Elkezdték az újabb román keresztek kihelyezését szombaton az úzvölgyi katonatemetőben a Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet hívei - közölte a Székelyhon hírportál.

Mihai Tirnoveanu és társai helyi idő szerint 14 óra körül buszokkal érkeztek meg a Hargita és Bákó megye határán található úzvölgyi katonatemetőhöz - írta helyszíni beszámolójában a székelyföldi hírportál.

A 100-150 résztvevő 150 fakeresztet hozott magával, és a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyére állítják fel ezeket.

A csendőrség és rendőrség nagy erőkkel van jelen a helyszínen, de nem avatkozik közbe - írta a hírportál, melyet az MTI idézett.

Egyébként a bukaresti védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) már 2019 június 12-én tisztázta, hogy nem az úzvölgyi temetőben nyugszik az a 149 román katona, akikre hivatkozva Dormánfalva polgármesteri hivatala ötven betonkereszttel román parcellát hozott létre a Hargita és Bákó megye határán fekvő sírkertben.

Az úzvölgyi katonatemetőben megtalált, románnak gondolt maradványokról pedig szintén kiderült, hogy állati maradványok. Mint az közismert.
























(Kuruc.info, képek: Székelyhon)

Frissítés: A csendőrök biztosítják az oláh passiójátékot

Marian Stan csendőrkapitány, a Hargita megyei csendőrség szóvivője a Maszolnak elmondta: a csendőrök azért vannak a helyszínen, hogy biztosítsák "a rendet" és a részvevők testi épségét. "Ha történik valami törvényellenes, akkor azt utólag kivizsgáljuk és a felelősöket megbüntetjük" - jelentette ki.

Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a hírportálnak azt mondta: a rendőrök csupán a csendőrök munkáját segítik, az események az utóbbiak hatáskörébe tartoznak.

A Székelyhon szerint a Nemzet Útja aktivistáival egy ortodox pap is van, aki a helyet és a meglévő, Csíkszentmárton község által állított kereszteket is megáldotta. A résztvevők három román zászlót is kifüggesztettek a temető kapujára. Később egy nagyobb, 5-6 méteres fakeresztet is a helyszínre vittek, azt is fel akarják állítani.



Ortodox passiójáték (a Székelyhon elmés megállapítása)

A bírság nem zavarja őket

A kapura a helyszíni felvételek szerint kifüggesztették a székelyföldi község pénteki önkormányzati döntését a területén található temetők szabályzatáról és a megszegéséért kiróható bírságokról, de a román aktivistákat ez nem gátolta az akcióban. A Hargita megyei önkormányzat közlése szerint a bírság felső határa 2500 lej (194 ezer forint).

Borboly Csaba tanácselnök közölte, hogy ügyészségi feljelentést tett Mihai Tirnoveanu ellen uszítás, rongálás és birtokháborítás miatt. A csíkszeredai bírósági ügyészséghez címzett feljelentést közösségi oldalán is megosztotta, ebben Tirnoveanu pénteki facebookos bejelentésére hivatkozik, melyben a keresztállításon való részvételre, az akció finanszírozására szólította híveit.




"Bízunk a román igazságszolgáltatásban"...

Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere az MTI-nek pénteken elmondta: a község lakói nem mennek szombaton Úzvölgyébe, nem reagálnak a provokációra. "Bízunk a román igazságszolgáltatásban, és abban, hogy a csendőrség, rendőrség teszi a dolgát" - jelentette ki.

A helyi és megyei vezetés korábban nyomatékosította, hogy csak azokat a rendezvényeket támogatják Úzvölgyében, amelyeken a hősök emléke előtt tisztelegnek, és tiszteletben tartják áldozatukat.




A Hargita és Bákó megye határán fekvő, közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó elnéptelenedett település sírkertjéből 2023. június 29-ére virradóra távolították el a korábban törvénytelenül felállított betonkereszteket, miután jogerős bírósági ítélet kötelezte erre Dormánfalva polgármesteri hivatalát.

A moldvai város önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította a temetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a sírkertben. Korábban a temetőt a székelyföldi község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon. A sírkertben nagy számban az osztrák-magyar hadsereg itt elesett katonái, de német és orosz bakák is nyugszanak.

2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták ezt megakadályozni. Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akik nevének a felolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának - emlékeztet az MTI.

2. frissítés: "Nem helyes az, hogy itt minden magyarul legyen!"

A nagy kereszt után felállítottak egy zászlórudat is, hogy legyen még egy román lobogó az önkényesen kijelölt román parcella elején. A csendőrök továbbra is csak szemlélőként vannak jelen - írja közvetítésében a Székelyhon.




Az ortodox pópa hangsúlyozta, hogy „ma igazságot szolgáltattunk azért a gyúnyért, amit velünk űztek. (...) nem hagytuk magunkat legyőzni!”

Majd felolvasták a szerintük itt eltemetett százötven katona névét, és hangzik a „prezent” (jelen) mindegyik után. „Bírósági döntés helyett igazságot akarunk” – folytatta a pópa.

„Nem helyes az, hogy itt minden magyarul legyen, nem ezért haltak meg a román hősök.

Meg kell érteni, hogy a románok szenvedéseire is emlékezni akarunk, ezért Idézet kell ide nekünk egy parcella, ahol a múltra emlékezhetünk” – összegezte.




Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului román soviniszta szervezet elnöke beszédében rögtön a lényegre tér: aki ezekhez a keresztekhez nyúl, börtönt kockáztat. „Arra kértem a csendőröket, álljanak őrt. Szerintem legálisak a keresztek, bizonyítsák be, hogy nem azok”. „Ha valaha olyan döntés születik, hogy ezek illegálisak, mindent megóvunk. Nem tehetik tönkre a kereszteket!” – jelenti ki határozottan, egy esetleges B tervre is felkészülve: „ha mégis olyan döntést hoznak, hogy kiveszik a kereszteket és leteszik a temető elé, akkor majd jövünk és visszatesszük, kezdjük elölről”.

„Miért nem kértünk engedélyt? Mert évek múlva kaptunk volna. Ez nem építmény, nem kell ehhez építkezési engedély. Csak gödröket ástunk” – magyarázta.




Ami pedig a csíkszentmártoni temetőszabályzatot illeti, Tîrnoveanu szerint az legfeljebb árról szólhat, hogy ki hogyan vágja a füvet, de arról nem határozhat, hogy itt milyen keresztek lehetnek. „Egyszerűen nincs ehhez joga” – állapítja meg, ígérve, hogy októberben minden keresztre nevet függesztenek, mert „ezek a keresztek a románoké, azoké, akik Istennel tartanak”.

A beszédek után lassan távoztak az egybegyűltek, de azért még megejtettek egy-két közös fotót a vadiúj keresztek között.

Az úzvölgyi történet folytatódik, beton helyett fából: legalább természetes? Nagyon nem az - zárja tudósítását a Székelyhon.

Friss: Úzvölgyi temetőgyalázás: semmit nem ér egy bírósági ítélet Romániában, mégis jogi lépésekben bízik Csíkszentmárton

Korábban írtuk: Százötven fakereszttel indulnak meg Úzvölgyébe szombaton a legszőrösebb talpú dákorománok

Kapcsolódó:

Úzvölgyi győzelem: az éj leple alatt lebontották törvénytelenül felállított betonkeresztjeiket a megszállók

- Éppen október 23-án alakult meg a magyarellenes "keresztek testvérisége"

- Oláh horda a saját bíróságuk ítéletéről: ha fejbe vernek, sem jövünk ki Úzvölgyéből!

- Elveszett, majd megtalált kürt megszólaltatásával emlékeztek a 77 évvel ezelőtti csatára az úzvölgyi katonatemetőben

- Román kereszteket égető magyarokkal riogattak az úzvölgyi temetőben a bocskoros tolvajok napján

- Már "hazajárnak" Úzvölgyébe a megszállók: az Erdély-rablást is ott ünnepelték, s üzentek Magyarországnak is

- "Úzvölgye fiai" ismét a magyar temetőben játszottak tébolydásat

- "Erdély román föld!" - Sepsiszentgyörgyre mennek provokálni az úzvölgyi temetőt feldúló bocskorosok

- Megint bemocskolták az úzvölgyi temetőt a magyargyűlölő, történelemhamisító oláhok

- Állati csontokról hitték azt bocskorék, hogy az ő hős katonájuk maradványa

- Nem is az oláh seregben harcoltak az "úzvölgyi" románok - bukaresti tanulmány támasztja alá a mi igazunkat

- Itt a "felelősségre vonás" Úzvölgye kapcsán: a bocskoros támadók helyett a temető védőit bírságolták meg

- Koporsót vitt a román nagykövetségnek a Mi Hazánk, felülvizsgáltatnák az alapszerződést

- Szijjártó "tudomásul vette", hogy az oláh minisztérium ráteszi a kezét az úzvölgyi temetőre - még az RMDSZ is ellenzi