Ugrás a cikkhez
Reklám

Mint ismeretes, Slotáék bejelentették, hogy Trianont magasztaló emléktáblát fognak felavatni Komáromban is június 4-én. Az emléktábla helyéről nem nyilatkoztak, csak annyit mondtak el, hogy az egykori határállomás területén lesz valahol. A kezdeményezésükhöz csatlakozott a talán még naluk is frusztráltabb kormányfő.



Képek: Komáromportál.hu

A tegnapi nap találgatásokkal telt el, egészen addig, amíg késő délután meg nem jelent két építőmunkás az úgynevezett határon. A hír gyorsan terjedt, és egyre többen mentek szemügyre venni a történéseket. Mint kiderült, egy gránitlapot betonoztak az út közepére, konkrétan a két sávot elválasztó járdaszigetre, amit két rendőrautó őrzött egész éjjel – derül ki a Komárom.org nevű blog beszámolójából.



A szöveg ugyanaz, mint a pozsonyi emléktáblán

Az éj leple alatt garázdálkodó tolvajoknak ráadásul engedélyük sincs az "emlékművükre." Mint Bastrnák Tibor a HírTV-nek elmondta, az emlékmű felállítására nem kért és nem is kapott engedélyt senki, tehát illegális építményről van szó, ezért a polgármester a rendőrséghez és az ügyészséghez fordul.

Ez a nemzeti büszkeség? Éjjel, fű alatt, engedély nélkül titokban emléktáblát elhelyezni? - teszi fel a költői kérdést a Komárom.org.

Közben tiltakozó feliratok jelentek meg a volt határállomás város által tulajdonolt (eladásra felkínált) épületének ablakai mögött: „Hol a határ a vulgarizmusban? Hol a határ a korrupcióban? Hol a határ a faliújság-tenderekben? Hol a határ az iszákos hazafiasságban?“




(Kuruc.info)

Friss: Rendőrök őrzik a törvénytelenül felállított "határkövet":













Kapcsolódó: Slota már fel is avatta az első Trianon-táblát



Friss hírek az elmúlt 24 órából