Ugrás a cikkhez
Reklám

Egy friss tanulmány szerint az úzvölgyi temetőben eltemetett, románnak tekintett katonák közül több nem szolgált a román hadseregben, így a dokumentum a magyar fél igazát támasztja alá – hangzott el pénteken az M1-en.




Pászkán Zsolt Románia-szakértő elmondta, a tanulmányt a román Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) adta ki, ezzel megmutatva, hogy vannak olyan intézmények Romániában, amelyeknél a szakmai becsület fontosabb, mint a vélt nemzetpolitikai érdekek kiszolgálása.

Hangsúlyozta, jelenleg az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatban a magyar és román fél között nem valódi történelmi vita zajlik, hanem a magyar fél történelmi érvekkel próbál kivédeni egy politikai, etnikai támadást.

A román politika szokása, hogy gondok idején előrángatják „a magyar ügyet”, és azt éreztetik, hogy a magyarokkal szemben bármit, bármikor megtehetnek – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az Úzvölgyében történtekkel is azt akarják bizonyítani, hogy a magyar közösség sokadrangú tagja a romániai társadalomnak.

A tökkelütött RMDSZ-elnök a zsidóktól várt segítséget

A Romániai Holokausztkutató Elie Wiesel Intézet a Transparentnews.ro portál megkeresésére közölte álláspontját az úzvölgyi emlékművel kapcsolatban, azt követően, hogy Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke július elején sérelmezte az emlékmű formáját, és kilátásba helyezte, hogy az Elie Wiesel Intézethez fordul ez ügyben.

Az intézet szerint a körbe illesztett kereszt egész Európában elterjedt szimbólum. Elsősorban az írországi és skóciai síremlékeken jelenik meg, Romániában pedig a máramarosi síremlékeken és faragott kapukon használják gyakran.

Az intézet elismerte, hogy a két világháború között a szimbólumot Európában és Amerikában is a szélsőségesen jobboldali szervezetek használták, és az ma is az egyik legismertebb vizuális eleme például a fehérek felsőbbrendűségét hirdető mozgalmaknak. Azt is hozzátette, hogy kelet-európai "újfasiszta" szervezetek is használják a jelkép stilizált változatát, amilyen például a romániai Új Jobboldal szervezet.

Az Elie Wiesel intézet hozzátette azonban, hogy „az úzvölgyi emlékmű, mely keresztény sírkertben található, nem esik a fasiszta, legionárius, rasszista vagy xenofób tetteket, jelképeket és szervezeteket, valamint a háborús bűnökért és tömeggyilkosságokért felelős személyek kultuszát tiltó 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet hatálya alá” – idézte a portál az intézet álláspontját.

Kelemen Hunor azt követően sérelmezte a román legionáriusok és mai követőik által is használt szimbólumot, hogy a román kulturális tárca utólagosan jóváhagyta az úzvölgyi román emlékmű művészi koncepcióját.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából