Andrij Parubij ukrán házelnök aláírta kedden a kijevi parlament által megszavazott új oktatási törvényt, és elküldte jóváhagyásra Petro Porosenko elnöknek. Ezt maga a parlament elnöke jelentette be sajtótájékoztatón.



Andrij Parubij - ő így jutott be a parlamentbe

Előző nap Parubij már jelezte, hogy amint az illetékes bizottság befejezi a jogszabály korrektúráját, és megkapja a törvényt végleges szövegével, azon nyomban aláírja azt, és haladéktalanul elküldi az államfőnek. A házelnök hétfőn a jogszabályról azt hazudta, hogy szerinte az új oktatási törvény védi az ukránt mint államnyelvet, egyben „semmilyen mértékben sem” szorítja vissza a nemzetiségi, illetve az úgynevezett őshonos népek – mint a krími tatárok – nyelveit. Úgy vélekedett, hogy az oktatási törvény körül kialakult viták „inkább spekulatív jellegűek”.

Petro Porosenko az elmúlt napokban tett nyilatkozataiban szintén védelmébe vette a törvényt. Leszögezte, hogy minden gyereknek, mire befejezi az iskolát, szabadon kell beszélnie ukránul, azon a nyelven, amelyet szerinte meg kell védeni Ukrajnában. Ő is azt hazudta: ez nem jelenti azt, hogy megtiltanák Ukrajnában a nemzetiségi nyelvek oktatását.

Az ukrán parlament szeptember 5-én szavazta meg az új oktatási törvényt, amely a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal, egyebek közt 11-ről 12 évre emelve a kötelező elemi, általános és középfokú oktatás időtartamát. A törvény jelentős autonómiát ad az iskoláknak, és béremelést ír elő a pedagógusok számára.

A törvény éles vitát váltott ki belföldön, de több ország, köztük az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország is tiltakozott a nemzetiségek anyanyelven történő oktatásának tervezett visszaszorítása ellen.

A tiltakozásokat a törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye váltotta ki, amely kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása – az ukrán mellett – csak az első négy osztályban engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk:

- Elítélte az Országgyűlés az ukrán oktatási törvényt

- Az ENSZ-hez fordulunk az ukrán oktatási törvény ügyében

- Így "ítélte el" Amerika, a csodálatos demokrácia az ukrán oktatási törvényt: "Gratulálunk!"

- Nem megy az ukrán a kárpátaljai gyerekeknek - próbál érvelni Kijev

- Az oláhok megvezetnek, az ukránok hátba szúrnak - ezért kell lépten-nyomon segíteni őket

- A "baráti" Ukrajna éppen megfosztja kárpátaljai testvéreinket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől