Súlyos jogsértéseket követtek el azon magyar állampolgárok mintegy 40-50 fős csoportja ellen, akik a november 11-i lengyel nemzeti ünnepre érkeztek Lengyelországba. A repülőtéren minden magyart igazoltattak, illetve egy lista alapján - melyet a lengyel rendőrök elmondása szerint Budapestről kaptak - félreállították őket, majd órákon keresztül símaszkos fegyveresek gyűrűjében faggatták őket jövetelük céljáról, hol kívánnak megszállni, illetve mely szervezethez tartoznak.

Ezen felül minden ok nélkül előállítottak magyarokat Varsóban, majd tájékoztatás nélkül aztán szabadon is engedték őket. Voltak, akiket rendőrök bántalmaztak, egyiküknek horogkeresztet rajzoltak a mellére. Zagyva György Gyula szerette volna, ha a történteket az emberi jogi bizottság napirendre veszi, de a radikális képviselő kezdeményezését lesöpörték. Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik-frakció jogvédője levélben fordult Lukács Tamáshoz, melyben kérte: vegyék napirendre a történtek kivizsgálását.

Kapcsolódó: Zagyva: A lengyel rendőrök azt mondták, a magyar hatóságoktól kapták a "terroristagyanús" személyek listáját