Taroltak az ellenzéki pártok és a jobboldalinak mondott Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nyerte a nyolcadik felvidéki parlamenti választást, megelőzve a távozó kormány legerősebb pártját a Robert Fico vezette, Irány - Szociáldemokráciát (Smer-SD), magyar képviselet pedig nem jutott be a törvényhozásba - derült ki a voksolás nem hivatalos végeredményeiből, a választási jegyzőkönyvek 94,5 százalékos feldolgozottsága mellett.
A tót statisztikai hivatal (SÚSR) nem hivatalos végeredményei szerint a választáson induló 24 politikai csoportosulásból 7 jutott be a pozsonyi törvényhozásba. A választás részvételi aránya 65,4 százalékos volt, ami magasabb a felmérésekben jósoltnál és a négy évvel ezelőttinél.

Igor Matovic és pártja csúnyán elporolta Fico Smerjét (fotó: David W Černý / Reuters)
Az eddigi parlamenti ellenzék második legerősebb pártja, az Igor Matovic vezette OLaNO a voksok 24,9 százalékát kapta. Ez kimagasló eredménynek és egyúttal meglepetésnek számít, tekintve, hogy a felmérések rendre 10 százalékponttal kevesebbre mérték.
A leköszönő kormány legerősebb pártja, a Robert Fico vezette baloldali Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) a már összeszámolt szavazatok 18,5 százalékát kapta meg. Ez mintegy 10 százalékponttal kevesebb, mint négy évvel ezelőtti eredményük.
A harmadik helyet a Boris Kollár vállalkozó vezette, jobb-közép irányultságú Család Vagyunk (Sme rodina) párt szerezte meg, ők a voksok 8,2 százalékát kapták, többet, mint négy éve. A negyedik helyre az önmagát nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén meghatározó radikális párt, a Kotleba - Mi Szlovákiánk Néppárt (Kotleba - Ludová strana Nase Slovensko) futott be az összeszámolt voksok 8,1 százalékával, ami gyakorlatilag ugyanannyi mint négy évvel ezelőtt.
Az ötödik helyet a két új, parlamenten kívüli liberális párt koalíciója, a Progresszív Szlovákia (Progresívné Slovensko) és az Együtt - Polgári Demokrácia (Spolu - obcianská demokracia) alkotta tandem szerezte, ők a voksok 6,6 százalékát kapták, ami jelentősen kevesebb, mint amit a felmérésekben nekik jósoltak. A hatodik helyen, 5,9 százalékkal jutott be a parlamentbe a távozó törvényhozás legerősebb ellenzéki csoportosulása, Richard Sulík klasszikus liberális pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS). Mostani százalékos eredményük kevesebb, mint fele a négy évvel ezelőttinek. A felmérésekben nekik jósoltnál jóval gyengébb eredménnyel és utolsóként, de ugyancsak bejutott a pozsonyi törvényhozásba az előző államfő, Andrej Kiska centrista liberális pártja, az Emberekért (Za ludí), amely a szavazatok 5,5 százalékát szerezte meg.
Akárcsak négy évvel ezelőtt - szinte megegyező számokat hozva - ismét a parlamenten kívül rekedt a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), amelyre a szavazók 4,6 százaléka voksolt. A szlovák parlamenten kívülre került a távozó kormánykoalíció második legerősebb pártja, az Andrej Danko vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is, ők az eddig összeszámolt voksok 3,2 százalékát szerezték meg.
Nem jutott be magyar képviselet a pozsonyi parlamentbe. A Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) néven indított közös magyar lista a voksok 4,1 százalékát szerezte meg. Az MKÖ eredménye és a rájuk leadott voksok száma is magasabb, mint amennyit a választási párt legerősebb tagja, a Magyar Közösség Pártja (MKP) négy éve kapott, de ez a bejutásra - részben a viszonylag magas választási részvétel miatt - nem bizonyult elégnek.
A Bugár Béla vezette tót-magyar vegyes párt, a Most-Híd sem jutott be a pozsonyi törvényhozásba. Ők az eddig feldolgozott voksok 2,1 százalékát kapták, ami kevesebb, mint egyharmada négy évvel korábbi eredményüknek.
A parlamenti választás hivatalos végeredményét napközben teszik közzé.
Frissítés: Hat párt jutott be a tót parlamentbe - a magyar összefogás 3,9 százalékot jelent
Hat párt jutott be az új tót parlamentbe a szombaton tartott választáson a választási jegyzőkönyvek több mint 99 százalékának összesítése alapján.
A szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) vasárnap közölte, hogy az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű jobboldali ellenzéki párt a leadott szavazatok csaknem 25 százalékával végzett az első helyen.
A leköszönő kormány legerősebb pártja, a Robert Fico vezette, Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) 18,3 százalékkal - eddigi legrosszabb választási eredményével - a második helyen végzett.
A harmadik helyet a Boris Kollár vállalkozó vezette, jobbközép irányultságú párt, a Család Vagyunk (Sme rodina) szerezte meg, a párt a voksok 8,3 százalékát kapta, többet mint négy éve.
A negyedik helyre az önmagát nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén meghatározó radikális párt, a Kotleba - Mi Szlovákiánk Néppárt (Kotleba - Ludová strana Nase Slovensko) futott be a szavazatok 8,0 százalékával, ami gyakorlatilag ugyanannyi mint négy évvel ezelőtt.
Az ötödik helyet az eddigi legerősebb ellenzéki csoportosulás, Richard Sulík klasszikus liberális pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) szerezte meg 6,1 százalékos támogatottsággal, amely azonban kevesebb mint fele a négy évvel ezelőttinek.
A felmérésekben jósoltnál jóval gyengébb eredménnyel, 5,7 százalékkal a hatodik helyen jutott be a 150 fős pozsonyi törvényhozásba az előző államfő, Andrej Kiska centrista liberális pártja, az Emberekért (Za ludí).
A várakozásokkal és a korábbi SÚSR közléssel ellentétben mégsem sikerült bejutnia a parlamentbe a két új parlamenten kívüli liberális párt koalíciójának, a Progresszív Szlovákia (Progresívné Slovensko) és az Együtt - Polgári Demokrácia (Spolu - obcianská demokracia) alkotta tandemnek, amely a voksok 6,9 százalékát szerezte meg, mivel nem érte a pártkoalíciókra érvényes 7 százalékos bejutási küszöböt.
A szlovákiai választási törvények értelmében önállóan induló pártnak a leadott voksok legalább 5 százalékát, pártkoalíciónak pedig 7 százalékát kell megszereznie ahhoz, hogy bekerüljön a parlamentbe.
Lemondott Bugár
Bejelentette lemondását Bugár Béla, a Most-Híd elnöke vasárnap, a szlovák-magyar vegyes párt gyenge választási eredményére reagálva.
A Most-Híd a parlamenti választáson nagyon gyengén szerepelt, a nem hivatalos végeredmények szerint a 13. helyen végzett a voksok 2,05 százalékát megszerezve. Ez kevesebb, mint egyharmada a négy évvel korábbi eredményüknek.
"Az eredmény nagyon rossz, sokkal jobbat vártunk" - mondta Bugár. Bejelentette: lemond a pártelnöki posztról, de nem távozik teljesen a politikából, mint mondta, továbbra is segíteni akarja pártját.
Bugár Béla nem jelölte meg utódját a párt élén, azt mondta: erről majd a párt szervezetei döntenek. Ugyanakkor Ravasz Ábel - a párt egyik fiatal politikusa, egyik alelnöke és jelenlegi kampányfőnöke - jelezte, megvan az ambíciója arra, hogy a párt elnöke legyen. Hozzátette: nem ő az egyedüli aspiráns.
Az új tót parlamentbe a szombaton tartott választáson hat párt jutott be a választási jegyzőkönyvek több mint 99 százalékának összesítése alapján. Az első helyen a jobboldali Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) végzett 25 százalékos eredménnyel, megelőzve a távozó kormány legerősebb pártját a Robert Fico vezette, Irány - Szociáldemokráciát (Smer-SD), amely a szavazatok 18,29 százalékát szerezte meg.
Magyar összefogás: 3,9 százalék...
Magyar képviselet nem jutott be a pozsonyi parlamentbe. A Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) néven indított közös magyar lista a voksok 3,9 százalékát szerezte meg.
2. frissítés: MKÖ: kijózanító eredmény
Kijózanító eredmény született, a mostani összefogás nem volt elégséges, teljes egységet kell teremteni - jelentette ki Menyhárt József, a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) néven indított közös felvidéki magyar lista legerősebb szereplőjének, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke vasárnap, reagálva a szlovák parlamenti választás eredményére, miszerint az MKÖ nem jutott be a törvényhozásba.
"Az eredmény mindenképpen kijózanító, megmutatkozott, hogy jó út volt egységben gondolkozni, de a teljes egységre fog kelleni törekedni" - jelentette ki Menyhárt. Hozzátette: a munka folytatódni fog, de egyértelmű, hogy a mostani összefogás nem elégséges, keresni kell a kapcsolatot a Most-Híd párttal is, mert mindenkire szükség van. Rámutatott: a felvidéki magyarságnak most sem ideje, sem energiája nincs arra, hogy a teljes egység megteremtése helyett kísérletezésekbe fogjon.
Az MTI-nek a politikus kiemelte: annak ellenére, hogy nem jutottak be a parlamentbe, annak örülni lehet, hogy az MKÖ keretében több voksot sikerült szerezniük, mint négy éve és annak is, hogy az MKP jelöltjei jól szerepeltek a listán. Menyhárt rámutatott: hamarosan összehívják a párt vezető szerveit és tisztújító kongresszust is tartanak.
Bugár Béla, a választáson gyengén szereplő Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt elnöke, aki az eredményekre reagálva lemondott posztjáról, már a választás éjszakáján telefonon megkereste az MKP-t. Egy Bugár távozása kapcsán feltett kérdésre Menyhárt azt mondta: ha a Most-Híd is komolyan gondolja az együttműködést, Bugár távozása ellenére lesz ember aki ezt folytatni fogja.
Az etnikai politizálásnak folytatódnia kell
Bárdos Gyula, a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) listavezetője az MTI-nek azt mondta: az eredmény nem siker, kudarc, s egyértelműen megmutatkozott, hogy országos megmérettetésen egy magyar listának kellene indulnia. Leszögezte: az etnikai politizálásnak folytatódnia kell, ugyanakkor nyitni kell, le kell ülni az asztalhoz mindenkivel, teret kell adni azoknak is, akik valamilyen oknál fogva eddig nem voltak ott. Kérdésre elmondta: háttérbe kell vonulniuk azoknak, akik gátolták a teljes összefogást.
A Magyar Közösségi Összefogás a voksok 4,1 százalékát szerezte meg. Bár az MKÖ eredménye jobb és a rájuk leadott voksok száma is magasabb, mint amennyit a választási párt legerősebb tagja, a Magyar Közösség Pártja (MKP) négy éve kapott, a bejutásra - részben a viszonylag magas választási részvétel miatt - nem volt elég.
A Bugár Béla vezette párt, a Most-Híd sem jutott be a pozsonyi törvényhozásba. Ők a voksok 2,05 százalékát kapták, ami kevesebb mint egyharmada négy évvel korábbi eredményüknek.
Az új tót parlamentbe a szombaton tartott választáson hat párt jutott be. Az első helyen a jobboldali Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) végzett 25 százalékos eredménnyel, megelőzve a távozó kormány legerősebb pártját a Robert Fico vezette, Irány - Szociáldemokráciát (Smer-SD), amely a szavazatok 18,29 százalékát szerezte meg.
(MTI nyomán)