
Egyre több településről érkezik a hír, hogy az eddig is rablógyilkos, tolvaj, parazita életmódú cigányok immár szervezetten, felfegyverkezve terrorizálják a magyarságot, ráadásul nem is titkolják, hogy összecsapásokra készülnek (s mindez a rendőrség tudtával, míg a magyart a cumisüveg miatt is meghurcolják), hiszen a zsidó sajtó a szájukba adta az ellenségképet: szegények valójában a "gárdistásoktól" és a "szkinderektől" rettegnek, és persze csak magukat védik.
Normális államokban katonaság csap le az efféle mocskokra, nálunk a rezsim a mokkákat nem kötelezi a törvények betartására. Igen, a polgárháború sem kizárt, jóllehet a zsebünkből eltartott cigánycsürhe csak jogilag (állam)polgár, a szó igazi értelmében nem. Ne féljünk, ma még le tudjuk őket verni, ha megindulnak, 50-100 év múlva esetleg késő lesz.
Mert "gárdistások" és "szkinderek" erőszakolnak meg, rabolnak ki, gyilkolnak meg nap mint nap idős, védtelen romákat, ugyebár. Ráadásul még a maga a cigányvédő rendőrség is kénytelen cáfolni a képtelen cigány meséket az őket érő fenyegetésekről és támadásokról. És ott van Pécs, Tatárszentgyörgy és a többi eset.
Alább az Északhírnök híre, képei és videója, nem is szükséges semmit hozzátenni.
Polgárháború! Ártatlan emberekre támadtak a cigányok Miskolcon a belvárosban. A rendőrség csak néz.
A miskolci gettókban élő cigányok 15-én este megtámadtak két személykocsit. Az egyiket az Andrássy úton az úgynevezett számozott utcák térségében, a másikat a Muszkás oldal környékén.

Személyi sérülés nem történt (időben jött a segítség), de az autókat összetörték. A környéken cirkáló rendőrök megakadályozták a további támadásokat is, 12 embert előállítottak, de mindenkit arra kérnek, hogy óvatosan közlekedjenek azokon a területeken, ahol sok roma él: Lyukó, Békeszálló, Számozott utcák, Ruzsin, Muszkás oldal, stb.

Azt tanácsolják, ha támadást, provokációt tapasztalnak, haladéktalanul kérjenek segítséget a rendőrségtől.

Korában Szerencs környékén molesztáltak autósokat cigányok, akik támadásveszélyre hivatkozva több autót megállítottak és átvizsgáltak, de itt a rendőrség nem vizsgálta a történteket.

A miskolci romatelepeken napok óta nyugtalanság van, éjszaka gyújtogatásokkal múlatják az időt az ott élők.

A készültséget azzal indokolják, hogy bőrfejűek ("szkinderek”) támadtak rájuk, de a rendőrség ezt kategorikusan cáfolja.

A különböző ütő-, vágó-, szúrófegyverekkel felszerelt romák Molotov-koktélokat is készenlétben tartanak, a rendőrség viszont kerüli a konfliktusokat, és nem vizsgálja az egyébként tiltott eszközök spájzolását.
- 10:55 Gyermekkorú társait vette rá koldulásra egy fiatalkorú erőforrás Nyírbátorban
- 10:43 Rátámadtak a Mi Hazánk Ifjai tagjaira szórólapozás közben
- 10:31 500 millió dollár olajra, 700 millió rakétára, 20 milliárd atomra - ennyibe kerül az országnak Vance kampánylátogatása
- 10:20 BvOP: közel 2500 fogvatartott szavazhat vasárnap
- 10:05 Sok helyen fagyott hajnalban
- 09:39 Toroczkai: a Hazai Vásár egyfajta demonstráció is
- 09:32 Béke-Trump: hatalmas hadseregünk alig várja következő hódítását
- 09:13 Schiffer: azokról a nemzetstratégiai kérdésekről, amelyekről Orbán Viktor sunnyog, csak a Mi Hazánk beszél
- 09:02 Megöltek egy férfit a Bács-Kiskun vármegyei Császártöltésen
- 08:50 Ma 16 óráig léphetnek vissza a jelöltek
- 08:16 Trump a főtitkárnak ecsetelgette, mennyire megsértődött a NATO-ra
- 07:53 Vance váratlanul elhagyta Budapestet, előtte megüzente, hogy igazán visszafoghatnák magukat Libanonban a zsidók
- 07:28 Észak-Korea kazettás robbanófejjel ellátott ballisztikus rakétát tesztelt
- 07:19 Gyengült reggelre a forint
- 06:49 Többeket őrizetbe vettek az isztambuli izraeli konzulátus előtt történt lövöldözés kapcsán
- 22:08 Tizenöt év börtönre ítélték a ketamin-királynőként elhíresült dílert Matthew Perry színész halála ügyében
- 21:56 Trump főnöke figyelmeztet: Amerika tűzszünete nem a hadjárat vége, bármikor folytathatják a háborút
- 21:38 Furkó Kálmán és a Betyársereg
- 21:32 A klasszikus ügyvédi iroda, ahol mindenkinek segítenek (x)
- 21:07 Irán szerint Amerika máris megszegte a megállapodást, így nincs értelme a tárgyalásnak
- 21:01 Fehér Ház: Vance alelnök vezeti az amerikai küldöttséget az Iránnal kezdődő béketárgyalásokon
- 20:23 NAV: benzinkút WC-jében hamisított dokumentumokat az ukrán aranykonvoj vezetője - a bank szerint hamis a videó
- 20:11 Z. Kárpát is bedobta a törülközőt
- 19:49 Jogerősen börtönbüntetésre ítélték a pécsi buszbeszerzési per vádlottjait
- 19:25 Nem bírják abbahagyni a mészárlást a zsidók, Irán megtorlást helyezett kilátásba Libanon támadása miatt, és a Hormuzi-szoros is zárva maradt
- 19:17 Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú
- 18:45 Négy év alatt megduplázta szavazatszámlálói számát a Mi Hazánk
- 18:33 Alig változott ma a forint árfolyama
- 17:51 Kijev szerint a választási retorikának tudható be az amerikai alelnök kijelentése a magyar választásba történő ukrán beavatkozásról
- 17:36 Szerb elnök: nem tudjuk biztosan, mi történt a Török Áramlatnál, ezért hallgatunk
- 17:24 Washington Post: Szijjártó 2024-ben telefonon bizonygatta az iráni külügyérnek, hogy semmi közünk az izraeli csipogókhoz
- 16:50 Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
- 16:24 Hegseth szerint Teherán "könyörgött" a tűzszünetért
- 15:42 "Civilizációpuszítás" helyett végül inkább tűszünetet jelentett be Trump
- 15:28 Orbán még mindig úgy tudja, hogy nyerésben vannak
- 14:53 Felesége megölése miatt körözik Fajta Norbertet
- 14:25 Orosz hírszerzés: az EU saját nukleárisfegyver-gyártás létrehozását mérlegeli
- 13:47 Harmincötezernél is több küldött lesz a szavazatszámláló bizottságokban
- 13:15 Kettős nyomás alatt - Toroczkai László a kampányfinisről
- 12:40 "Jobb belátásra tért" a Medián: most már ők sem delirálnak kétpárti parlamentről
- 12:23 Két felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt fosztott ki és ölt meg egy idős asszonyt egy erőforrás Bács-Kiskun vármegyében
- 12:11 Az IATA szerint hónapok alatt áll csak helyre a repülőgépüzemanyag-ellátás
- 11:54 NVI: csütörtök délutánig lehet kérni akadálymentes szavazóhelyiséget
- 11:27 Fideszes lejárató szórólap a Mi Hazánk ellen, félmilliós nyomravezetői díjat tűzött ki a párt
- 11:20 7,5 százalékkal csökkent Oroszország arany- és devizatartaléka márciusban
- 11:04 Görögországban is megtiltják a közösségi média használatát a 15 éven aluliak számára

