A Sonline információi szerint balhé tört ki a kaposvári Csillag utcában, a cigánysorra több rendőrautó is kivonult.

– Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Kaposváron, a Csillag utcában többen összeszólalkoztak szombat délután – tájékoztatott Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője. – Arról, hogy bántalmazás történt-e, egyelőre nincs információ. Az egyenruhások – vélhetően – több személyt is előállítanak a kapitányságra, s több tanút is meghallgatnak majd. Az eddigi adatok alapján – valószínűleg – csoportos garázdaság miatt indít eljárást a rendőrség, de a kihallgatások az éjszakába is nyúlhatnak.

A Sonline.hu információi szerint az ügynek közel százötven érintettje is lehet. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője holnap reggelre ígért bővebb tájékoztatást.

A bátrabbak ide kattintva tehetnek egy viruális sétát a kaposvári Csillag utcában.

Frissítés: 3 (azaz három) cigányt vettek őrizetbe a 150-ből

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitánysághoz érkezett segélyhívás szombat délután, mely szerint Kaposváron, a Csillag utcában több személy is összeverekedett. A kiérkezett rendőri egységek a helyszínen körülbelül száz személyt találtak, akik közül – az adatgyűjtések során felmerült információk alapján – elfogták azokat, akik aktívan részt vettek a verekedésben.

A Kaposvári Rendőrkapitányságra előállítottak közül a 30 éves F. Attilát, a 25 éves R. Árpádot és a 24 éves R. Rudolfot – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

(Sonline nyomán)