1848. szeptember 29-én, a pákozdi győztes csatával világossá vált a bécsi kormányzat számára, hogy nem számolhat a magyar szabadságharc azonnali elfojtásával. Az osztrák kormányzat a szerbek és románok fellázításával próbálta a magyarokat többfrontos háborúra kényszeríteni.
Egy erdélyi román ügyvéd, Avram Iancu vezetésével 1848 októberében kisebb megfélemlítő hadjárat indult az Erdélyi-szigethegység környékén található magyar települések ellen. Az egyik legvéresebb román akció a zalatnai mészárlás volt, ahol 700 fegyvertelen magyart mészároltak le 1848. október 24-én. A férfiak a magyar szabadságharc seregében szolgáltak, így nem harc volt ez, hanem közönséges, aljas mészárlás.
A vérengzések 1849 tavaszáig folytatódtak, a gyilkosságokat rendkívül kegyetlenül hajtották végre: nem volt ritkaság a végtagok lefűrészelése, elevenen megégetés, földbe ásás, eke elé fogás, megvakítás, karóba húzás, nők, lányok megerőszakolása és halálra kínzása.
Bem erdélyi hadjáratát követően, miután sikerült 1849 márciusára a császáriak csapatait Erdélyből kiűzni, a magyar hadvezetés viszonylag kis létszámú haderő átcsoportosításával a románok vérengzéseinek gátat tudott szabni. Egy ilyen hadjárat során esett el Vasvári Pál, a márciusi ifjak egyik vezetője is.
A vérengzések egyik különösen borzalmas csúcspontja az 1849. január 8-i nagyenyedi népirtás volt.
A várost az Axente Sever és Prodan Simion muzsnaházi pópák vezette román felkelők támadták meg. Az ortodox karácsony másnapján, éjszaka elszabadult a pokol. 800-1000 védtelen embert mészároltak le helyben, nem kímélve csecsemőt, nőt, aggastyánt sem. Közel ugyanennyien, akik mezítláb a környező hegyekbe menekültek, megfagytak a huszonnégy fokos dermesztő hidegben. A vártemplomban talán kitarthattak volna, de nem számítottak a veszélyre.
A Kollégium évszázados szellemi értékei a sárban végezték, a haramiák által többre becsült holmik kocsiszámra a támadókat gazdagították. A halottak egy részét a vársáncba, másik felét az addig mészoltónak használt, a vár sáncai melletti gödörbe temették, ahol, bokroktól takarva, csak a dátumra és az áldozatok számára emlékeztető tábla áll. A borzalmas halálnemek kiagyalóinak nem büntetés járt, hanem Erdély-szerte szobrok és utcanevek hirdetik "dicső tetteiket". (Így attól sem riadtak vissza a gyilkosok szellemi örökösei, hogy Gyulán a népirtásokat politikailag megalapozó és hallgatólagosan jóváhagyó hazaáruló Andrei Saguna püspöknek szobrot akarjanak állíttatni: http://img.kuruc.info/r/2/29676/)
Következzen egy lista az 1848-49-ben a román felkelők által erdélyi magyar falvakban elkövetett vérengzésekről:
Dátum - Település - Magyar áldozatok száma
1848. október 12. Kisenyed (Sangatin) 140
1848. október Magyarigen (Ighiu) 176 család
1848. október Asszonynépe (Asinip) ?
1848. október Boklya (Bochia) 30
1848. október Borosbocsárd (Bucerdea Vinoasa) 73
1848. október Bugyfalva (Budesti) ?
1848. október Csáklya (Cetea) ?
1848. október Forrószeg (Forosig) ?
1848. október Mikeszásza (Micasasa) ?szinte mind
1848. október Zám (Zam) ?
1848. október 20. körül Balázsfalva (Blaj) térsége 400
1848. október Alvinc (Vintu de Jos) 2 békeküldött
1848. október Sárd (Sard) környéke 3000
1848. október Algyógy (Geoagiu) 85
1848. október 24. Ompolygyepüi (Presaca Ampoiului) vasúti megállóhely - 700 zalatnai magyar
1848. november 13. Felvinc (Unirea) 200
1849. január 8. Nagyenyed (Aiud) 800
1849. január 18. Marosnagylak (Noslac), Hari (Heria), Marosdécse (Decea), Inakfalva (Inoc), Felvinc (Unirea) (100?)
1849. január Marosújvár (Ocna Mures) 90
1848. december 14. Kővárhosszúfalu (Satulung), Bácsfalva (Bacea), Türkös (?), Alsócsernáton (Cernat), Tatrang (Tarlungeni), Zajzon (Zizin), Pürkerec (Purcareni) ?
Gerendkeresztúr (Grindeni) 200
1848. október 28. Borosbenedek (Benic) a teljes falu
1848. október Székelykocsárd (Lunca Muresului) 60
1848. Gyulafehérvár (Alba Iulia) ?
1848. október Naszód (Nasaud) ?
1848. október Borbánd (Baraban?) ?
1848. október 25. Kőrösbánya (Baia de Cris) és Cebe (Tebea) között a teljes Brády-család
1848. október Radnót (Iernut) környéke majdnem teljes falvak lakossága
1849. május Abrudbánya (Abrud) 1000
1849. május Bucsesd (Buces) 200
A népirtással megváltozott Dél-Erdély etnikai képe, előkészítve egyben a trianoni országrablást is. A román történetírás mai napig nemzeti hősként tekint Avram Iancura és Axente Severre, itthon pedig, ha tudunk is ezekről a borzalmakról, valahogy könnyen átsiklunk rajtuk, pedig „aki elfelejti a múltat, az arra ítéltetik, hogy újra átélje azt."
Bővebben: itt.
Szabó Pál
Egy elfeledett magyarirtás, avagy Avram Iancu, román nemzeti hős egyik „dicső” tette
Forrás: TELEGDI ROTH KÁROLY: Az erdélyrészi Érczhegység K-i széle Sárd, Metesd, Ompoly-Preszáka, Rakató és Gyulafehérvár környékén. Jelentés az 1904. évi részletes geológiai felvételről. Magyar Királyi Földtani Intézet Évi Jelentése 1904-ről, 92-108.
Ennek 99-100. oldalán: „Ompolypreszáka közelében, a községtől DK-re fekvő 374m-es kúp, mely az út fölött kiemelkedik, durva meszes homokkőből és konglomerátból áll; D-felé, lenn az országúton, homokkőből faragott emlékoszlop ezzel a felirattal van felállítva:
„1848. október 24-én híveivel együtt itt lelte halálát a zalatnai ev. ref. egyház lelkipásztora, SALÁNKI LAJOS és SZÁNTÓ JÓZSEF tanítómester.”
Valamivel lejjebb az úton szép emlékobeliszk látható, mely szintén homokkőből, talapzata ellenben mészkőből áll. Ennek felírása fenn „pax” alól:
„1848. okt. 24-én atyja LUKÁCS SIMON, anyja GÁL TERÉZ, testvérei: ISTVÁN, FERENCZ, SIMON, PÉTER és ELEONORA, valamint az itt nyugvó 700 zalatnai lakos emlékének kegyelettel emeltette LUKÁCS BÉLA 1899-ben.”
Az obeliszk mellett, a hosszabb sírdombon külön álló kereszten a következő felírás olvasható:
„1848 okt. 24., emeltetett Gyulafehérvár polgársága adományából 1899.”
Az út túlsó oldalán van a ház, a melyben az emlék őrizetével megbízott útkaparó lakik, és valamivel tovább az út ez oldalán még egy másik kereszt ugyanazzal a felírással, mint az előbbi, az út melletti hosszabb sírdombon látható, hol a 700 meggyilkoltnak egy része el van temetve.”
Magyarázat:
A szövegben említett 700 meggyilkolt csak egy része, talán fele, az egykori Zalatna, Szabad Királyi Bányaváros magyar és német ajkú polgári lakosságának, melyet Avram Iancu csapatai 1848. október havának végén szinte maradéktalanul lemészároltak.
Nem kímélték az áldott állapotú asszonyokat, nőket, gyerekeket, kisdedeket és az idős embereket sem. Korabeli emlékezésekből tudjuk, „hogy e vadállat, hegyi románok az újszülöttek és zsenge gyermekek húsát megsütötték és jóízzel elfogyaszták”.
Hát ennyit a magát európai kultúrnemzetnek tartó románokról és „dicső” nemzeti hősükről, akinek majd minden erdélyi településen már szobrai állnak, és vagy húsz erdélyi település viseli nevét.
A mellékelt képek 2006. augusztus 10-én készültek. Az 1904. évi leíráshoz képest annyi változás van, hogy a két említett keresztnek már nyomát se láttam, jóllehet az említett sírdombok alakja még kivehető. Továbbá – a románoknak az említett sajátos kultúrnemzeti voltát meg nem hazudtolóan – mind a homokkő oszlop, mind pedig az obeliszk magyar feliratai az olvashatatlanságig agyon vannak rongálva.
Igaz, a homokkő oszlop felirata, ismerve az eredeti szöveget, még itt-ott kivehető: „...... itt lelte halálát................. JÓZSEF”
Készítette: Pongrácz László
