél, azt tudatni kell a külvilággal, és lehetőleg egy sikeres akció után, mert ekkor inkább odafigyelnek. Ha bűnbandáról van szó, az ideológiai cél kiesik, az értelmetlennek tűnő gyilkolás legfeljebb „bátorságpróba" a „nagy balhé” előtt. (A százhalombattai rém egyes gyilkosságaira így tekintett.) Az áldozat szerepe pedig „praktikus" megfontolásból esik cigányokra. Ha ez lenne a helyzet, túl sok az előbbi, és erősen késik utóbbi.

A szélsőjobboldali, rasszista, ideológiai motivációjú sorozatgyilkos-csoport léte, amennyire kényelmes, épp annyira valószínűtlen. Nem hiszem, hogy erről lehet szó. Sokkal inkább politikai gyilkosságokról, politikai célú támadások történnek. Nem maga a történés fontos, hanem az a társadalmi-politikai-gazdasági hatás, amit kiválthat. A megbízói számára ez volt az elérendő cél, és ehhez nem csupán az eszközöket keresték és találták meg, hanem a dramaturgiát is. (A támadásoknak fokozatosan kell durvulniuk, két támadás között se túl rövid, se túl hosszú idő nem telhet el, hogy így egyrészt a sorozatjelleg, másrészt a hazai és nemzetközi közvélemény számára a rendkívüliség megmaradjon, stb.) A megrendelőkhöz csak úgy juthatunk, ha a “kinek áll érdekében?" kérdésre megközelítően helyes választ sikerül adnunk. A válasz nem egyszerű, mivel több, akár egymást kizáró érdek is elképzelhető.

A hatás viszont nyilvánvaló. Mivel a sértettek, az áldozatok romák, a történtek mindenképpen rasszista színezetet kapnak, a „jogvédők" működése tevékenysége okán még akkor is, ha erre nincs ok (pécsi kézgránátos kettős gyilkosság, fényeslitkei késelés stb.). Ez önmagában elegendő ok arra, hogy a történtekre felfigyeljen a nemzetközi média, és az országnak rossz híre keljen. De ez csak a minimum. A hatás nagyobb, ha a cigány közösség „bosszút áll". Mivel bosszút csak elkövetőn lehet állni, elkövető pedig egyelőre nincs, az nem cigányok megtámadását jelentené: égő házakat, kifosztott üzleteket, menekülő embereket, kivezényelt nagy létszámú rendőri erőt, közlekedést bénító ellenőrző pontokat, kő- és Molotov-koktélzáport, rendőrattakot, földre tepert embereket, tömeges őrizetbe vételt stb. A média jóvoltából ezt a világon mindenütt látnák, a turisták és a tőkebefektetők messze elkerülnék az országot. A nemzetközi szervezetekben tekintélyünk végképp meginogna, politikai súlyunk tovább csökkenne, érdekeinket még kevésbé tudnánk érvényesíteni, stb. Hatás lehet az is, hogy a kutyaszorítóba került magyar kormány megértené azokat a hozzá kézen-közön eljuttatott üzeneteket, amelyek megmondják, mi az, amit kellene, illetve nem kellene tennie ahhoz, hogy a támadások megszűnjenek. (Ezeket az üzeneteket talán már Bajnai Gordon miniszterelnök vagy Balázs Péter külügyminiszter fülébe súgták.) A hatás tehát az ország destabilizálása, és - esetleg - az erre irányuló tevékenység beszüntetéséért magas ár felszámítása.

Lehetnek hétköznapibb hatások is. A rendőri nyomozókapacitás lekötése egyes bűnöző csoportokra nehezedő nyomás enyhítése érdekében. Figyelemelterelés politikai és nem politikai célból. Baloldali politikai cél lehet, hogy a történteken felháborodott szavazók, elfogadva a baloldali érvelést, a jobboldalt felelősnek tekintsék, attól támogatásukat megvonják. (Ha ez volt a stratégia, a június 7-i választások eredményei semmiképp sem igazolták.) De az sem kizárt, és vannak erre utaló, bár nagyon halvány jelek, hogy egyfajta roma nacionalizmus áll a háttérben. Eddig mindig arról esett szó, hogy a többségi társadalom fenyegetve érzi magát a cigányoktól. (Kuruc.info: amely igazán érthető, tekintve például a legújabb rendőrségi beismerést az 1300 véres támadásról / gyilkosságról …) A támadássorozat ország-világnak bebizonyítja, hogy a helyzet éppen ellenkező, a cigányoknak van félnivalójuk a többségi társadalom ellenük irányuló - szó szerint - gyilkos indulataitól. A nyugati közvéleménynek ezt végül is sikerült bebizonyítani. (Nem újdonságról van szó. Az 1949-es Rajk-per egyik oka annak bizonyítása volt, hogy az Egyesült Államok ügynököket épít be - és képes beépíteni - egy szocialista ország legfelsőbb vezetésébe, amihez képest eltörpülnek a hasonló szovjet kísérletek, és azok egyébként is legfeljebb csak önvédelmi válaszok.) A cigányokat fenyegető rakamazi Magyar Gárda-álplakátügy arra, utal, hogy egyes cigány vezetők képesek olyan lélektani határ átlépésére, ahonnan már nagyon nehéz a visszaút.

A kormánynak, a rendőrségnek, a títkosszolgálatoknak, az egész magyar társadalomnak és a magyarországi cigányságnak fel van adva a lecke. Annak kell nyomára jutni, hogy ki a „szálak mozgatója", és milyen célokat kíván elérni. A cigányok feladata a legnehezebb. Közülük kerülnek ki az áldozatok, és az ő idegeik vannak a legrosszabb állapotban. Az szakadhat el legelőször. És éppen ez a cél.

Van hát min elgondolkodni.

A szerző szociológus-közgazdász

***

Függelék: az első rész:

Cigányt ölni Magyarországon

Kinek lehet haszna az elmúlt időszak bűncselekményeiből?

Galgagyörk, Piricse, Nyíradony-Tamásipuszta, Nagycsécs és végül Tatárszentgyörgy – egy sorozat részei, de lehetséges, hogy csak úgy tűnik, különösen az első és az utolsó más valamiképp. Az utóbbi két helyen két-két halott – Nagycsécsen hihetetlen szerencsével túlélhették volna, Tatárszentgyörgyön semmiképp. És talán a sorozat része volt Alsózsolca. Meglőtt súlyos sebesült, hajszálon és az orvosok felkészültségén múlt az élet. Pécs, két áldozat, az elkövető roma testvérpár néhány napja őrizetben (egyikük volt rendőr, ami több mint kínos), egyelőre saját bosszújukról vallanak, de a nyomozók bérgyilkosságra gyanakszanak.

Tarnabod viszont nem része a sorozatnak, bár a hét végén a Bors című bulvárlapból kiindulva sok honlapon ez volt olvasható. Ott három roma több tucatszor golyós fegyverrel lőtt és dobott Molotov-koktélokat „parasztok” házára. A fegyverek nincsenek meg, a lőpornyom a kézen viszont igen. Holtbiztos technika, a rendőrség ebben nem téved. Ezért van az, mint Roberto Saviano Gomorra című könyvében olvasható, hogy a nápolyi camorra bérgyilkosai gyilkolásuk után lövészklubba járnak a fáradalmakat kipihenni, így van magyarázatuk a kezükön talált lőpornyomra. (A fegyvereket pedig beolvasztják, így az sosem lesz meg.) Egyáltalán nem valószínű, hogy a támadás saját kezdeményezésre történt. Talán az történhetett, hogy valakik felbérelték a rendőrség előtt nem ismeretlen, zűrös, ilyen balhékra kapható fiatalokat, hogy támadják meg a tarnabodi romák – köztük saját szüleik és rokonaik – házait. Ideális választás, nekik nem kell felderítést végezni, és rájuk gyanakodnak legkevésbé. És ha egy helybélivel összeszaladnának, mondhatják, hogy ők értek először a helyszínre, és még láttak egy szürke terepjárót néhány utassal elviharzani. Halott, sebesült és ház kiégése nem kell – szólt a megbízás, erre egyébként se lettek volna hajlandók –, jól látható nyomok, tűzijáték és vaskos médiahír viszont igen. A roma fiatalok végrehajtották a feladatot, csak éppen nem roma szomszédaikra támadtak, majd visszaadták a megbízóiknak a fegyvereket és átvették a munka díját. (A megbízó csak a távolból észlelt fényekre, hangokra és becsületszóra hagyatkozhatott.) A rendőrség azonban fülest kapott, már másnap délelőtt volt munkájuk a kommandósoknak és a jogvédőknek. (Utóbbiak azon berzenkedtek, hogy előbbiek megrémisztették a cigányokat, egy kisfiú ijedtében összepisilte magát, de ők bármire képes fegyvereseket készültek elfogni – nem tudva, hogy már nincs náluk lőfegyver –, és senkinek nem kívánták megszerezni azt az örömöt, legkevésbé a „jogvédőknek”, hogy veszteségük legyen. És a tömeget védték a fegyveresektől kiérlelt nemzetközi protokoll szerint.) Aztán megtalálták a lőpornyomot. A füles beigazolódott.

Talán Tarnabod a kulcs a támadássorozathoz. De nagyon nagy róla a hallgatás. Mintha ez az eset senkit sem érdekelne, mert nem romákat támadtak egyébként magyar állampolgárok, és halott sem volt. Azt gondolom, hogy Galgagyörk, Piricse és Nyíradony-Tamásipuszta faluszéli házai után Tarnabod egy rosszul sikerült innovációs kísérlet volt sűrűn, sorházban lakó romák megtámadására. És innováció volt, hogy több tárnyi golyót lőnek ki legalább két fegyverből. Ez már nem merénylet, hanem terrortámadás. Már ilyen is előfordulhat Magyarországon. Ha nem így, akkor máshogy. E fiaskó után a helyzetet fokozni csak halottal lehetett. És jött Nagycsécs és Tatárszentgyörgy – halottakkal.

Az alábbiakban olyan elméleti verziókat ismertetek, amelyek a nyilvánosság kedélyeit borzoló bűncselekmények lehetséges haszonélvezőit veszik számba. Hangsúlyozva, attól, hogy valaki hasznot húz a történtekből, még nem jelenti azt, hogy bármi köze lenne a bűncselekményekhez. Ezért ez a cikk senkit sem vádol bűncselekmények elkövetésével.

(I.)

Szélsőjobboldali csoport rasszista indítékból. Az ilyen csoportok cigányellenes radikalizálódása elérte azt a szintet, amely kitermeli a potenciális gyilkost és a gyilkos szándékot. A csoport vagy közelebbről meg nem nevezetten a „szélsőjobboldal”, vagy megnevezetten a Jobbik és a Magyar Gárda, vagy – továbbmenve – maga a legnagyobb ellenzéki párt. A Demokratikus Charta múlt hétfői közleménye és a Der Standard osztrák napilap csütörtöki kommentárja egyértelműen utóbbit tekinti felelősnek. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), valamint a hozzájuk kötődő roma értelmiség és vezetők számára is ez az ideális, sőt kívánatos verzió. A dolog szépséghibája, hogy mind a Demokratikus Charta, mind a Der Standard a bal/ballib politikai mező intézménye, amely a politikai harc jegyében a szavazatmaximalizálás szándékával a szélsőjobbtól a jobbközépig egységesnek tekinti a politikai paletta jobb felét. Ez, mondhatjuk, régi, sokszor bevált és a nyugati demokráciában is előszeretettel alkalmazott módszer.

Nem elképzelhetetlen, hogy többről van szó, mint szavazatmaximálásról: az 1946–1949. évi taktika megismétléséről. Ma a történelemkönyvekben az szerepel, hogy a kommunista párt – háta mögött a Szovjetunióval és az országot megszállva tartó hadseregével – kiépítette negyven évig tartó diktatúráját. Felszámolta a többpártrendszert, betiltotta vagy kreatúrává silányította a demokratikus pártokat, vezetőiket bebörtönözte, menekülésre, legjobb esetben is belső emigrációra kényszerítette. Aki viszont kézbe veszi a korabeli „ballib” újságokat, az a demokráciáért folytatott harcról, a nép ellenségeinek, a megátalkodott antidemokratáknak a politikai és nem csak politikai életből való kiszorításáról olvashat. Akikről a kommunista, szocdem és társutas sajtó rendre kiderítette a tények csűrcsavarjával vagy egyszerűen meghamisításával, hogy valamiféle sötét fasiszta folt, köztörvényes bűncselekmény stb. terheli őket. Olyan országban éltünk, amelynek miniszterelnöke és a legnagyobb kormánypárt főtitkára összeesküvést szőtt a demokrácia ellen, de legalábbis vaskosan belekeveredett. De végül is teljes győzelmet aratott a demokrácia, amelyről aztán kiderült, hogy – diktatúra. Nem kizárható, hogy a kormány(pártok) úgy kívánják megőrizni hatalmukat 2010-ben, ahogy 1947-ben a kommunisták megszerezték, amikor is a rendőrséget, az államvédelmet, a bíróságot stb. felhasználva mondvacsinált okokból nem engedtek elindulni a választáson ellenzéki pártokat, ha pedig mégis, mondvacsinált okokból, de a törvényesség látszatára roppant ügyelve megsemmisítették mandátumaikat. Így lettek nem túl nagy, bár nem elhanyagolható kisebbségből többség. Lehetséges azonban, hogy egyszerűen csak olyan helyzet előidézése a cél, amikor a rendkívüli állapot bevezethető, a választások bizonytalan időre elhalaszthatók.

Ha szélsőjobboldali csoport lenne az elkövető, alighanem már régen rács mögött lennének. A titkosszolgálatok legalább az 1990-es évek közepétől megfigyelés alatt tartja a szélsőséges csoportokat, telepítették informátoraikat, ügynökeiket. Felfigyeltek volna, ha néhányuk az erőszak irányába sodródik, átlépve a verbalitás és tettek határát. A 2006 őszén színre lépő „utcai harcosok” más műfaj, nekik a (mindenkori) kormányzattal van bajuk. És milyen politikai célokat követnek, hol az a közönség, amely tapsol nekik, s amelynek tapsáért Molotov-koktélt dobnak és lőnek? Színház nincs közönség nélkül, és nem látszik a közönség. A Magyar Gárda cigányokat vár soraiba, a Jobbik meg arra a legbüszkébb, hogy a politika napirendjére sikerült tűzetnie a romaintegráció ügyét és követeli a tettesek mielőbbi kézre kerítését. Mindez egy balliberálisnak, aki szerint a világ fekete-fehér (amelyben természetesen ő a fehér) – felfoghatatlan. Egy merénylet megszervezése, hol nem maradnak érdemi nyomok, időt, energiát, szabadidőt, pénzt és szakértelmet igényel. És nem a személyes sérelmeiket megtorolni akaró pátkai polgárőrök amatőrizmusát. Éjfél után merényleni, reggel, mintha mi sem történt volna, munkába menni… Nos, ez nem nagyon megy.

Az a verzió, miszerint két-három, magát „igazságosztó”-nak képzelő, romákra specializálódó („rasszista”) támad terepszemle után, terepet jól bíró gépkocsit használva és a fegyverekhez értve – nem igazán meggyőző. A Charles Bronson-féle archetípus olyanokat ölt, akik egyértelműen bűnösök voltak, csak éppen a rendőrség és a bíróság nem tudta ezt bizonyítani. Saját kezébe vette a törvényt – önbíráskodott. Nyilvánvalóan nem erről van szó. Tehát szélsőjobboldali csoport rasszista indítékból elkövetett merényleteire nemcsak bizonyíték nincs, de valószínűsége is közelíti a nullát.

(II.)

Hogy meglegyen a 200 001. A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) tartósan a parlamentbe jutás ötszázalékos határa alatt van, bázisuk lemorzsolódott, vidéken 2006 óta gyakorlatilag nem léteznek. Kézenfekvő a gondolat, és nem is most jutott először az eszükbe (így lett párttag hosszú évekkel ezelőtt az azóta kizárt, a romák védelmében az uzsorások ellen egyszemélyes háborút folytató Mali Zoltán drávapiski polgármester), hogy a romák tízezreit kell szavazónak megnyerni. Az SZDSZ-nek, kis párt lévén, nem kell egyetlen társadalmi problémát sem megoldania, lengetheti az emberjogi zászlót, magához vonzva azokat, akiket e problémák valójában nem nagyon érintenek, de vonzónak tartják a zászlólengető kiállást. Ennek keretében írt magas intellektuális színvonalú, de mélyen hamis és manipulatív cikket Kis János volt pártelnök a HVG-ben, tett közé mindkét nagy pártot elítélő nyilatkozatot Gusztos Péter ügyvivő (holott nem az integrált oktatás, hanem a feltételek és eszközök hiánya volt a kritika tárgya), tett közzé cikket ugyanerről a Népszabadságban Horn Gábor ügyvivő. És ment a 115 lakosú baranyai Besencére mélyszegénységet látni Fodor Gábor, maga a pártelnök. Ezenközben ez a párt tett legtöbbet, hogy a rendszerváltás időszakában a romák mielőbb elveszítsék állásaikat, és tesz most is legtöbbet, hogy megfossza az államot azoktól az anyagi eszközöktől, amellyel integrációjukat segíteni lehetne. Mert a zászlólengető jogvédelem nem kerül semmibe, a felzárkóztatás viszont iszonyú sokba kerülne. Életünket és vérünket igen, adónkat – azt nem. Zárjuk rövidre: tény, hogy egyes közvélemény-kutatások szerint a bejutási küszöb közelébe nőtt az SZDSZ támogatottsága. Elképzelhető, hogy ebben a „cigánykérdéssel kapcsolatos ideologikus vita… szerepet játszott… Az ideológiai viták általában kedveznek a kis pártoknak: minél inkább ilyenek határozzák meg a közéletet, annál valószínűbb ugyanis, hogy a szavazók az értékválasztásaik és nem a pártok vélt vagy valós hozzáértése és hatalmi képességei alapján szavaznak… a Jobbik a cigánykérdés napirendre tűzésével kerülhetett fel a politikai térképre, a liberálisok pedig ennek ellenreakciójaként kerülhettek ki az elmúlt hónapok slamasztikájából” – fogalmazott a HVG február 28-i számában.

(III.)

Roma nacionalizmus létrehozása. Lehetnek olyan roma vezetők, akik úgy vélik, hogy nem a cigányság társadalmi felemeléséért való sziszifuszi és roppant fárasztó társadalomszervező munka a „küldetés”, amelyet végigvinni feladatuk. Hanem roma nacionalizmus létrehozása. Ha a közösséget kívülről fenyegetik, durva támadások érik, már csak színre kell lépni és formát adni az indulatoknak. Ha valaki a roma honlapok kommentjeit olvasgatja, bőven akadhat nacionalista vezérfiókára.

(IV.)

Ha a politikai elit másképp nem hallja meg. A politikai elitet felrázni, gondolkodásra késztetni (ehhez kész, átvehető receptek híján saját fejet használni), cselekvésre ösztönözni stb. nem könnyű. Ez a törekvés előkerült a pécsi kézigránátos gyilkosságnál is. Országos roma vezetők tiltakoztak, hogy a rendőrség a nyomozás túl korai szakaszában zárja ki az etnikai motívumot. Azért fájt nekik, mert ha „közönséges” gyilkosságról van szó, ennek kapcsán nem lehet a romák helyzetéről és felzárkóztatásukról beszélni. Mert tapasztalatuk az, hogy csak rasszista merénylet, gyilkosság esetén lehet. Ezért rasszistáztak, nem okvetlenül saját előítéleteik, prekoncepcióik okán. És ez tragédia. A helyi és regionális vezetők ugyanezért kapacitálták arra a környékbeli romákat, hogy mondják a médiának: félnek.

(V.)

Magyarországnak gondjai legyenek. Nagyon is elképzelhető, hogy Magyarország szomszédságában van olyan ország, amely érdekének véli politikai és gazdasági destabilizációnkat. Ezt találomra kiválasztott romák lakta házak támadásával könnyebben érhetik el, mint mondjuk bombarobbantásokkal. Mert az nem csupán felháborodást kelt, hanem legalább félmilliós közösség kezdi még inkább ellenségesen figyelni a többségi társadalmat, tovább fokozva az amúgy is meglévő kölcsönös bizalmatlanságot. És a támadás módja se lehet véletlen: mindennél médiaképesebb egy kiégett ház az azt körbeálló, elvesztett rokonukat, ismerősüket gyászoló emberekkel; egy „sima” gyilkosságon nem nagyon van mit mutogatni, a galgagyörki lövésnyomok sem igazán képernyőre valók. Az ilyen történések fontosabb dolgokról vonják el a kormány figyelmét, a nemzetközi sajtóban híre terjed az ország rasszista erőszaktól sújtott voltának, ami miatt egyre inkább elkerülik a turisták és a befektetők, s azok helyettünk talán épp azt az országot keresik fel, amely jól képzett kommandóját időről időre, gondosan meghatározott ütemezésben és kiválasztott időpontokban átküldi a határon. És ahonnan ily rémséges történetek nem kelnek szárnyra.

(VI.)

Figyelemelterelés. A veszprémi Cozma-gyilkosság nagy valószínűséggel csupán egy bűnszervezet – az enyingi maffia – „üzemi balesete” volt, és nem, mondjuk, szórakozóhelyi összetűzésnek álcázott, előre eltervezett gyilkosság. E gyilkosság kapcsán azonban mind nyilvánvalóbbá vált és közbeszéd tárgyát képezte, hogy az országot mára már talán teljesen lefedte, egymás közt felosztotta a szervezett alvilág. Ez az ország lakóinak többsége számára újdonság volt és sokkolóan hatott. Túl nagy lett a tárgyra irányuló közfigyelem. Elképzelhető, hogy erre unt rá az alvilág – talán a magyarországi (roma?) maffiacsaládok legfőbb vezetőiből álló Cupola döntött így –, és rendelt egy figyelemelterelő, minden eddiginél nagyobb visszhangot, felháborodást keltő gyilkosságot. Talán még arról is döntöttek, hogy Tatárszentgyörgy legyen a tetthely, mert ez azonnal a Magyar Gárdára hajaz.

A végrehajtás jól láthatóan különbözik Nagycsécstől: a Molotov-koktél a tetőre hullt, nem az ablakon repült be, amit némi szerencsével talán el lehet oltani, és akkor a család nem hagyja el a házat. Ha a tető kap lángra, a tűz és a lehulló cserepek elől nincs menekvés, az épületet mindenképpen el kell hagyni, ami után a csak erre váró lövész sörétes puskával nem tud hibázni. A házba betörni és ott ölni még profinak is kockázatot jelent. És rengeteg nyomot a rendőrségnek.

Szinte biztosan tudták, hogy gyerekek vannak a házban, sőt alighanem ők voltak a valódi célpontok, nem a szülők. A gyermekhalál sokkal nagyobb megrendülést vált ki, mint egy felnőtté, és esetében a bosszú motívuma szóba sem jöhet. A Cupola végül is jól számított. E verzió szerint az indítékok nem minden esetben ugyanazok.

(VII.)

Uzsorás-terrortámadás. Az uzsora motívuma itt (akárcsak Galgagyörkön) nem merült fel, mindenütt másutt lehetett ok. Ez azonban nem zárja ki, hogy Tatárszentgyörgyön is uzsora legyen a háttérben. A kormány, a törvényhozás, a rendőrség, a civil szervezetek, néhány „magányos hős” (például a már említett Mali Zoltán és Szepessy Zsolt, az SZDSZ által az emberi romlottság netovábbjának tekintett monoki polgármester) és a média stb. erőfeszítéseinek következtében az uzsoramaffiák már elszenvedtek néhány csapást, és a sanyargatottak is egyre nagyobb elszántsággal, bátorsággal próbáltak szabadulni kiszolgáltatott helyzetükből. Az uzsoramaffiá(k)nak szüksége lehetett egy olyan országosan ismert – nem szájról szájra suttogva terjedő – történetre, amelyet behajtóemberei az adósoknak felidézhetnek: úgy akarsz járni, mint… És ez teljesen független attól, hogy a megtámadottnak volt-e uzsoratartozása vagy sem. A lényeg az, hogy félelmet keltsen, és erre kétségtelenül képes. És ezért kellett gyermekeknek is meghalniuk: a szülők a sajátjuknál is jobban féltik gyermekeik életét.