Ugrás a cikkhez
Reklám

Elfogadta a román szenátus hétfőn a nem magyar nemzeti kisebbségi frakció törvénykezdeményezését, amely nemzeti ünneppé nyilvánítaná december 18-át, a romániai nemzeti kisebbségek napját.

A tervezet szerint az állami és helyi hatóságok logisztikai, vagy költségvetési támogatást nyújthatnak a nemzeti kisebbségek napja alkalmából szervezett kulturális rendezvényekre, és előírja, hogy az ünnepről a román közszolgálati televízió és rádió is beszámoljon.

A szenátorok egyhangúlag szavazták meg a törvénykezdeményezést, egy héttel azután, hogy – támogatás híján – visszaküldték a szakbizottsághoz azt a törvényjavaslatot, amely hivatalos ünnepnappá nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára.

Mindkét tervezet esetében a végső döntést a képviselőház hozza meg.

(MTI)

Korábban írtuk: Az oláhok továbbra is elvárják, hogy együtt ünnepeljük velük Nagy-Románia összetákolását, hazánk szétdarabolását

Kapcsolódó:

- Hát persze hogy nem lehet hivatalos ünnepnap március tizenötödike "Romániában"

- Románok százezreit üldözték el, tízezreket öltek meg 1848-ban - így uszít Orbán bocskoros barátja a magyarok ellen





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából