A Szlovák Nemzeti Párt vezetői előbb konferenciáztak Komáromban, később 300 hívükkel az úgynevezett szlovák-magyar határhoz vonultak, ahol egy, a trianoni diktátumot éltető emlékművet avattak fel.



Éljen Trianon!

Pénteken délben kezdődött, majd alig több mint egy óra alatt véget is ért a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) Trianonról szól "tudományos konferenciája", melyet a Matica Slovenská komáromi székházában tartottak meg.





A Matica-székház előtt egy gépkocsira óriásplakátot szereltek fel Ján Slota SNS-elnök és Anna Belousovová alelnök arcképével, valamint "Szlovákiát nem adjuk!" felirattal. A konferencián Slota, Belousovová és Ján Mikolaj (SNS) oktatási miniszter is beszédet mondott, a hallgatóság többször is vastapssal jutalmazta az elhangzottakat.





Jozef Cernek, a Matica komáromi szervezetének elnöke elhatárolódott a rendezvénytől. Hangsúlyozta, a helyi szervezet nem ért egyet a konferenciával, politikai kampánynak tartja, és sajnálja, hogy a Matica logója az SNS logója mellé került. Mint mondta, Slota pártja kibérelte a székház termeit. "Mi itt nyugalomban szeretnénk élni, a Matica egy kulturális szervezet" - hazudta.



A konferencián bemutatott könyvek

Míg a konferencián többségében idősek vettek részt, a Matica-székház előtt fiatalok és idősek vegyesen várakoztak, SNS-zászlókkal, szlovák lobogókkal, Trianont éltető transzparensekkel. A konferencia végét várók nagyjából százan voltak, 90 százalékuk nem Komáromból és környékéről érkezett.





Az SNS-akcióra zsolnai, trencséni és pozsonyi rendszámú buszokkal szállították az embereket.





A "konferencia "résztvevői a többi szimpatizánssal együtt nagyjából 300-an lehettek. A tömeg háromnegyed kettőkor indult el az ideiglenes határhoz, hogy felavassák azt a Trianon-emlékoszlopot, mely felirata szerint köszönetet mond a trianoni szerződésért a nagyhatalmaknak.





Az út két oldalán rendőrök biztosították a vonulást, a Slota-menet incidens nélkül jutott el a határhoz. A komáromi lakosok gyakorlatilag nem vettek tudomást az SNS provokatív menetéről, a Bumm tudósítója csak egyetlen "ellentüntető megnyilvánulást" látott: egy babakocsit toló anyuka magyar zászlóval sétált.



"Mi Trianont elfogadjuk, Trianon a béke"

A Trianon-oszlop avatási ünnepsége délután kettőkor kezdődött. Slota személyesen leplezte le az emlékművet. Arról beszélt, hogy a magyarok, beleértve a magyar kormánypártot is, megkérdőjelezik a trianoni szerződést és "Szlovákia" területi szuverenitását. "Ez a mi válaszunk a Fidesz párt magyar politikusai, Orbán úr és a neonáci Jobbik provokációira. Szlovákia most megmutatja a nemzetnek, egész Európának és elsősorban a Duna túloldalán élő magyaroknak, hogy ez a mi földünk, ez szlovák föld és soha nem hagyjuk, hogy elvegyék" - hangsúlyozta az SNS elnöke.





Robert Fico miniszterelnök nyilvános ígérete ellenére nem vett részt az avatáson.






"Az első nagy királyunk, Rastislav, 863., szt. Cirill és szt. Metód"






Playboyos hazafiság



"Trianon = béke és nyugalom" (mármint nekik)

(Bumm nyomán)

Korábban írtuk: Éjjel, tolvaj módjára helyezték el Slotáék a komáromi "emlékművet" (képekkel)