Olvasó: "biciklist gázoltak a cigányok, majd rátámadtak a fiúra és barátnőjére
Tegnap éjfél után a VIII. kerületi 32-esek terén ütközött egy Opel egy kerékpárossal, komolyabb sérülés nem történt, de azért jónak látták, ha egy mentőt mégis kihívnak a helyszínre. Csak sejtem, hogy a cigányok egyezkedni szerettek volna, és ezért rágtak be, amikor a mentő után rendőrautó is jött. Hirtelen kiugrott az autóból egy rosszarcú cigány és két ordítozó cigányasszony, és rávetették magukat a fiúra és barátnőjére, ott, a rendőrök szeme láttára. A három rendőr gyorsan "szétválasztotta" őket, a bicajost kérdezgették, közben a cigány furcsa módon, gondolom hazavitte az asszonyokat, majd egyedül visszatért, és igazoltatták a rendőrök. Ahogy hallottam, a fiút és barátnőjét röviden felvilágosították, hogy polgári peres eljárást indíthatnak és magánindítványt terjeszthetnek elő a nyolc napon belül gyógyuló sérülés miatt és kész. Hadd ne mondjam, a rendőrök egyike iskolás, a másik meg egy 160 cm-es kis mókus volt, a harmadik meg valami szemüveges civil, így aztán valahol érthető, ha "nem jutott eszükbe" garázdaság vagy a rendzavarás miatt örizetbe venni a hirtelen haragú tarka magyarokat."